Megnégyszereződött a rendőrök munkája

A kormányzati napilap cikke szerint a rendőrségi alkalmazottak a túlmunkáért idén eddig 11 és fél milliárd forintot kaptak.
    
Míg 2011-ben egészében fejenként átlagosan 65 óra túlszolgálatot teljesítettek a rendőrök, addig ez a szám az idei év első felében 120 órára ugrott - egyebek mellett ez derült ki Pintér Sándor belügyminiszter képviselői kérdésre adott válaszából. 
    
A legtöbbet a hivatásos állományú rendőrök dolgoztak: nekik néhány év leforgása alatt megnégyszereződtek a teendőik és annak ellenére, hogy az állomány létszáma 6823 fővel bővült, több mint négymillió túlórát teljesítettek. A közalkalmazottak már most nagyjából 83 ezer órával töltöttek többet a munkahelyükön, mint hét éve, azzal együtt, hogy az utóbbi állományt 1700 személlyel bővítették.

Az igazságügyi alkalmazottak létszáma is nőtt, néhány év leforgása alatt 22-ről 138 főre emelkedett a számuk. Ám nemcsak a személyi állomány bővült, hanem a munka is: a korábbi, 2011-es adatokhoz képest ők idén négy és félszer annyit, 4767 órát töltöttek el a munkaidőn túl - olvasható a cikkben.
    
A rendőrségi alkalmazottak a túlmunkájukért idén eddig 11 és fél milliárd forintot kaptak a bérük mellé.