A párt másfél évvel ezelőtt nyújtott be adatigénylést több minisztériumhoz. Így derült ki, hogy a Külügyminisztérium regionális beruházási támogatások formájában 2012 és 2014 szeptembere között 16 esetben nyújtott közvetlen támogatást különböző multinacionális cégeknek összesen
23,7 milliárd forint értékben.
Az NGM-től az úgynevezett stratégiai partnerségi megállapodások keretében nyújtott adókedvezmények mértékét kérdezték. Miután a minisztérium megtagadta az adatok kiadását, arra hivatkozva, hogy ez adótitoknak minősül, jogi útra terelték az ügyet.
Az LMP a mai napon jogerősen precedens értékű pert nyert a Nemzetgazdasági Minisztériummal szemben, így az NGM-nek nyilvánosságra kell hoznia a stratégiai partnereknek nyújtott adókedvezmények mértékét.
Másfél éves huzavona után a bíróság ma az LMP álláspontjának adott igazat és jogerősen kimondta, hogy
az adókedvezmény is közpénznek minősül,
így az NGM kénytelen lesz nyilvánosságra hozni, mennyi közterhet engedett el a multiknak.
Mitől stratégiai a partnerség?
A kormány eddig nagyjából ötven stratégiai partnerségi megállapodást írt alá javarészt külföldi cégekkel. Ezeknek a hivatalos kommunikáció szerint a legfontosabb célja a munkahelyteremtés. Hogy ez mennyire valósul meg, az meglehetősen nehezen követhető. Számos ilyen szerződés titkos (ezeknek az adókedvezményekre vonatkozó részét perelte ki most az LMP), amelyik pedig nyilvános – abból általában nem derül ki semmi.
A nagyjából egy kaptafára készült dokumentumokban a felek (a kormány és az adott multi) oldalakon keresztül méltatják egymás nagyszerű erőfeszítéseit a gazdaság fellendítése, az ország versenyképessége, és a munkahelyteremtés kapcsán. Néhány, a lehető legszélesebb általánosságokat tartalmazó pontban összefoglalják a megállapodás „stratégiai céljait”. Ezek rendre ugyanazok, mint amelyekről pár sorral feljebb már megállapították, hogy milyen sokat tettek értük (versenyképesség, fellendülés, munkahelyteremtés).
Jellemző, hogy például a Magyar Telekommal kötött szerződés végén az áll „a jelen Megállapodás alapján egyik felet sem terheli jogi felelősség”. A nyilvánosan hozzáférhető dokumentumok nagy része tehát lényegében nem több, mint egy jó hangulatú tárgyalásról készített emlékeztető.
Az LMP emlékeztet: a kormány azt állítja, hogy szakított az előző kormányokra jellemző gyakorlattal, amely az uniós átlaghoz és a térséghez képest is sokkal nagyobb arányban támogatott több Magyarországon működő nemzetközi nagyvállalatot, és megfogadták, hogy egy munkahelyre nem fognak ötmillió forintnál nagyobb összeget áldozni. Ezt a felső határt azonban már a közvetlen beruházási támogatásokkal átlépték, az adókedvezményekkel együtt pedig biztosan jóval többe került egy állás létrehozása.
2007-ben komoly felháborodást keltett a Hankook gumigyárnak megítélt 16 milliárd forintos támogatás, amellyel 1500 munkahelyet sikerült teremteni. Vagyis egyetlen állás megteremtése 10,5 millió forintunkba került. Ezen annak idején a Fidesz ellenzéki pártként annak rendje és módja szerint ki is akadt. Négy esztendővel később, 2011-ben azonban már Orbánék voltak kormányon, amikor az Audi 11,2 milliárd dotációt kapott győri gyárának bővítéséhez, vagyis
6 millió forintnyi támogatásból teremtett egy munkahelyet.
Ugyanebben az esztendőben az Opel
6,8 milliót kapott minden egyes álláshelyért.
Na jó, de a kkv-k olcsóbban teremtenek munkahelyet?
A tapasztalat azt mutatja, hogy igen. Például Jász-Nagykun Szolnok megyében, 2011-ben - ugyanabban az évben, amikor a két német autóipari óriást összesen 13 milliárddal tömték ki - összesen 18 kisebb hazai cég 228 millió forintot kapott hasonló célokra. Ebből az összegből 152 állás született. Tehát
mindössze 1,5 millió adóforintba került egy munkahely.
Öszvér-kapitalizmus
A multiknak adott milliárdokkal egyébként nem csak az a baj, hogy versenyhátrányba hozhatják a kis-és középvállalkozásokat vagy, hogy kevésbé bizonyulnak hatékonynak, mint a hazai kkv-k támogatása. Hanem az is, hogy ezzel a gyakorlattal a becsődölt kommunista modell után
a szocializmus és a kapitalizmus sajátos hibrid szörnyszülöttjét sikerült életre hívni.
Ma Magyarországon a nagyipar jelentős része majdnem ugyanúgy állami forrásokból működik, mint 1990 előtt. Az elsősorban exportra termelt árucikkek értékesítéséből befolyó bevétel azonban egy az egyben a tulajdonosé, amely ráadásul külföldi lévén, a profit többségét ki is viszi az országból. Így aztán jóformán minden kockázat az államé, minden nyereség a tőkéé. Ez a modell pedig már rövid távon is piszkosul igazságtalan, de a nagyobb baj, hogy hosszú távon életképtelen is.