Időközi önkormányzati választást tartanak vasárnap Fót két egyéni választókerületében is. Az 5. választókerületben a polgármesteri posztot is elnyert Merkwart Krisztián lemondott egyéni képviselői mandátumáról, míg a 7. választókerületben Csorba István elhunyt, ezért van szükség mindkét körzetben időközi voksolást tartani.
Utóbbi körzetben kampányolt szombaton Brenner Koloman, a Jobbik elnökhelyettese és Z. Kárpát Dániel, a párt alelnöke, mégpedig a független színekben induló Böjte Zita mellett.
„A 7. számú választókerületnek egy valódi közösségi vezetőre van szüksége! Hajrá Zita!”
– fogalmazott a Facebookon Brenner Koloman, míg országgyűlési képviselőtársa, Z. Kárpát Dániel azt írta, Böjte Zita sikeréért dolgoznak.
A független, de a Jobbik által támogatott Böjte Zita
„Tiszta levegőt a fótiaknak!”
jelmondattal indul a választáson, kampánya középpontjában pedig
az akkumulátorgyár elleni fellépés, a környezet helyi védelme áll.
Böjte mellett ebben a választókerületben Lehóczki Sándor, a FOTE – Egységben a Városért, Dárday Zoltán, a Civil Demokraták Városunkért Egyesület és a Böjtéhez hasonlóan független Márkusné Gonda Zsuzsanna méretteti meg magát.
Az 5. választókerületben két jelölt közül lehet választani, a FOTE – Egységben a Városért jelöltje, Sebestyén László mellett a független Berkes Tamás neve lesz még a szavazólapon.