Mohács kirúgott jegyzője olyan projektekért akart jutalmakat kiosztani, amik már lezárultak

Mohács kirúgott jegyzője olyan projektekért akart jutalmakat kiosztani, amik már lezárultak

A mohácsi politikai életet lassan tanítani kellene a politológia szakokon, ugyanis itt minden megtörténik, ami csak megtörténhet. Ha valaki elvesztette volna a fonalat ne magát okolja, már tényleg nehéz követni az itt történt fejleményeket. Egy kis gyorstalpaló segítségként:

  • Még júliusban írtuk meg, hogy a mohácsi roma kisebbségi önkormányzat elnöke, Kovács István, aki a fideszes Pávkovics Gáborral remek kapcsolatot ápol, a helyi közösségi házban egy olyan fodrászatot üzemeltet, amit tehetséges gyermekek támogatására hozott létre, a valóságban viszont fizetős, normális szalonként működik.
  • Ezt követően nagy felháborodást keltett, miután a Mohácsot MSZP színeiben irányító Csorbai Ferenc a város jegyzőjének, Kovács Mirellának a köztisztviselői jogviszonyát, méltatlanság okán megszüntette, ezzel a Helyi Választási Iroda (HVI) vezetői megbízatása is megszűnt. Kovácsról tudni kell, hogy 15 éves pályafutásából, 14 évet fideszes polgármester keze alatt húzott le. A Fidesz Mirella menesztését követően sajtótájékoztatón azt pedzegette, hogy valószínűleg a döntés a közelgő őszi választásokkal kapcsolatos csalás előkészítése lehet az MSZP részéről.
  • Ekkor újabb fordulat állt be a hollywoodi filmeket is megszégyenítő mohácsi politikai életben, ugyanis bár a Fidesz csalást szimatolt, dr. Partos János, a Baranya Megyei Önkormányzat jegyzője a kirúgott jegyzőt augusztus 4-től újra felvette a HVI élére. Lapunknak a döntésével kapcsolatos betonbiztos indoklását is elárulta: "a választási eljárásról szóló törvény rendelkezik arról, hogy amennyiben a jegyzői tisztség betöltetlen a területi választási iroda vezetője nevezi ki a helyi választási iroda vezetőjét". Amikor kérdeztük tőle, hogy nem furcsállja-e, hogy azt a személyt vette fel a megüresedett pozícióra, akit abból menesztettek, egy nemleges választ kaptunk.

Kovács Mirella menesztésének pontos indokát akkor nem közölhette a polgármester, ugyanis a jegyző asszony titoktartási kötelezettség alóli felmentésre a hozzájárulást nem adta meg Csorbainak. A hvg.hu birtokába jutott feljelentésből viszont már ki lehet következtetni:

eszerint nemrég tizenöt önkormányzati dolgozónak is olyan egy-kétmillió forintos nagyságrendű jutalmakat akartak kiosztani Mohácson bizonyos projektek menedzseléséért, amik már korábban lezárultak, így nem is lehetett velük semmi teendőjük.

Az előrehozott választásra készülő város MSZP-s színekben győzött polgármestere, Csorbai Ferenc tételesen fel is sorolta a rendkívüli munkavégzésekként beírt kifizetésre szánt projekteket: köztük volt például a mohácsi bicikliút-hálózat bővítése, ami 2019-re már teljesen lezajlott, ugyanígy a mohácsi piacfejlesztés. A 38 tételt tartalmazó listán ugyanakkor több olyan projekt is szerepel, ami még nem zárult le.

A rendőrség is megerősítette, hogy augusztus 12-én hűtlen kezelés bűntettének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indítottak nyomozást. Csorba kérésére az ügy átkerült Mohácsról a Pécsi Rendőrkapitányságra, a város rendőrkapitányságának vezetője a feljelentővel és a feljelentettel is napi kapcsolatban van.

Idő közben, nem nagy meglepetésünkre a mohácsi rendőrség még egy ügyben nyomozást indított, ugyanis, mint kiderült, a július elején feloszlatott mohácsi képviselő-testület, amit Pávkovics Gábor alpolgármester által benyújtott előterjesztést követően tettek meg, Pávkovics indítványára – mintegy búcsúajándékként – ugyanezen a júliusi ülésen az egyik utolsó döntéssel a fideszes többség egy másik határozatot is megszavazott: Csorbai polgármesternek az önkormányzat nevében ismét általános megbízási szerződést kell kötnie a Halmos Ügyvédi Irodával - írja a 24.hu.

Az ügyvédi iroda korábban 11 éven állt szerződésben az önkormányzattal, ám tavaly decemberben, alig két hónappal a választási győzelme után az új polgármester felbontotta a megállapodást. Csorbai álláspontja szerint a szerződés 11 éve alatt a város összesen mintegy 45 millió forintos átalánydíjat fizetett ki Halmoséknak, miközben az iroda nem teljesítette valamennyi vállalt kötelezettségét, ezért a polgármester feljelentést is tett ismeretlen tettes ellen.

Mohácson a 2019-es őszi önkormányzati választásokon Csorbai Ferenc (MSZP) azt követően válhatott a Duna-parti település polgármesterévé, hogy egyedüli ellenfele, a várost 1998 óta irányító, a posztért újrainduló Szekó József (Fidesz-KDNP) szeptember végén elhunyt; az őt indító szervezet pedig mást nem jelölhetett az idő rövidsége miatt. Szeptember 27-re írták ki a helyi időközi választás dátumát.