Nyert Trump és Clinton – de a fiatalok nemet mondtak a multik hatalmának

Ön kire voksolna? Ne feledje, minden szavazat számít!

Kezdjük rögtön Donald Trumpékkal. A milliárdos showman nemcsak a dél-karolinai előválasztást nyerte meg, de végleg kiütötte Jeb Bush volt floridai kormányzót, annak ellenére is, hogy az elhíresült Bush-família is keményen beszállt a kampányba.

"Büszke vagyok a kampányunkra, amelyet országunk újraegyesítése érdekében folytattunk, s amelyben olyan konzervatív politikára tettünk javaslatot, amely még több amerikainak teremtette volna meg a lehetőséget a felemelkedésre és Isten adta lehetőségeinek kiteljesítésére"

- mondta a szemmel láthatóan megrendült Jeb Bush a veresége kapcsán, majd elcsukló hangon hozzátette: "Iowa, New Hampshire és Dél-Karolina népe azonban kinyilvánította akaratát, és én ezt valóban tiszteletben tartom". 

Az említett Trump a szavazatok 32,5 százalékát gyűjtötte be, őt követi Marco Rubio floridai szenátor (22,5 százalék), illetőleg Ted Cruz texasi szenátor (22,3 százalék). A nem éppen bizalomgerjesztő triumvirátus sorrendje azért legalább azzal kecsegtet, hogy a republikánus agytröszt végül beáll Rubio mögé, egyszersmind megvonja támogatását az ingatlanos és a furcsa vallási nézeteket valló jelöltekkel szemben.

Persze, nemcsak a republikánusok fenyegetnek világháborúval, Hillary Clintonnak is vannak gondjai a valóság értelmezésével, ez pedig abból a szempontból tűnik aggasztónak, hogy a korábbi First Lady Bernie Sanders előtt végzett Nevadában.

A szavazatok több mint nyolcvan százalékának összesítése után Clinton a voksok 52,4 százalékát szerezte meg, míg Sanders a választók 47,5 százalékának bizalmát kapta meg a nevadai kaukuszon. A szavazatok összesítését lassította, hogy nagyon nagy volt a választók aktivitása, rengetegen mentek el szavazni.

Csakhogy elemzők arra figyelmeztettek, hogy amíg Hillary Clinton győzelméhez a női szavazók és a spanyolajkú közösség "meghódítása" járult hozzá, addig Bernie Sanderst a fiatalok támogatták. Olyannyira, hogy most azon megy a diskurzus Clintonéknál, hogy vajon miért nem sikerül megszólítani a fiatalabb generációt (ugye, van egy kis áthallás?)

A vermonti szenátor bár veszített, mindenesetre a verseny sokkal szorosabb, mint azt korábban megjósolták - és kétségtelen, minél több helyre jut el Sanders üzenete, és ha sikerül valahogy kivédenie Trump populista szövegeit, előfordulhat, hogy egy szabadkereskedelmet elutasító elnökjelöltje lesz az Egyesült Államoknak.

[[nid:181205]]