Nemek közötti egyenlőtlenségről, neoliberális feminizmusról, heroizált nőképről és a NER nőpolitikájáról

Nemek közötti egyenlőtlenségről, neoliberális feminizmusról, heroizált nőképről és a NER nőpolitikájáról

A Friedrich Ebert Alapítvány Budapest és az Új Egyenlőség 2020 őszi Egyenlőtlenségek Magyarországon sorozatának második beszélgetésén a nemi egyenlőtlenségről osztották meg gondolataikat szakemberek.

Bevezetőjében Malomvölgyi Csilla, a FES tudományos munkatársa elmondta, a társadalmi egyenlőtlenségek egy sajátos metszetét járja körbe a beszélgetés, hiszen

az, hogy a társadalomban hogyan vagyunk jelen, milyen helyet foglalunk el, sok egyéb tényező mellett attól is függ, férfinak vagy nőnek születtünk.

A beszélgetést Pogátsa Zoltán, az Új Egyenlőség főszerkesztője moderálta, a vendégek pedig Fodor Éva, a CEU és Gregor Anikó, az ELTE szociológusai voltak, s mindketten a társadalmi nemek kutatói. Az első nagy témakör, melyet körbejártak, az nem más, mint hogyan írható le a férfiak és nők közötti különbség Magyarországon jelenleg? Miben lehet ezt mérni?

Nemi egyenlőtlenségek

Fodor Éva elmondta, abban állapodtak meg, elsősorban a nemek munkahelyi egyenlőtlenségéről beszélnek. Kifejtette, Magyarországon – ahogyan a világ legtöbb országában –, komoly egyenlőtlenségek léteznek e téren. Ha általános képet akarunk kapni, érdemes hazánkat összehasonlítani már országokkal. Az Európai Unió (EU) nőpolitikával foglalkozó kutatóintézetének indexe azt mutatja, Magyarország a 28 eu-s országból a 27. helyen áll. Emellett az is látható, míg az EU-ban csökkentek ezek az egyenlőtlenségek az utóbbi időben, addig Magyarországon kis mértékben, de növekedtek.

Gregor Anikó azt emelte ki, már a felsőoktatás területén megfigyelhető, hogy megjelennek a „férfias” és „nőies” szakok, amik később a munkaerőpiacon is láthatóak, ez pedig szintén befolyásolja, hogyan gondolkodunk a nő-férfi viszonyról a társadalomban.

Mindezekből kiindulva érdemes megemlíteni a béreket is. Fodor Éva kifejtette, világosan látszik, hogy még ha ugyanazt a munkát is végzik férfiak és nők, egy bizonyos fokú különbség akkor is van a két nem bére között, azonban ezen bérkülönbségeket alapvetően nem az ilyesfajta diszkriminációk okozzák, hanem sokkal inkább az, ha férfiak és nők különböző munkát végeznek.

Az ún. férfias munkák jobban értékeltek a nőiesekkel ellentétben. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy

a nők vezetői pozícióba jutása nehezebb, mint a férfiaké, Magyarországon egészen különlegesen az EU-hoz képest.

Az egészségügyben dolgozók körülbelül 84 százaléka például nő, de az intézményvezetőké már csak 66 százaléka, tehát megfigyelhető, hogy alul vannak reprezentálva. S ugyan közel ugyanolyan arányban vannak férfi és női orvosok, a férfiak 80 ezer forinttal keresnek többet a másik nemnél.

Gregor Anikó ezt azzal egészítette ki, a diplomás pályakövetési vizsgálatokból azt lehet tudni, az azonos szakon végzettek körében is – pedig minimális munkaerőpiaci gyakorlattal rendelkeznek –

nincs olyan szakterület, ahol a férfi hallgató ne keresne már az első munkahelyén átlagosan többet, mint a női.

A foglalkoztatás kapcsán érdekes kérdés továbbá, hogy Magyarországot olyan nemi berendezkedés jellemzi, ami kifejezetten arra épít: a nők is teljes munkaidőben dolgoznak.

Ez nincs minden európai országban így, a jelenlegi kormánynak pedig deklaráltan nem célja, hogy a részmunkaidős foglalkoztatást növelje,

ezt maga Novák Katalin mondta el több nyilvános rendezvényen.

Emellett

engedjük el azt az illúziót is, hogy aki ma Magyarországon dolgozik, nem kitett szegénységi kockázatnak! 

Ez a veszély az elmúlt időszakban növekedett hazánkban, kifejezetten az egyszülős családokban családfői szerepet betöltők körében, akiknek 90 százaléka nő. Ez is jól megmutatja, hogy egy adott ország hogyan gondolkodik női és férfi állampolgárairól, hogyan segíti vagy épp nem segíti őket akkor, ha egyedül kell boldogulniuk. E szempontból Magyarország szomorú bizonyítványt tudna magának kiállítani.

