Távozniuk kellett a plagizáló dolgozóknak

A horvát tanterv másolatát adták át sajátként a montenegrói oktatási minisztérium egyik munkacsoportjának tagjai, ezért távozniuk kellett posztjukról - jelentette a podgoricai közszolgálati televízió (RTCG) kedden.

A munkacsoport az általános iskolai testnevelésórákra vonatkozó részt másolta át a szomszédos országtól. A horvát oktatási reformot Zágráb még nem léptette életbe, a módosításokon körülbelül ötszáz szakértő dolgozott. 
    
A plágiumra éppen a horvát program készítői hívták fel a figyelmet, akik szerint a montenegrói szakértői csoport engedély nélkül másolta át a horvát tanterv testnevelésre, történelemre, földrajzra és a montenegrói nyelv tanítására vonatkozó részeit. 
    
Az érintettek tagadják, hogy átmásolták volna a szomszédos ország interneten is megtalálható oktatási programját, azt azonban elismerték, hogy vannak "hasonlóságok" a testnevelést érintő részeknél. Szerintük ez azért történhetett meg, mert a horvát kollégáik nem tüntették fel a program kidolgozása során használt szakirodalmat, és "feltehetően a montenegrói munkacsoport is abból dolgozott". 
    
A montenegrói kormány és a podgoricai ügyészség is foglalkozik az üggyel a közeljövőben.

Kovács Zoltán versenyelőnye - egy disszertáció, két doktori fokozat

Kovács Zoltán a kormány szóvivőjeként az elmúlt hónapokban többször is élesen bírálta a CEU-t, többek közt azért, mert a Soros György által alapított egyetem versenyelőnyben van a többi felsőoktatási intézménnyel szemben, hiszen nem csak magyar, de amerikai diplomát is ad. A politikusnak korábban már szemére vetették, hogy maga is a CEU-n doktorizott, és amerikai PhD fokozatot szerzett.