Nagy Márton alá került a HungaroControl, lecserélték a vezérigazgatót

Nagy Márton alá került a HungaroControl, lecserélték a vezérigazgatót

Lépett a kormány: mostantól a nemzetgazdasági miniszter irányítása alatt áll a légi forgalmi szolgáltatásokat nyújtó társaság. Zökkenőmentes koordinálást ígértek és a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítását.

Augusztus 1-jétől, azaz mától a Nemzetgazdasági Minisztérium közvetett irányítása alá került a HungaroControl Zrt., amelynek feladata a repülésbiztonság magas szintjének biztosítása - jelentette be csütörtökön a Nagy Márton-féle minisztérium.

Ennek megfelelően a HungaroControl szakmai szempontból legfőbb stratégiai célja a légi forgalom biztonságos és zavartalan áramlásának megteremtése és fenntartása - tették hozzá az MTI-nek küldött közleményben.

Az NGM megfogalmazása szerint

Nagy Márton miniszter "iránymutatása alapján" a HungaroControl prioritásai közé tartozik a magyar légi közlekedés minőségének jelentős javítása, az európai légi közlekedést támogató szervezettel (Eurocontrol) való szoros együttműködés, valamint a magyar érdekek hatékonyabb képviselete.

Kiemelt feladata továbbá a jelentősen megnövekedett átrepülő forgalom kezelhető szinten való stabilizálása,

valamint ennek érdekében a jövőbeni díjstruktúra felülvizsgálata és szükség esetén módosítása

- emelte ki az NGM.

Ezek mellett azt ecsetelték, a HungaroControl nagy hangsúlyt fektet szakmai és humánpolitikai tevékenységének megerősítésére és továbbfejlesztésére, valamint a nemrégiben állami többségi tulajdonba került Budapest Airport Zrt.-vel való stratégiai és szakmai partnerség kialakítására. A HungaroControl hatékony irányítása nélkülözhetetlen a repülőtér optimális működéséhez, amely alapvető fontosságú az utazóközönség elégedettségének fenntartásában és a magyar turizmus fellendítésében.

A légi forgalom zökkenőmentes koordinálása lehetővé teszi a repülőtér kapacitásának maximális kihasználását, valamint a további, nagymértékű fejlesztések alapjául szolgál, ami hosszú távon alapvető feltétele a turisztikai infrastruktúra fejlesztésének és az ország gazdasági növekedésének - ígérték.

Változás a vezérigazgatói székben

A kitűzött célok hatékony megvalósítása érdekében

a társaság vezérigazgatói posztjára augusztus 1-jével Turi Ferencet nevezték ki.

Az eddigi vezérigazgató, Tóth László munkáját megköszönték, közös megegyezéssel távozik - derül ki a közleményből.

Kifejtették, Turi Ferenc több mint 40 év szakmai tapasztalattal rendelkezik a légi közlekedés számos területén. Pályafutása során többek között a Malév chicagói régiós igazgatójaként, majd kereskedelmi és marketingigazgatójaként is dolgozott. Később a Roland Berger tanácsadó cégnél töltött be ügyvezető-partneri szerepet. A közelmúltban számos jelentős légiközlekedési projektben vállalt stratégiai tanácsadói feladatokat - sorolták.

(Címlapkép: Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jövőbeli célkitűzéseiről és üzleti terveiről tartott sajtótájékoztatón a repülőtér 2A terminálján 2024. július 9-én. MTI/Kovács Tamás)