Október 6., a magyarság egyik gyásznapja. Ez a dátum szorosan összefonódik március 15-tel, a polgári forradalommal, illetve az azt követő áprilisi törvényekkel, melyek
Ezek a király által is jóváhagyott rendelkezések tehették lehetővé, hogy létrejöjjön a „magyar nemzet” mint összesség, a „natio”-t ne csupán a nemesi rendek és a klérus alkossa! Továbbá megvalósuljanak azok a klasszikus liberális – édes Istenem, de lejáratták az elmúlt 30 éven ezt a szót a kamuliberálisok az olyan elkorcsosult szabadossággal, mint például a drogliberalizáció vagy a homoszexuálisok családalapításának kérdése! – elvek, melyek olyannyira részévé váltak a társadalomnak, hogy nincs az a szélsőségesen ókonzervatív, aki ezeket kétségbe vonná.
– aki ezek ellen a mai társadalmi viszonyok között ágál, az nem konzervatív, hanem szimplán hülye.
Ezeket a ma már megkérdőjelezhetetlen vívmányokat annak a tizenhárom vitéznek is köszönhetjük, akik nem feltétlenül voltak közembernek. Voltak köztük vagyonosok, grófok, bárók, mégis hittek a polgári értékekben. Nem is mind születtek magyar nemzetiségűnek. Aulich, Láhner és Leiningen-Westerburg német, Damjanich szerb, Kiss és Lázár örmény, Knezich horvát, Poeltenberg pedig osztrák családba született, mégis
a megdönthetetlennek hitt feudális rendszer ellen. Felségárulás, pártütés stb. miatt ítélték őket halálra. A bitónál, illetve a kivégzőosztag előtt viszont
Az aradi tizenhármak vértanúsága tanítson arra, hogy a polgári értékekért minden körülmények között ki kell állni. Akkor is, ha nehéz, akkor is, ha legszívesebben kivégeznének érte!