Rogánék nem garantálják, hogy magyarok nyerik a 35 évre szóló autópálya-koncessziót

Rogánék nem garantálják, hogy magyarok nyerik a 35 évre szóló autópálya-koncessziót

Ahogy az a napokban kiderült, mintegy 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt bocsátana koncesszióba a Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) az általa közzétett autópálya-koncessziós felhívás szerint. Ez azt jelenti, hogy "a gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésének és felújításának, valamint üzemeltetésének és fenntartásának feladatait" törvényes monopólium keretében adnák oda, méghozzá 35 évre. 

Az 1662 kilométer alaphálózat és 381 kilométer kiegészítő hálózat tervezési, felújítási, építési, ennek ellenőrzési, valamint üzemeltetési, karbantartási tevékenységeire az állam nyílt uniós közbeszerzést ír ki, amelyre a pályázatokat július 10-ig várják.

Viszik az utat is: 35 évre magánkézbe szerveznének 2000 kilométernyi magyar gyorsforgalmi útszakaszt

Igencsak érdekes felhívás jelent meg hétfő reggel az Európai Unió közbeszerzési értesítőjében - szúrta ki a 24.hu. A kaszinókoncessziókat is kezelő Nemzeti Koncessziós Iroda által közzétett felhívás szerint közel 2000 kilométer gyorsforgalmi útszakaszt adnának koncesszióba.

A gyorsforgalmi úthálózat fejlesztésére és fenntartására kötendő 35 éves koncessziós szerződés kapcsán tartott pénteki sajtótájékoztatón Rogán Antal azt mondta, annak elszámolása túlnyomórészt forintban lesz – számol be a hvg.hu.

A koncessziós kiírásért felelős NKI-t felügyelő Kabinetirodát vezető miniszter úgy véli, ez nagy nagy különbség az M5-ös és az M6-os autópályákra kötött konstrukciókkal, azok ugyanis euróban vannak. Tehát az árfolyamkockázat nem az államot, hanem a pályázat nyertesét fogja terhelni. Mint Rogán fogalmazott: 

Tanultak a korábbi nagy koncessziós szerződések hibáiból, a teljes gyorsforgalmi hálózatra kiírt mostani koncesszió az állam szempontjából jóval előnyösebb lesz.

A majdani nyertes évente rendelkezésre állási díjat és szolgáltatási díjat is kapni fog az államtól a 35 év leforgása alatt. Ezért merült fel az árfolyamkockázat kérdése. Viszont, ha az elszámolás forintban történik, akkor az állam szempontjából mindegy, hogyan változik a forint euróhoz viszonyított árfolyama. Abban az esetben, ha euróban van az elszámolás, és a forint gyengül az euróhoz képest, az államnak több forintot kell kifizetnie ugyanannyi euróban számolt kötelezettség teljesítéséhez.

Rogán Antal azt is közölte:

A teljes gyorsforgalmi úthálózat koncesszióba adását célzó kétfordulós közbeszerzést várhatóan még idén lezárják, sőt még idén sor kerülhet a szerződéskötésre.

Tíz év alatt jelentős fejlesztéseket kell majd végeznie, egyebek mellett bővítéseket az M1-es, az M7-es és az M3-as autópályákon, az M3-as meghosszabbítását az országhatárig, illetve az M81-es hiányzó szakaszának megépítését.

A tájékoztató során arra is fény derült, hogy az útdíjakat – követve az infláció mértékét – továbbra is az állam fogja szedni, így a későbbiek során is a költségvetésbe folynak be. Mindemellett az NKI a konstrukciót úgy tervezi, hogy a befolyó útdíjak összege mindig valamivel magasabb lesz, mint a kifizetett rendelkezésre állási díj. 

A koncesszort terhelő sok kockázat ellenére a 35 évi biztos munka és díjbevétel kellőképpen vonzóvá teszik a szerződést a gazdasági szereplők számára – állapította meg optimistán a Kabinetirodát vezető miniszter.

Azonban az egyelőre kérdés, hogy ilyen feltételekkel valóban lesz-e pályázó, aki nyélbe ütné ezt a megbízást.

Az Index azt írja, a lehetséges befutók kapcsán Rogán azt mondta, mivel ez egy nyílt uniós pályázat, bárki bekapcsolódhat. Hozzáfűzte:

A magyar piacon most is vannak olyan nem magyar szereplők, akik tudnak gyorsforgalmi utakat építeni, üzemeltetni. Örülünk, ha magyar szereplő labdába rúghat, de nem vagyunk biztosak benne, hogy ez így lesz.

A miniszter úgy látja, nincs abban semmi különös, hogy a választás előtt kevesebb mint egy évvel írták ki a pályázatot, mivel szerinte a korábbi kormányok is ugyanígy jártak el.