Óraátállítás: a magyar társadalom álláspontja megegyezik a Jobbik javaslatával

A Szallas.hu nemrégiben készült felmérése szerint a magyarok 80 százaléka utasítja el az óraátállítást. Az ellenzők kétharmada pedig inkább a fix nyári időszámítás híve.

Kepli Lajos szerint az 1980-ban, a "Kádár-korszakban" bevezetett tavaszi és őszi óraátállítás felett már eljárt az idő, eddig azonban mégsem vizsgálta felül senki komolyan az eltörlési lehetőségét. Hozzátette: az óraátállítás nem egy aktuálpolitikai ügy, hanem az emberek mindennapjait érinti.

Javaslatukat azzal indokolta, hogy az óraátállítások olyan ugrást jelentenek az emberi szervezetnek, mintha évente kétszer öt hét kiesne az életükből. Hozzátette, kimutatások szerint az emberek az óraátállítás után fáradtabbak, ingerültebbek lesznek, és négyszer-ötször annyi közlekedési baleset is történik, mint máskor. Tájékoztatása szerint a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító ZRt. (Mavir) adatai szerint már csak a nyári időszakban érhető el energiamegtakarítás az átállítással.

2016 legyen az óraátállítás elleni harc éve!

Az ellenzők táborának kétharmada a fix nyári időszámítás híve, 23 százalékuk a téli időszámításra állna át, míg 13 százalékuk az időzónaváltást támogatná, és így a greenwichi középidőhöz nem 1, hanem 2 órát adna.A válaszadók fele a biológiai egyensúly felborulását, valamint a nehézkes átállást említi elsődleges problémaként.

Az elektromos áram fogyasztási szokások megváltoztak az elmúlt évtizedekben, ezért sem indokolt az óraátállítás fenntartása, ideje átlépni a XXI. századba - mondta a jobbikos politikus.

Lehet, hogy eltörlik az óraátállítást

Kepli Lajos, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője a költséghatékony termeléssel és a lakosság mentális egészségének javulásával indokolta indítványát, amely szerint a jövőben a nyári időszámítás lenne a kötelező. A politikus a vonatkozó javaslat kidolgozására kéri a kormányt. Azt írta, Magyarországon lényegesen kedvezőtlenebbek az óraátállítás hatásai, mint a nyugatabbra fekvő tagállamokban, ezzel szemben a nyári időszámítás végleges alkalmazásának számos előnye lenne.

Kepli Lajos arról is beszélt, hogy javaslatuk bejelentése után egy fideszes európai parlamenti képviselő is felvetette az óraátállítás eltörlésének lehetőségét. Hozzátette: a letelepedési kötvények kivezetése után ez a második olyan ügy, amit a Jobbik után a kormánypárt is magáévá tehet. A Jobbik múlt hét hétfőn nyújtotta be az Országgyűlésnek az óraátállítás megszüntetésére vonatkozó határozati javaslatát.