Török hódoltság Európában

Johann Gudenus szerint Erdogan ausztriai eredménye borítékolható volt, tekintve, hogy május 20-án a politikus szarajevói kampánygyűlésére nagy számban buszoztatták az ausztriai törököket is. Gudenus a közleményében leszögezte: törökök ezreinek integrációja vallott kudarcot, a felelősséget ezért pedig egyedül (a korábbi kormányzó párt) az osztrák szociáldemokraták (SPÖ) viselik.

Az Európában élő törökök felnéznek Erdoganra

Vannak azonban óvatosabban megfogalmazott vélemények is, amelyek csitítani próbálják a politikai aggodalmakat. „Hogyan lehetséges, hogy Ausztriában a törökök Erdogant választják?” címmel jelent meg hétfőn vezércikk a Die Pressében. A török származású szerző, Duygu Özkan statisztikai adatokkal próbálta árnyalni a képet.

A 300 ezres ausztriai török közösség csak felének van állampolgársága, 106 ezren regisztráltak a választásra, a felük pedig el sem ment szavazni, tehát az Erdogant választók nem reprezentálják az összes ausztriai törököt – vélekedett Özkan. Szerinte az ausztriai török közösség ennél sokszínűbb, valószínű azonban, hogy nagy részük konzervatív, mivel sokan érkeztek korábban vendégmunkásként a vidéki, konzervatív Anatóliából. Ők alkotják Erdogan törzstáborát, Törökországban és a diaszpórában egyaránt.

„Felnéznek Erdoganra, mert visszaadja a nemzeti büszkeségüket, nemzetközi szereplővé teszi Törökországot”

– írta a Die Presse szerzője. Hozzátette: az anyaországi és az ausztriai Erdogan-szavazók között az a különbség, hogy utóbbiak nem viselik az AKP (Igazság és Fejlődés Pártja) politikájának következményeit.

Tavaly az ausztriai törökök többsége az elnöki rendszer bevezetésére szavazott, ami heves reakciókat váltott ki a közösségi médiában: demokráciában élnek Ausztriában, és autoriter rendszerre szavaznak Törökországban. Özkan szerint a valóság komplexebb: sok anyaországi török azt hiszi, a diaszpórában élők mind kényelmes életet élnek, a diaszpórában élő Erdogan-rajongók pedig azt gondolják, hogy az anyaországban mindenkinek jól megy a sora, hiszen amikor hazalátogatnak nyaralni, mindig az új utcákat, bevásárlóközpontokat, egy teljesen megújult országot látnak.

Özkan ugyanakkor elismerte, nyugtalanító Ausztriában vagy Németországban, hogy elsősorban a másod-, harmadgenerációs fiatal emberek egy olyan emberrel azonosulnak, aki egy kritikusok nélküli országról álmodik, sajátos felfogással az emberi jogokról, illetve az igazságszolgáltatásról. Vezércikkét azzal zárta, hogy

a közösségnek meg kell kérdeznie magától, miként alakult ez így, a választási eredmény pedig bizonyosan utal az elhibázott integrációs politikára is.

Diplomáciai konfliktusok és kampánycsörték

A probléma tehát létezik, de ez a választási eredménytől függetlenül, korábban is foglalkoztatta az osztrák politikát. Erdogan már a 2014-es török elnökválasztás előtt is kampányolt Bécsben, Sebastian Kurz, akkor még a szociáldemokrata és néppárti kormánykoalíció külügyminiszterként, bírálta is a politikus ausztriai útját, ami szerinte nyugtalansághoz vezetett az országban.

Tavaly februárban szintén Kurz jelentette ki, nem látják szívesen a török államfőt Ausztriában, ha azért megy oda, hogy az általa szorgalmazott elnöki rendszer mellett kampányoljon. Akkor is amellett érvelt, hogy

Erdogan csak növelné a feszültséget az ausztriai törökök körében, és hátrányosan érintené a társadalmi integrációt.

