A Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége (MOMSZ) és az Egészségügyi Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége (EDOSZ) kezdeményezésére rendkívül találkozót hívtak össze csütörtökre az állami fenntartású intézmények szakszervezetei számára – derül ki a lapunkhoz eljuttatott sajtóközleményből. A találkozó során nyolc szervezet fogott össze, és határozott fellépésről döntöttek, a munkavállalói jogok eredményes képviselése érdekében. Mint kifejtik:
Pedagógusokat, orvosokat, egészségügyi, szociális ágazatban dolgozókat, tűzoltókat, mentőket, közalkalmazottakat képviselő szakszervezetek fogalmaztak meg közös célokat. Fontosnak tartják a kormányzat ellenséges lépéseire való reagálást és az együttes, határozott cselekvést. Ilyen jellegű érdekképviseleti szövetség régen jött létre Magyarországon.
Lengyel Tibor, MOMSZ elnöke úgy fogalmazott:
„A mostani nyolc szervezet megállapodása az első lépés, egyben fontos üzenet a munkavállalók és a társadalom felé is az összefogás fontosságáról. Egyenként már nem elég hatékonyak a szakszervezetek, hát ideje összefogni. Együtt sikerülhet!”
Emellett a MOMSZ vezetője elmondta, további szakszervezeteket is várnak az összefogásba, jövő januárban újabb találkozót szerveznek, ahol konkrét, közös lépéseket fogalmaznak meg a jelenleg hatályban lévő, munkavállalók ellen hozott intézkedésekkel szemben.
A most megszerveződő összefogásban az alábbi szakszervezetek vesznek részt:
🔹 Magyarországi Mentődolgozók Szövetsége
🔹 Egészségügy Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége
🔹 Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete
🔹 Pedagógusok Szakszervezete
🔹 Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete
🔹 Hivatásos Tűzoltók Független Szakszervezete
🔹 Magyar Orvosok Szakszervezete
🔹 Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete
Az ügy előzménye, hogy a kormány döntése értelmében 2024 januárjától a szakszervezeti tagdíjakat a tagok nem tudják majd úgy fizetni, hogy a munkáltatót bízzák meg a bérükből történő utalással. A szakszervezetek aggódnak, mert szerintük a legtöbben emiatt nem fogják fizetni az összegeket havonta, és így veszélybe kerül a működésük, hiszen a legtöbb bevételük ebből származik. Arról lapunk is beszámolt, hogy nem maradt kritika nélkül az a törvénymódosítási tervezet, amely szerint a kormány megtiltaná az állami cégeknél dolgozók, vagyis a közalkalmazottak szakszervezeti tagdíjának levonását a munkabérből és átutalását az érdekvédelmi szervezetek számlájára. Ez a MASZSZ szerint esetükben is további kiszolgáltatottságot eredményezne.
Korábban az Alfahír podcastadásában Lengyel Tiborral készítettünk interjút, s a MOMSZ akkori alelnökeként kifejtette, milyen körülmények között dolgoznak az egészségügyben, különösen a mentődolgozók, ezenfelül a mentők alulfizetettsége és mindennapjai is szóba kerültek a LóZung műsorában.
(Címlapkép: Az összefogásban részt vevő 8 szakszervezet logója - momsz.hu)