Luther Márton 500 éve, október 31-én függesztette ki 95 tételét a wittenbergi vár kapujára. A 21. század embere aligha olvasna el 95 tételt, hiszen a többség okostelefonon pörgeti a híreket, és amit túl hosszúnak talál, már el sem olvassa. Mi lenne az a néhány pont, amit püspök úr a legfontosabbnak tartana kifüggeszteni a 21. század elsődleges várkapujára, a közösségi média felületeire?
A Lutheránus Világszövetség ez évi jubileumi nagygyűlésének mottója frappánsan megfogalmazta a reformáció mai aktuális üzenetét:
„Isten kegyelméből szabadon”.
A három altéma is izgalmas egy olyan világban, ahol úgy tűnik, hogy minden eladó, mindent a pénz mozgat: Az üdvösség nem eladó. Az ember nem eladó. A teremtett világ nem eladó. Ehhez negyedikként még hozzátehetjük, hogy az egyház sem eladó.
Melyek azok a pontok, amelyek a mai napig nem vesztették érvényüket, melyek azok, amit a reformációnak sikerült beteljesítenie, illetve milyen újabb reformokra lenne szükség a félelmetesen gyorsan változó 21. század kihívásaira reagálva?
A reformáció alapvető felismerései ma is érvényesek: egyedül Krisztus, egyedül a hit, egyedül a kegyelem, egyedül a Szentírás. Luther és társai az akkori kommunikációs eszközöket (könyvnyomtatás) felhasználva képesek voltak megszólítani kortársaikat.
Ma is szükséges, hogy az egyház korunk nyelvén, érthetően tudja kommunikálni, továbbadni a rábízott örök, isteni értékeket.
Mit gondol a magyar közéletben elharapódzó indulatokról, ami a politika szintjéről jól érzékelhetően beszüremkedik az emberek mindennapjaiba is? Mint ha az emberek lelkükben betegednének meg ettől, egyre többen. Milyen gyógymódot tud kínálni erre a hit, hogyan orvosolná ezt a problémát az evangélikus egyház?
Fontos felismerni, hogy a másik ember nem elpusztítandó ellenség, ha esetleg más nézeteket vall, hanem politikai ellenfél, akivel lehet és szükséges is értelmes párbeszédet, vitát folytatni.
Gyógyító lenne komolyan venni a Jézus által tanított imádáság zárómondatának figyelmeztetését: nem a mienk, nem az emberé, hanem „Miatyánk... tied az ország, a hatalom és a dicsőség...”
Vannak, akik gyerekkorban járnak hittanra, aztán konfirmálnak. Mások csak felnőttkorban jutnak el idáig, és keresnek majd találják meg problémáikra a megoldást a hitben. Mennyire népszerű ma Jézus? Látható valamilyen tendencia, hogy keresik a közelségét?
Úgy tapasztalom, hogy manapság Jézus népszerűbb, mint „gyarló teste” az egyház.
Ez arra figyelmeztet, hogy nem mindig képviseljük őt hitelesen, nem vagyunk igazán „keresztények”, azaz krisztusiak, akiken átragyog a Mester igazságának fénye és szeretetének melege. Ezért aktuális ma is a reformáció, ami lényegét tekintve megtérési mozgalom, és középpontjában az élő Jézus Krisztus áll.
Evangélikusnak kereszteltek, konfirmáltam is a budavári evangélikus templomban. Sokáig azt hittem, hiszek Istenben, de aztán rájöttem, csak hinni akarok, valójában nincs meg a hitem. Aztán 32 éves koromban megkaptam a hit kegyelmét, és azóta, bár vannak megoldandó problémáim, máshogy élem az életemet, mert Jézus soha nem hagyott cserben. A hitet keresni kell? S ha igen, hogyan tud ebben segíteni egy lelkész?
A hit Isten ajándéka,
amit lehet és szükséges is imádságban kérni, de végső soron Isten Lelke ébreszti bennünk, ha kitartóan keressük a vele való kapcsolatot az Ő élő és ható igéjében, az élet könyvében, a Bibliában. Továbbá keressük a Vele való közösséget az egyházban, a gyülekezetekben.
Lényeges, hogy az evangélikus egyház hogyan tudja megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a fiatalok számára vonzó közösség legyen evangélikus gyülekezethez tartozni? Úgy, hogy közben a szükséges mélységgel magukévá tudják tenni, és tovább is tudják adni az egyház tanításainak lényegét.
Fontos, hogy egyszerre próbáljunk Krisztus-szerűek és korszerűek is lenni. A kettő között lehet olykor feszültség, mert az egyház hajójának vitorláját nem a korszellem szele, hanem a Szentlélek ereje kell, hogy mozgassa. Érdemes figyelni Pál apostol bölcs tanítására, mely szerint
„mindent szabad, de nem minden használ.”
Az magyar evangélikus egyházat gyakorta illették a „nemzetiségi” jelzővel, utalva arra, hogy hagyományosan szlovák, illetve német nemzetiségűek tartoztak a felekezethez. Nagyapám szlovák nyelvű istentiszteleteket is tartott Nyíregyházán, és én is voltam kétnyelvű, magyar-német evangélikus istentiszteleten. Ez az úgynevezett „nemzetiségi” felekezet státusz hogyan változott meg napjainkra?
Egyházunk értékes kincse a többnyelvűség és az ebből fakadó sokszínű kegyesség és hagyomány gazdagsága. Sajnos, az ismert szomorú és tragikus történelmi okok (kényszerű kitelepítés, lakosságcsere) miatt, mára kissé megfakult ez a színgazdagság. De igyekszünk mindezt megőrizni, ápolni és továbbadni az utánunk jövő nemzedékeknek is.
Kik voltak azok a leghíresebb magyarok, akik vállaltan, és hangsúlyosan evangélikusok voltak, akik életművükkel szerepet játszottak a „nemzetiségi” egyház státusz megítélésének változásában?
Csak két 20. századi neves evangélikus lelkészt említek. A német származású Wolf Lajost, aki a német megszállás elleni tiltakozásként magyarosította a nevét Ordassra. Majd később, a kommunista diktatúra idején már mint egyházunk püspöke a börtönt is vállalta, tiltakozva az egyházi iskolák erőszakos államosítása ellen. A másik, a felvidéki szlovák gyökerekkel is rendelkező Sztehlo Gábor, aki a véres nyilas diktatúra idején több ezer üldözött gyermek életének megmentését vállalta föl, kockáztatva a saját életét is.
Ha holnap, 2017. október 31-én, az 500 éves évforduló napján csak egy bibliai idézetet „függeszthetne ki” a Facebook várkapujára, melyik lenne az?
Talán Jézus tömör bemutatkozását „szögezném ki”:
Én vagyok az út, az igazság és az élet. (János 14, 6.)