A török államfőt azonban egy cseppet sem érdekelték ezek a kritikák, sőt arra sarkallták, hogy a hasonló bírálatokat megfogalmazó Németország belpolitikai ügyeibe is beleszóljon. Nem kis felháborodást okozott, mikor tavaly augusztusban Isztambulban újságíróknak nyilatkozva arra szólította fel a Németországban élő törököket, hogy a szeptember 24-i német parlamenti választáson ne szavazzanak olyan pártra, amely „Törökország ellensége”. Az „ellenségek” között említette Angela Merkel pártját, a Kereszténydemokrata Uniót (CDU) is, majd éles nyilatkozatháborút vívott a német külügyminiszterrel, Sigmar Gabriellel.

„Erdogan elnök megpróbálja eszközként használni a török etnikai közösségeket, különösképpen Németországban és Ausztriában. Megoszt és az Európai Unióba viszi át a törökországi konfliktusokat”

– reagált Kurz is Erdogan beavatkozási kísérleteire. Azt is leszögezte, hogy ha Erdogan vagy miniszterei megpróbálnak valami hasonlót tenni az elkövetkező ausztriai választásokon, azt semmi szín alatt nem fogják eltűrni.

Hogy Kurz mennyire nem árult zsákbamacskát, és nem fél konfliktusokat sem felvállalni, azt már osztrák kancellárként, a bevándorlás kérdésében impotensnek bizonyuló szociáldemokratákat elhagyva és a bevándorlásellenes szabadságpártiakkal koalíciót alkotva bizonyíthatta. Erdogan ismét fittyet hányva az európai országok kritikájára, „Isten akaratára” hivatkozva áprilisban bejelentette, hogy európai országban is kampányolni fog. Kurz azonnal jelezte (e tekintetben a németek is világossá tették az álláspontjukat), hogy meg fogják akadályozni, ha a török államfő megpróbálja kihasználni az európai török közösségeket. Júniusban aztán igazolta, hogy a szavait tettet is követik.

„A politikai iszlám párhuzamos társadalmainak és radikalizálódó tendenciáinak nincs helye ebben az országban”

– szögezte le Kurz, miután az osztrák kormány hét mecset bezárását, valamint 40 imám kiutasítását jelentette be. „Ez még csak a kezdet!” – tette hozzá Heinz-Christian Strache szabadságpárti alkancellár. Kurz azt is kifejtette, a döntés részben válasz volt arra, hogy a bécsi török közösség mecsetében a gallipoli csatát katonai terepruhába öltöztetett gyerekekkel játszatták el, heves társadalmi vitákat robbantva ki. Erdogan tajtékzott az osztrák kormány döntése miatt, és „a kereszt és a félhold háborújával” riogatott, bár kétségtelenül a Kurz számára életveszélyes fenyegetésekkel járó lépés még pozitívan is hathatott a választási eredményére.

Erdogannak van egy mindent ütő aduja

Vasárnapi győzelme után lényegében megnyílt a teljhatalom felé vezető út Erdogan számára. Aligha képzelhető el szofisztikáltabb hangvételű diplomácia tőle.

Amint azt a számok is mutatják, nem elhanyagolható bázisa van az európai országokban élő török diaszpórákban, melyeket bizonyosan továbbra is mobilizálni akar majd politikájának érvényesítése érdekében.

Ez azonban nem csak az eddigi társadalmi integrációs igyekezetnek ad pofont, hanem az egyes európai országok szuverenitását is veszélyezteti, illetve léket verhet a további beilleszkedést célzó kísérleteknek.

Erdogan kezében ráadásul mindent ütő adu a migrációt feltartóztató török-német megállapodás, ami a magyar kormány kerítése helyett valóban tényleges gátja a keletről áramló bevándorlók sok tízezreinek. A magyar sajtó többnyire negatívan fogadta, hogy Orbán Viktor elsőként gratulált Erdogannak a győzelméért, de nemhiába sietett az amúgy a törökök által élesen támadott Angela Merkel is táviratban kifejezni a jókívánságait. Igaz, a német kancellár azért odaszúrta, hogy egy stabil és pluralisztikus Törökország partnerei szeretnének lenni, ahol erősödik a demokratikus részvétel, illetve a jogállami rend védelme, noha pontosan tudja: Európa rá van szorulva arra, hogy Törökország modernkori szultánjával egyezkedjen.

Fotó: hurriyetdailynews