Nem védik tovább a gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselőt

Dunaújváros közgyűlése valamennyi tisztségéből visszahívta Gál Roland emberölési ügyben gyanúsított fideszes képviselőt.

A közgyűlés a fideszes képviselő által eddig betöltött posztokat többségében más fideszes képviselők között osztotta szét, például ide tartozik a közbiztonsági tanácsnoki poszt is, hiszen

eddig a gyilkosság gyanúja miatt rácsok mögött ülő képviselő volt a rendőrség és az önkormányzat közötti összekötő.

Cserna Gábor kormánypárti polgármester a közgyűlés végén azt mondta: a testület mindent megtett, amit a jogszabályok szerint megtehetett, az önkormányzat ezzel az ügyet a maga részéről lezárta. A döntésre vélhetően hatással volt, hogy botrány tört ki, miután előző héten a fideszes képviselők leszavazták a képviselő megfosztását pozícióitól.

Képviselő maradhat

Gál Rolandtól viszont továbbra sem lehet megvonni képviselői mandátumát, arról csak önmaga tehet le. Ugyanakkor az önkormányzati törvény szerint amelyik képviselő egy éven át nem jelenik meg az üléseken, automatikusan elveszti mandátumát. A fideszes képviselő pedig elég nagy eséllyel marad rácsok mögött, tehát egy év múlva lehet várható egy időközi választókerületi szavazás. A helyi lakosok addig is a polgármesterhez fordulhatnak problémáikkal a fogadóórákon.

Előrehozott választások viszont nem lesznek, mert ugyan azt Pintér Tamás jobbikos képviselő rögtön kezdeményezte, a kormánypárti többség nem látta indokoltnak a választók újbóli megkérdezését arról, kik képviseljék őket. Sőt: a hétfői ülésen még azt is leszavazták, hogy egyáltalán felszólítsák Gál Rolandot a lemondásra.


Ekkor már rég megtörtént a bűncselekmény

Mi történt pontosan?

A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság február 11-én közölte, hogy egy dunaföldvári férfi több mint két évvel ezelőtti eltűnése ügyében január 5-én emberölés gyanúja miatt rendeltek el nyomozást. Két gyanúsítottat a bíróság előzetes letartóztatásba helyezett; Sz. J. és G. R. ellen emberölés megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás.

Utóbbiról kiderült, ő Gál Roland fideszes önkormányzati képviselő. Február 14-én egy harmadik férfit is őrizetbe vettek, ő is előzetes letartóztatásban van - ő információink szerint a képviselő apósa, aki korábban már ült emberölésért.

Helybéli lakosoktól úgy tudjuk, az egy kerti pincében elrejtett, majd építési törmelékkel elfedett és lebetonozott holttestet egy olyan ingatlan területén találták meg, ahol a képviselő nagymamája él. Az Alfahírnek a helyszínen életvitelszerűen tartózkodó asszony nem kívánt nyilatkozni.


Munkaterület - a feltárás után lefedték a pince lejáratát, amire korábban még építkeztek is

A rendőrség a részletekről szólva közölte: a dunaföldvári vállalkozót eltűnésének napján, otthonában ölték meg. A 41 éves áldozatot 2013. május 1-jén dunaföldvári otthonában halálra verték, majd ezt követően rejtették el holttestét.

Rendőrségi fotóink a helyszínről: