Nagyon jól fut a Jurassic World

Ennél valamivel nagyobb - 207,4 millió dolláros - elsőheti bevételt csak a Bosszúállók hozott 2012-ben.

A Colin Trevorrow rendezte produkció indító teljesítménye messze felülmúlt minden várakozást, a legtöbb prognózis 125 és 135 millió dollár közötti bevételt jósolt a Jurassic Park-széria 4. filmjének.

A második legjobb nyitóheti szereplés mellett a Jurassic World egész sor kisebb rekordot döntött meg - főleg a 13 éven aluliaknak nem ajánlott kategóriában -, és 82,8 millió dollárral a harmadik legjobb elsőnapi bevételt hozta.

A Chris Patt főszereplésével 150 millió dollárból forgatott sci-fit egyszerre 4273 moziban kezdték vetíteni Észak-Amerikában, amire még nem volt példa a Universal stúdió filmjeinek esetében.

Az "Őslényvilág" előre látható nyomasztó fölénye mellett más mozik alig rúgtak labdába, a nagy stúdiók nem is dobtak piacra ezen a hétvégén más húzófilmet.

Második helyen A kém című, második hetében járó ügynökkomédia végzett 16 millió dollárral, harmadikként 11 millió dollárt szakított ki a piacból a Törésvonal című, harmadik hetében lévő katasztrófafilm, míg a negyedik az Insidious: A gonosz lélek című, második hete játszott horror lett. Az első öt legnézettebb film között volt még a Tökéletes hang 2 című zenés vígjáték.