Ügyészség: nem követett el bűncselekményt a 64 éves kormánykritikus facebookozó, sőt!

Ügyészség: nem követett el bűncselekményt a 64 éves kormánykritikus facebookozó, sőt!

Reagált az ügyészség annak a 64 éves, Szerencshez közel élő férfinak az esetére, akit tegnap állított elő a rendőrség rémhírterjesztés gyanúja miatt. Az illető kormánykritikus bejegyzést tett közzé a Facebookon, és bár a rendőrség honlapján közzétett közlemény szerint az új koronavírussal kapcsolatos hamis tényállításokat tett közzé („többek között leírta azt is, hogy az ország vezetése szándékosan időzítette a koronavírus tetőzésének idejére a kijárási korlátozás megszüntetését. Amely véleménye szerint tömeges megbetegedést eredményezhet.”), a nyilvánosságra került Facebook-poszt alapján erről szó sem volt.

Hibrid rezsim: ezért az ártatlan írásért vitettek be a rendőrökkel egy 64 éves embert

Kedd hajnalban rendőrök tartottak házkutatást egy 64 éves férfinél, akit ezt követően rémhírterjesztés miatt előállítottak. A rendőrség a honlapján is beszámolt arról, hogy a „Szerencshez közeli településen élő férfi az új koronavírussal kapcsolatos hamis tényállításokat tett közzé egy közösségi oldalon".

A Media1-nek az illetékes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányság szóvivője azt állította,

az illető a rendőrségi közleményben megjelenteken túl más, rémhírterjesztésre alkalmas kijelentéseket is közzétett, így nem igaz, hogy a véleménye miatt vették őrizetbe.

A szakportál kérdésére, hogy milyen kijelentésekről van szó, és ez hogyan veszélyeztette a COVID-19 elleni harcot, a szóvivő csak annyit mondott, hogy

ezekről a nyomozás érdekeire nem beszélhet.

A 444 érdeklődésére az ügyészség viszont kerek perec kijelentette, a férfi cselekménye tényállási elem hiányában nem valósított meg bűncselekményt, mivel

a bűncselekmény megvalósulásához az elkövetőnek valótlan tényt vagy valós tényt elferdítve kell állítania vagy híresztelnie nagy nyilvánosság előtt, amely alkalmas a védekezés eredményét hátrányosan befolyásolni. Az inkriminált Facebook-bejegyzés pedig ilyet nem tartalmaz.

Mint írják, poszt egy később bekövetkezett esemény – a járványhelyzetben bevezetett korlátozások 2020. május 4. napján történt részleges feloldása – esetére nézve egy feltételezett állapotot elemez, így csupán feltételezésnek minősíthető, amely kizárja a bűncselekmény megvalósulását és amely

nem is alkalmas a járványügyi védekezés eredményességének akadályozására vagy meghiúsítására.

Sőt, kiemelik:

Éppen ellenkezőleg, a bejegyzés az olvasókat arra indíthatja, hogy a korlátozások részleges feloldása esetén is, saját biztonságuk érdekében inkább maradjanak otthon

– tette hozzá a vádhatóság.

Arról, hogy a rémhírterjesztés büntetőjogi új tényállása mennyire gumiszabály és milyen veszélyeket rejt magában, Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnöke beszélt.

MÚOSZ: az újságírók tevékenységükkel a személyes szabadságukat is kockára teszik

A Büntető törvénykönyv kiegészítésére hívja fel a figyelmet a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) - írja a Media1. Hargitai Miklós, a MÚOSZ elnöke a médiaügyi szakportálnak nyilatkozva azt mondta, a rémhírterjesztés tényállásának kiterjesztésével Magyarország visszatért a rendszerváltás előtti időkhöz: a hatalom a valóság bemutatásáért is büntetheti az újságírókat.

Az ártatlanul vegzált facebookozó ügyében Jakab Péter, a Jobbik elnöke írásbeli kérdést intézett Pintér Sándor belügyminiszterhez, a tárcavezetőnek a választ tizenöt napon belül kell megadnia.