Talán nincs is olyan hazai hírfórum, amely nem tájékoztatta volna az embereket pár napja arról, hogy Magyarországon újabb zenélő út épül. A somogyi 67-es és a Szerencsre vezető 37-es út után valahol Nógrádban szeretnék kivitelezni ezt a „játékos megoldást”, hogy az autósok meghallgathassák, 80 km/h sebesség mellett miként morognak a speciális aszfalton az alattuk gördülő kerékgumik egy dallamot el.
A zenélő út nem magyar találmány. Számos országban épült ilyen, többek között Hollandiának az északi rézén, Frízföldön is, ahol azonban lakossági tiltakozás miatt 6 nap múlva megszüntették azt a 300 méteres szakaszt, amelyen e tartomány himnuszából rövid dallamot hallgathattak meg az emberek. Egyrészt azért, mert ha ezen a szakaszon valaki megváltoztatta autójának sebességét, akkor értelemszerűen lelassult a ritmusa és a dallama is hangnemet váltott, ami így hamissá, idegesítővé vált. Másrészt azért, mert a közelben lévő falu lakosai elviselhetetlennek érezték, hogy az esti forgalom okozta dübörgő zenebona miatt éjjel sem tudtak aludni. Pszichológiai kínzásnak nevezték, hogy folyamatosan ugyanazt a dallamot kell hallgatniuk.
Nincs ez másként Magyarországon sem. Pár napja Esperes Ákos a facebook oldalán közzétett, kétségbeesett üzenetében számolt be a 3 éve tartó áldatlan állapotról, amelyet a 67-es út zenélő szakasza okoz a helyieknek. A Somogyban élő műsorvezető, irodalomkritikus könyörög az autósoknak, hogy ne hajtsanak rá a zenélő út bordáira, mert ahogyan fogalmaz, „a »zenélő« út maga a pokol. Tök mindegy, hogy mit »zenél«: szörnyképződmény”. Azt, hogy mire gondol pontosan, drámai hangon fogalmazza meg:
„Képzeld el, hogy békésen ülsz a kertben, hallgatod, amint a madarak nyári trillákat eregetnek az égre, nyugalom duruzsol, a fák levelei közt friss szellő incseleg, aztán egy trottyos, tajrészeg lakodalmas zenekar hallássérült trombitás szekciója belekezd, hogy trálállá trálállá trálállálálá trálállá.
És az út környékén, széljárástól függően 5-8 km-es körzetben simán hallható mindenütt. Minden autó, teherautó után, amelyik ráhajt a kövekre, több ezer ház udvarába, kertjébe tör be a trálállá trálállá trálállálálá trálállá.
Ehhez olyan hangerőt képzeljetek el, mintha pár méterre tőletek egy jól felerősített mobiltelefon csengőhangját kellene hallgatnotok naphosszan.
Képzeld el, hogy kiülsz a kertbe olvasni, és ez szól az udvarodban folyton, képzeld el, hogy nyáron a melegben, amikor éjszakára nem csukod be az ablakot, hisz friss levegőre vágysz, ez szól a szobádban, és ebédnél is, képzeld el, hogy ez szól, ha jó kedved van, ez szól, ha szomorú vagy.
Képzeld el, hogy ez szól a bolt előtt, és az óvoda udvarán, képzeld el, hogy ez szól a nyugágyad felett, és ez szól a temetőben. Igen. Mindenhol.
Képzeld el, hogy meghalt a gyereked, meghalt az édesanyád, az édesapád, Te állsz a sírja mellett, a pap épp elmondta az utolsó szavakat, a koporsója leereszkedik, kopognak a rögök, és szól hozzá trottyosan, ormótlanul otrombán a 67-es út, távolból mindent átitató ocsmány zaja. Ez nem költői túlzás. Ez a Valóság. Mindez VAN.
Mit szólnál, ha ezt napjában több százszor kellene átélned? Hallgatni ugyanazt a dalrészletet. Majd másnap újra, így tovább egész héten, aztán kitolni ezt egy hónapig, félévig, majd egy évig minden nap. Cintulával szólva: éééjjel-nappal!”
A hollandiaihoz képest a magyar közállapotokról szomorú képet fest a helyi közösség érdekeit artikuláló panasz, valamint a lakossághoz való, jellemző hazai hatósági hozzáállás. A tehetetlenség miatt a kérés ezért az egyes autósoknak szól már, legyenek szolidárisak a lakosokkal és ne hajtsanak rá az út zajt keltő bordáira.
„Somogyban is volt tiltakozás, de nagyon senki nem akarta meghallani. Senki sem akarta elővenni az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. cikkét, a kínzás tilalmával. (…) Somogyban sok szegény ember él. Jellemzően a szegény ember hangja nem hallatszik messzire. A szegény ember nem tud hatékonyan érvelni, szervezkedni, érdeket érvényesíteni.”
A somogyi zenélő út a mai napig „szórakoztat”, amely Esperes Ákos szerint „mára az emberi nemtörődömség egyik legocsmányabb mementójává lett. Mi pedig csak nézünk, hallgatunk, ahogyan a gyönyörű somogyi tájban trottyosan, otrombán vonít a tahóság áriája. (…) Ha létezik karma (na, persze), akkor mindenkinek, aki ehhez kivitelezőstül, engedélyezőstül, dalszerzőstül asszisztált, egy örökkévalóságon át ezt kell ismételve hallgatnia a pokolban, jutalmul azért, mert a pokol egy variánsát sikerült a földön előállítaniuk.”
A hatóságok nyilván tudhatnak a zenélő utak megnyomorító hatásairól, ennek ellenére nemhogy megszüntetnék ezeket, de újabbat fognak építeni. A Nógrádban tervezett út esetében Becsó Zsolt, a Fidesz egyik hangadó politikusa az, aki alig várja, hogy átvágja az átadáskor a nemzeti szalagot, merthogy ez „a zenélő útszakasz, egyfajta mágnesként is működik majd, hozzájárul a nemzettudat erősítéséhez”. A holland példából és Esperes Ákos közösségi bejegyzéséből azonban feketén-fehéren kiderül, hogy ennek épp az ellenkezője igaz. Valójában pszichológiai hadviselés a társadalom ellen.