Már Kunhalmi sem elnökjelöltje a végstádiumban levő MSZP-nek

Kétszereplőssé vált a vörösök tisztújító kongresszusa.

Nem indul az MSZP elnöki posztjáért mégsem Kunhalmi Ágnes, csak a választmány vezetéséért jelölteti magát vasárnap – tájékoztat az Index a képviselő asszony nyilatkozata alapján. Kunhalmi szerint a célja világos, a baloldali egység megteremtése, de „a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván”. Az elnöki küzdelemben a két maradék aspiráns közül sem Tóth Bertalant, sem Mesterházy Attilát nem támogatja. A pártelnöki versenyben először öt, majd Bródy Gábor és Szanyi Tibor visszalépése után három vesrenyző maradt. Kunhalmi visszalépésével ez a szám csökkent kettőre.

Hivatalos: még mindig akadt három olyan ember az országban, aki vezetné az MSZP-t

Szabó Vilmos elmondta, két további elnökjelölt-aspiráns visszalépett: Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő szombaton egy nem nyilvános pártfórumon, Bródy Gábor választmányi tag hétfő reggel jelezte szándékát.Hozzátette: a három jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges 1500 aláírást, illetve benyújtotta programját, és meghallgatta őket a jelölőbizottság is.Szabó Vilmos azt mondta, a testület azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen a szocialista pártnak, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen.

Az MSZP (és a Párbeszéd) visszafogott választási szereplése ellenére is népszerű volt az MSZP elnöki pozíciója. A szocialisták 12 százalékos szereplése és a Fidesz újabb kétharmados győzelme után a választás estéjén lemondott Molnár Gyula és a teljes pártelnökség, így kiírták a tisztújítást.

Kunhalmi az Index portréja szerint országos vezetői múltja, gyakorlata nem volt, csupán budapesti elnökként szerezhetett vezetői gyakorlatot az elmúlt 4 évben. Ráadásul a pártelitből nem voltak fajsúlyos támogatói. A Medián által közölt mérés is mutatta, hogy a párttagok között nagyon ismert és népszerű, a belső elismertségén lendíthetett, hogy simán meg tudta nyerni a választókerületét, de ezzel a kongresszuson, ahol küldöttek szavaznak nem tudott volna labdába rúgni.

Kunhalmi az Indexnek küldött nyilatkozatában azt írta, a pártot illető terveit szerinte nyilvánvalóvá tette az elnökjelölti kampányában:

következő évek egyik legfontosabb stratégiai célkitűzésnek, a hazai baloldal egységének újbóli megteremtését látom.

Szerinte amíg a baloldali szavazótábor szétesett, „addig soha nem fogjuk azt az érzetet kelteni – legyenek azok új, vagy hagyományos baloldali, erők –, hogy képesek lennénk jobb iskolákat, kórházakat, vagy akár csak némi biztonságot, védelmet biztosítani az embereknek. Ehhez pedig – taglalja nyilatkozatában – egy jelszót tudok elképzelni, mégpedig azt, hogy a baloldalon nincsenek többé ellenségek.

Kunhalmi azt írta: „én nem fogadom el a jelenleg fennálló rendet a hazai politikában. Azért jelentkeztem elnöknek, mert változás kell, de a változtatás mindig sokkal több erőt és időt kíván, mint valamilyen meglévő múltbeli idea újrahasznosítása, vagy épp valaminek a puszta tagadása.”

Kunhalmi szerint „a hitem, és a koncepcióm világos a baloldali emberek előtt, és ennek hatékony képviseletét továbbra is biztosítani szeretném”.

Ezért döntött úgy, hogy céljait nem feladva, most a következő két évre az MSZP minden szervezetét és megyéjét tömörítő Országos Választmány elnökének jelentkezik a vasárnapi tisztújításon.

„Azt szeretném, hogy a következő két évet ne csak az MSZP-n belüli szembenállások határozzák meg, hanem erős, cselekvőképes, és mindenekelőtt együttműködő párt legyünk, amely az egész országnak képes lesz útitervet adni” – áll Kunhalmi nyilatkozatában.