Egy belga városban történt meg néhány nappal ezelőtt, hogy motorosok csoportja kísért iskolába egy zaklatások áldozataként bemutatott kislányt. Ennek hatására döntöttek úgy, hogy ez Magyarországon is működhet?
Igen, tulajdon képen ez a konkrét eset volt az, amely elindította a fejünkben a fogaskerekek mozgását. Arra gondoltunk, hogy hazánkban is hallani nem egyszer különféle zaklatásokról, akár gyerekekkel, akár felnőttekkel – mondjuk nőkkel – szemben, és igen, miért ne lennének a magyar motorosok annyira segítőkészek vagy bevállalósak, mint mondjuk nyugati társaik.
Hány motorosnál tartanak most?
Jelenleg 210 motorostárs csatlakozott a mozgalmunk zárt Facebook-csoportjához, és jelezték felénk, hogy szívesen segítenek. Én azt gondolom, ahhoz képest, hogy alig két napja indult a kezdeményezés, ez egy szép szám. Főleg, hogy naponta 15-20 ember is elküldi felvételi kérelmét, illetve már létrejött a mozgalom hivatalos Facebook-oldala, valamint weblapja is, melyet folyamatosan fejlesztünk. Jelenlegi formája nem végleges.
Korábban úgy nyilatkoztak, kezdeményezésükkel az egész országot lefednék. Hány kilométert utazna egy motoros, ha hívják?
Igen, mindenképpen szeretnénk, ha nem csak a hozzánk közeli helyekre tudnánk megoldani az eljutást, és az ottani segítségnyújtást. Célunk, hogy az ország minden szegletében, a Viharsaroktól a Kisalföldig mindenhol legyenek olyan „Szelíd Motorosok”, akik szétszórnák a mozgalom plakátjait - ami egyébként tegnap készült el -, és akikre az ott élő, és segítséget kérő emberek számíthatnak. Hogy egy-egy társunk hány kilométert lenne hajlandó utazni, azt nem tudom pontosan megmondani, de annyit biztosan állíthatok: vannak köztünk olyanok is, akik akár a világ végére is elmennének, és nem is egyszer, csak motoron tehessék meg az oda vezető utat. Tehát azt gondolom, ezzel nem lesz gondunk.
Hány fős csoportokkal jelennének meg egy adott helyszínen?
Ez úgy gondolom mindig az adott esettől függ, annak körülményeitől. De annyi biztos, hogy semmi esetre sem szeretnénk félelmet kelteni a létszámunkkal, hiszen a célunk éppen az ellenkezője! Tehát indokolatlanul sehol sem fogunk „felvonulást” tartani, az biztos.
Mi a hívás menete? Betelefonál egy gyermek, vagy valamelyik szülő, hogy kíséretet kérnek, Önök pedig indulnak?
Nem, azért nem egészen így! Először fontos tisztázni a körülményeket, mert azért mégsem taxi társaság vagyunk. Ha a kérést megalapozottnak ítéljük, akkor a zárt csoportban meghirdetjük a dolgot, és megnézzük, ki fog tudni az adott helyre, az adott időpontba elmenni. Ha megvan a megfelelő motoros létszám, akkor közöljük a megrendelővel, hogy mikor számíthat a segítségünkre. Itt azért a legtöbb motoros aktív dolgozó, nem tudnak azonnal indulni.
Mit várnak pontosan? Biztosak benne, hogy a zaklatott gyermekek fellélegezhetnek egy ilyen kíséret után?
Azt gondoljuk, hogy amikor egy-egy zaklató szemtanúja annak, hogy a kissrácot, akit hetek óta inzultál, 5-6 motoros felnőtt hozza iskolába, és viszi haza, akkor azt gondolja majd, hogy ők a rokonai, barátai. Látni fogja, hogy a srác nincs egyedül. És mindezek mellett, valljuk be, nagyon menő, ha valaki így érkezik meg az iskolába. Inkább kedvelni fogják innentől, mint piszkálni, azt gondolom, ha az iskolás gyermekek fejével próbálunk gondolkodni. Számomra legalábbis biztosan nagyon menő dolog lenne. Ha pedig esetleg felnőtt emberek a zaklatók, akkor szintén elgondolkodnak majd, hogy érdemes e folytatniuk a zaklatást, ha a kiszemeltjüknek ilyen barátai vannak, és ott vannak mellette. Ez persze nem a félelemkeltésről szól, hangsúlyozom. Hanem arról, hogy megmutassuk, senki sincs egyedül. Mindenki kérhet és kaphat is segítséget, például ahhoz, hogy „elmenjen az iskolába”.
Érkezett már segítségkérés?
Igen, már futott be több jelzés is felénk, hogy szívesen vennék, ha ellátogatnánk hozzájuk, és egy két alkalommal elkísérnénk a srácokat a suliba, mert rendszeresen piszkálják ilyen-olyan emberek.
Bizonyára kaptak már bírálatokat, hiszen minden hasonló kezdeményezést rossz szemmel néznek bizonyos ultraliberális körök. Milyenekkel találkoztak eddig?
Természetesen. Sajnos sokan akadtak, akik elvből utasították el a kezdeményezésünket, mert nem szeretik, illetve félnek a motortól, motorosoktól. Igazából az én édesanyám is fél a motortól, de attól még nem tiltják be szerencsére… Voltak, akik azt mondták ez nem old meg semmit sem, sőt fokozza majd a helyzetet. Akadtak, akik ezt passzív agressziónak nevezték. Ezekkel szemben én úgy gondolom, hogy abba, hogy egy harmadik osztályos kisfiút például az anyukája helyett kedden mi viszünk iskolába, még rosszindulattal sem lehet belemagyarázni az agressziót, az erőszakot. Hiszen semmi nem történik azon kívül, hogy megjelenik néhány motoros egy iskola, vagy egy munkahely előtt – ha felnőttről van szó – például. Megtettük, mert megkértek, hogy lássák az emberek, az illetőnek vannak barátai.
Minden motoros csatlakozhat, vagy vannak feltételek?
Minden motoros társunkat szívesen látjuk a sorainkban. De természetesen minden tekintetben elvárjuk az alapvető emberi normák betartását, illetve a lehető legmaximálisabb hangsúlyt kívánjuk fektetni arra, hogy ez az egész nem a félelemkeltésről szól, és nem a politikai hovatartozásunk erőszakos kifejezéséről! A célunk, hogy segítsünk azoknak, akik egyedül érzik magukat. Meg szeretnénk mutatni, hogy mindenki kaphat segítséget, aki kér, anélkül, hogy erőszakhoz nyúlnánk, vagy szándékosan félelmet keltenénk.