Hivatalos: még mindig akadt három olyan ember az országban, aki vezetné az MSZP-t

Szabó Vilmos elmondta, két további elnökjelölt-aspiráns visszalépett: Szanyi Tibor európai parlamenti (EP-) képviselő szombaton egy nem nyilvános pártfórumon, Bródy Gábor választmányi tag hétfő reggel jelezte szándékát.

Hozzátette: a három jelölt sikeresen összegyűjtötte az induláshoz szükséges 1500 aláírást, illetve benyújtotta programját, és meghallgatta őket a jelölőbizottság is.

Szabó Vilmos azt mondta, a testület azt javasolja, hogy egy elnökhelyettese és három alelnöke legyen a szocialista pártnak, az elnökség pedig a frakcióvezetővel együtt 15 tagú legyen.

Beszámolt arról, hogy az elnökhelyettesi posztra két jelölt pályázik Ujhelyi István EP-képviselő és Szakács László volt országgyűlési képviselő.

A választmányi elnöki posztra - az elnöki mellett - Kunhalmi Ágnes a jelölt. Szabó Vilmos azt nem tudta megerősíteni, hogy ő lesz-e az egyetlen jelölt.

A jelölőbizottság kedden folytatja munkáját, akkor fejezik be az alelnökjelöltek meghallgatását - közölte a testület elnöke, jelezve, több mint 60 jelölt pályázik a különböző párttisztségekre.

Az MSZP vasárnap tartja tisztújító kongresszusát. A párt elnöksége az áprilisi országgyűlési választás után lemondott, de ettől függetlenül is tisztújítást kellett volna tartani idén, mert legutóbb 2016-ban volt tisztújító kongresszus, és a párt vezetőinek megbízatása két évre szól.

A kongresszus - a párt legfelső döntéshozó szerve - választja meg az elnökség tagjain kívül az MSZP választmányának elnökét, az országos etikai és egyeztető bizottság elnökét, a központi pénzügyi ellenőrző bizottság elnökét és tagjait, valamint az etikai és fegyelmi ügyek tanácsa elnökét és tagjait.

Kovács László szerint 2022-ben győzhet az MSZP :D

Az M1 hétfő reggeli műsorában a veterán szocialista politikus arról beszélt: ha megfelelő elnököt és elnökséget sikerül a párt élére választani, "akkor kezdhetünk bízni a '22-es sikerben" (:DDDD - a szerk.).Fontosnak nevezte, hogy kormányzati tapasztalattal rendelkező csapat kerüljön a szervezet élére.