A gondoskodó munka területére áttérve a kutatások alapján a férfiak még mindig kevésbé vesznek részt ezekben. A mutatók alapján a nők naponta átlagosan 2, illetve 2 és fél órával több időt szentelnek a gyerekekről való gondoskodásnak, valamint annak, hogy a háztartási munkát ellássák. Átlagosan ugyan fizetett munkahelyükön kevesebbet töltenek, mint a férfiak, de ha összevetjük a kettőt, azt látjuk, a nőknek kevesebb szabadidejük van. Érdemes megjegyezni, hogy e téren a különböző társadalmi csoportok, illetve végzettségű emberek között is vannak különbségek: az iskolázottabb férfiak például egyre inkább részt vesznek a háztartási munkában.

A statisztikákból az is látszik, hogy a gyerekekkel töltött idővel kapcsolatban az apák ideje folyamatosan növekszik, struktúrája viszont azt mutatja, jellemzően olyan tevékenységekben vesznek részt, mint a mesélés vagy a játék. Ez azonban óhatatlanul ahhoz vezethet, hogy kialakul egy „jó zsaru, rossz zsaru” leosztás a szülők között. A létrejövő „alkut” befolyásolják a társadalmi normák, az, hogy ki mit tapasztalt előtte otthon, de hatással van rá a munka világa is.

Feminizmusok

Fodor Éva elmondta, olyan, hogy feminizmus, nincs: feminizmusok vannak, amik általában azért küzdenek, hogy nagyobb legyen az egyenlőség férfiak és nők között, különbségek abban a vonatkozásban figyelhetőek meg, ezt hogyan definiálják.

Az utóbbi időben beszélhetünk egy olyan típusú feminista irányzatról is, amelyik elismeri az egyenlőtlenséget nők és férfiak között, és igyekszik segíteni a nőket abban, hogy jobban részt vegyenek a munkaerőpiacon. Arra biztatja őket, anélkül, hogy megváltoztatnák az egyenlőtlenségeket, ők maguk is vegyenek részt benne, lehetőleg nyerő pozícióban. 

Gregor Anikó azzal egészítette ki, szeretjük azt gondolni, ez egy olyan dolog, ami csak Amerikában létezik, de egyre jobban látni, hogy teret nyer egy olyan irányzat, ami azt hirdeti magáról: egyedül csak a nőkön múlik, individuálisan át lehet törni azokat az akadályokat, amikről az eddigiekben szó volt.

A feminizmus ezen faja erősen épít egy heroikus női képre: hősnőként mutatja be azokat a szereplőket, akik valahogyan képesek „áttörni” az üvegplafont. Ennek jó példája egyébként az, amit röviddel a Covid első hulláma után hirdetett meg Novák Katalin és csapata: díjazzuk azokat a nőket, akik hősnőként állták a sarat a járvány első hulláma alatt! Egy embert állítanak mások elé, amelynek üzenete: ha ő meg tudta csinálni, akkor te is megtudod! S persze

amíg ezeket a szereplőket heroizáljuk, addig sem beszélünk arról, miért is az egyénnek kellene saját helyzetét egyedül megváltoztatnia? Hol van az a keretrendszer, ami ehhez hozzá tudná segíteni?

A Nemzeti Együttműködés Rendszerének nőpolitikája

Fodor Éva kifejtette, a NER nőpolitikája arról szól: arra kell késztetni a nőket, hogy minél többet dolgozzanak, de ez ne tűnjön fel. Egyrészt azt próbálják elérni, hogy a nők

egyre több gyereket szüljenek, másrészt rögtön utána szaladjanak vissza dolgozni egy olyan munkaerőpiacra, ahol a munkavállalási formák elképesztően rugalmatlanok.

Gregor Anikó szerint a NER nőpolitikája meglehetősen álságos. Felidézte, néhány éve látott napvilágot az az eset, miszerint eu-s fejlesztési pénzeket MOL-hoz köthető csoportok toltak bele abba a weboldalba, amit puncs.hu-nak neveznek. E platform kifejezetten arról szólt, hogy fiatal lányok ezeken az oldalakon keresztül kiközvetítésre kerültek idősebb, számukra valamilyen ellenszolgáltatást nyújtó férfiaknak.

Kérdés, hogy ez mennyire férhet össze azzal a fajta családpolitikai alátámasztással, amivel például indokolja a saját, mostmár miniszteri szinten reprezentált ideológiáját az Együttműködési Rendszer? S azt a leosztást sem feltétlenül igyekszik megszüntetni, hogy a nők végzik a fizetetlen, háztartási munkát a fizetett mellett, a férfiak pedig főként fizetésért dolgoznak.

Sőt, a kormány érdeke inkább ehhez fűződik. Például lehet, hogy egy német cég Németországban teljes mellszélességgel kiáll az ottani apáknak kiosztható szülői szabadság hosszával kapcsolatosan, Magyarországon már nem biztos, hogy örülne, ha a munkavállalóinak egy jelentős részét időlegesen elveszítené – azokat, akik egyébként alacsonyabb bérért dolgoznak, mint a német munkaerő –, hiszen akkor veszítene a profitjából. A konfliktust tehát a kormányzat nem is igazán akarja felvállalni a munkáltatókkal, hiszen ez az egész versenyelőnyt jelent azokkal az országokkal szemben, ahol hosszabb az apasági szabadság.