Az első szabad választásoknak köszönhetjük a legendás "Továrisi konyec!", a "Tessék választani!", és a "Van, aki szabadon szereti" jelmondattal ellátott klasszikusokat. Ám a legtöbb pártnak nem, vagy alig volt központosított kommunikációja, így a helyi jelöltek kreativitásának csak a józan ész és a jó ízlés szabott határt. Néhányszor pedig az sem.
Az SZDSZ-es Iványi Gábor például egy hetvenes években is kissé cikinek számító könyvborítót dobott a választók postaládájába.
A Fidesz színeiben induló Rockenbauer Zoltán saját gyászjelentésével igyekezett meggyőzni a polgárokat.
A később harcias mezőörsi polgármesterként elhíresült Bogárdi Zoltán '90-ben még Pest megyében, az MDF színeiben jutott be az Országgyűlésbe. Ma ehhez aligha lenne elég, ha lerajzolná a választókerület térképét, és mellé tenné az igazolványképét.
Konkoly Andor független jelölt szórólapjához pedig úgy érzem, vétek volna bármit is hozzáfűzni. Ha csak annyit nem, hogy egy szekérderéknyi flódniba fogadnék:a következő évben induló Família Kft Újlipóciából Los Angelesbe emigráló dollárpapájának, Ágostonnak a karakterét Konkoly úr ihlette.
Egy ilyen összeállításból nem maradhat ki a Pozsgay Imre Nemzeti Demokrata Pártjának színeiben 1994-ben Csepelen ringbe szálló Zámbó Jimmy sem. A Király nem sokat agyalt a a kampány arculatán, egyszerűen átdobta faxon a szórólap tervezőjének a koncerteken osztogatott dedikált fotóját. Ám, ami a Mahasz-listán és a kocsmai zenegépekben tarolt, az országgyűlési választásokon mindössze 584 szavazatra volt elegendő.
Amikor az egyéni kreativitás szárnyait levágó, uniformizált, agyondizájnolt 21. században már azt hittük, nincsenek igazi politikus karakterek, akkor jött 2014-ben Szepessy Zsolt, és elindult Nyíregyháza polgármesteri székéért.
A hőskorszakban a pártok országosnak szánt kampányanyagai is bőségesen gondoskodtak a választók szórakoztatásáról. A nagy reményekkel induló, majd csúfosan földbe álló Magyarországi Szociáldemokrata Párt '90-ben például pénztárgépszalagba csomagolt Parlamenttel és a hazai politikatörténet egyik legbestiálisabb szóviccével támadt a gyanútlan polgárokra.
Az osztályharcos hagyományokat őrző, Marx Tőkéjéből egyedül Marxot választó "Megújult MSZMP" pedig semmivel sem bizonyíthatta volna korszerűségét, mint egy grafikájában, tipográfiájában és mondanivalójában is hamisítatlan 1948-as hangulatot árasztó plakáttal. tegyük hozzá: a célcsoport belövése tökéletesen sikerült, hiszen rájuk nagyjából azok szavaztak, akik már legalább negyven éve a Párt tagjai voltak. Thürmerék nem is buktak olyan nagyot, kevesebb, mint egy százalékkal csúsztak le az Országgyűlésbe kerülésről.
A '90-es kampány talán legnehezebben értelmezhető szórólapja a kisgazdáké, akik a harmincas években, kissé retardált gyerekekről készített fotókkal, és a "Magyar jövő tekint reád!" felkiáltással igyekeztek átvinni a választók ingerküszöbét. Hogy ez biztató ígéret, vagy fenyítés volt, azt 27 éve nem tudjuk.
Nem ment a szomszédba egy kis szürrealista művészetért az ajróper szociáldemokrácia rögös útján első lépéseit tevő MSZP. sem. A plakát egyébként nem hazudik, hiszen a szocik már 27 éve is piszkosul kiszámíthatóak voltak, és akkor még nem is üvöltöztek. Inkább csak doromboltak, és szépen kérték, hogy "lécci, valaki szavazzon már ránk is!". Lassan vissza is térhetnének ehhez a stratégiához.
