Bencze János: „Fenn kell tartani a közrendet, mert kezd elszabadulni az, amit pokolnak nevezhetünk”

Bencze János: „Fenn kell tartani a közrendet, mert kezd elszabadulni az, amit pokolnak nevezhetünk”

A kisértékű lopások rendkívüli nehézséget okoznak a vidéki embereknek, mert az elkövetők ügyelnek arra, 50 ezer forintnál kevesebbet érjen az eltulajdonított tárgy. Ez pedig nem bűncselekmény.

A közbiztonság vidéken nemhogy nem valósult meg, hanem romlik a helyzet – mondta a parlamentben napirend előtti felszólalásában Bencze János. A Jobbik országgyűlési képviselője azokra a „kis” értékben elkövetett szabálysértésekre hívta fel a figyelmet, melyek „pokollá teszik a vidéki emberek életét”. Emlékeztetett,

a szabálysértési értékhatár 50 ezer forint, ezért azok a klánok, akik ezzel foglalkoznak, arra specializálódtak, hogy ennél kisebb összegre kövessék el a cselekményeket.

Hangsúlyozta, egy vidéki kisnyugdíjasnak ilyen összeg sokat számít, ez egy fűnyíró vagy fűkasza, egy motoros fűrész értéke, vagy éppen a téli tüzelőé.

„Ez nagyon-nagyon komolyan rombolja a vidéki emberek biztonságérzetét” – húzta alá a jobbikos honatya, hozzátéve, ezek napi szintűvé váltak. Bencze rámutatott, ezek a klánok „törvényen felül állóknak érzik magukat, így is élnek, és így is cselekednek”.

„Utcák, területek, települések kiáltják ki magukat, és saját jogrendszert alakítottak ki. Kezdenek létrejönni azok a no-go zónák itt, Magyarországon belül, amikről Önök beszélnek”

– hangsúlyozta az ellenzéki képviselő. Ismertette, a közelmúltban Ozorán a pékség szállítóját azért verték meg, mert rádudált azokra, akik az utca közepén megállva beszélgettek az autójukból.

„Ez az önbíráskodás már napi szinten jellemző a magyar vidékre”

– hívta fel a figyelmet a Jobbik képviselője.

Feltette a kérdést a kormánynak: hajlandóak-e fokozni a rendőri jelenlétet ezeken a településeken. Aláhúzta, a közrendet fenn kell tartani, mert kezd elszabadulni a pokol. Azt is megkérdezte,

hajlandó-e a kormányzat szándékos elkövetés esetére eltörölni az 50 ezer forintos értékhatárt,

ugyanis van olyan család, akinek ezek az eltulajdonítások havi szinten százezres terhet jelent.

Rétvári Bence, a belügyminisztérium miniszterhelyettese azt mondta, minden bűncselekménnyel szemben szigorúan fel kell lépni, „Nem lehet elfogadni, hogy bizonyos típusú bűncselekmény tömegesen megtörténik” – húzta alá. Rétvári arra a statisztikára hivatkozott, hogy a 2010 előtti évi 447 ezer bűncselekmény több mint 60 százalékkal, 178 szerre csökkent. (A szabálysértési értékhatárt 2012-ben emelte meg az Orbán-kormány 20 ezer forintról 50 ezer forintra, így a két érték közé eső cselekmények pusztán emiatt is csökkentették a bűncselekmények számát, vagyis javították a statisztikát – a szerk.) A parlamenti államtitkár a kisebb értékre elkövetett cselekményekkel kapcsolatban azt mondta, ezek miatt növelték a rendőrőrsök számát, hoztak létre körzeti megbízotti irodákat, növelték meg a rendőrség létszámát, emelték meg a rendőrök fizetését.

A miniszterhelyettes azt is kiemelte, az elmúlt években minden emberölés elkövetője rendőrkézre került.

Rétvári úgy véli, a kisebb értékre elkövetett lopások sokszor összefüggésben vannak a kábítószer-kereskedelemmel, mert az ellopott tárgyakat vagy orgazdáknak adják, vagy magának a dílernek a kérését teljesítik vele. Szerinte ott, ahol razziáztak a rendőrök, és elvitték a dílert, ott nagy mértékben csökkent ezeknek a bűncselekményeknek a száma.