Olyan remízt építettek, amibe nem fér be a villamos

A beszámoló szerint a villamosvezetők már próbálkoztak mindennel, mégsem sikerült berakniuk a szerelvényeket a helyükre. Mint kiderült azért, mert az új félsővezeték tartó oszlopát a szerelvények útjába építették. Pedig a villamos méretei adottak voltak.

Az Index BKV-közeli forrása is megerősítette az értesülést és azt mondta a kivitelező Strabag Építő Kft. mérte el a dolgokat.

A 2016 júliusában indult kivitelezési munkák 2017 közepéig-végéig tartanak majd.