2022 második félévében 4000 kiskereskedelmi egység zárt be, így először csökkent 100 ezer alá a boltok száma – írja a Népszava. Két évtizeddel ezelőtt még 37 százalékkal több, 157 ezer üzlet működött az országban. Részben érthetetlen, ami történik, mert a reálbércsökkenés idehaza megállt - reagált az adatokra a lapnak Antalffy Gábor, Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdekképviseleti Szövetsége (KISOSZ) elnöke.
Mint kifejtette, komoly koncentráció zajlik a kiskereskedelemben, és jól érzékelhető, hogy Magyarországon jelenlévő nagy kereskedelmi láncok hálózatfejlesztése megállíthatatlan.
A boltok számának csökkenését a KISOSZ elnöke szerint többek között az online kiskereskedelem térnyerése is eredményezte. A piac kisebb szereplői ezt a versenyt nem bírják – fogalmazott.
A szomorú jelenséghez ezenkívül a munkaerőhiány, a megemelkedő fizetések, az elszabaduló energiaárak, a korszerűtlen kisbolthálózat, a növekvő bérleti díjak, valamint a kereslet visszaesése is mind hozzájárult.
Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ) elnöke, Németh László pedig a Népszavának arról beszélt, hogy
a hazai kisboltok nagy részében elavult, nagy energiaigényű hűtőpultok működnek, amelyek rontják az eredményes gazdálkodást, cseréjükhöz pedig állami segítségre lenne szükség.
Emellett az elmúlt években az elszabaduló infláció miatt jelentősen növekedtek az üzletek bérleti díjai is.
Németh arra is kitért, hogy a nagyobb városokban elvétve találni élelmiszert áruló kisboltokat, mert a nagy láncokkal számukra szinte reménytelen versenyezni. A kisboltok a kistelepülésekre szorultak vissza, ahol sok idős él, és akik számára 20-30 kilométer utazni egy közeli városba vásárolni, megoldhatatlan feladat.
(Címlapkép: A Magyar falu program támogatásával nyílt kisbolt a Komárom-Esztergom megyei Ácsteszéren az avatás napján, 2022. november 14-én. )