A magyar termőföld nem csupán a legfontosabb erőforrásunk, hanem nemzetünk öröksége is, amit óvni kell, azonban az Orbán-kormány nyilvánvaló módon kockáztatja ezt. Az állami földvagyon egységes kezeléséről, a fenntarthatóságról és a média szerepéről beszélgettünk Sallai R. Benedekkel.
Ön szerint mi a célja a nemzeti parkok földjeiről szóló törvényjavaslattal a kormánynak?
A rendszerváltást követő kormányok úgy próbálták fenntartatni a hatalmukat, hogy a saját érdekkörüket egzisztenciális függésben tartották. Ennek eredményeképpen annyi mindent szétloptak az országban, hogy már kevés olyan értéket találni, amire rá lehet tenni a kezüket.
A védett, állami területek viszont egy olyan szent dolognak számítottak, amihez eddig senki sem mert hozzányúlni. Szétlopták az élelmiszeripari gyárakat, a nagyüzemeket, a gépipart, kiprivatizálták a mezőgazdasági cégeket, állami gazdaságokat, de ezt a kb. 300 ezer hektárt mindenki tiszteletben tartotta, mint a nemzeti örökségünk részét.
A Földet a gazdáknak programnak voltak pozitív elemei, az, hogy többen jutottak termőföldbérleti lehetőséghez, de a nyilvánvalóan álszent, részrehajló pályáztatási rendszer miatt joggal tört ki a botrány. A program folytatásához, illetve a megnövekedett földigény kielégítéséhez van szüksége a kormánynak arra, hogy egységesen kezelje a földeket és kiiktassa a nemzeti parkoknál még jelenlévő szakmaiságot. Ameddig a természetvédelem közbe van iktatva a földlopásban, ami a korrupciót megakadályozhatja, vagy legalább ráláthat, addig nehézkesebb ezekkel a földekkel játszani a kormánynak és oligarchia csoportjainak. Az egységesítésnek az a nyilvánvaló szándéka, hogy dr. Bitay Márton Örs, az állami földekért felelős államtitkár személyes kontrollt tudjon gyakorolni az állami földek hasznosításában.
A kormányzat erkölcsileg már megbukott, ahhoz, hogy a stabil szavazóbázisát képes legyen fenntartani, etikátlan és jogszerűtlen keretek között trafikokhoz és termőföldekhez juttatja a táborának maradék részét, akiknek így az lesz az érdeke, hogy ez a kormány a helyén maradjon. Ennek a függésnek a kialakítása motiválja a Fidesz-kormány lépéseit szerintem, mert saját maga korábban megfogalmazott céljaival (pl. Nemzeti Vidékstratégia) szöges ellentétben van, az bizonyos.
Ennek milyen természetvédelmi következményei lesznek?
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezetneknek (NFA) nincs természetvédelmi szakembere, szakmai apparátusa. Fogalma sincs arról, hogy kell egy védett területen gazdálkodni. Korábban egyértelmű volt, hogy a nemzeti parkok olyanoknak adták bérbe a földet, ahol a legnagyobb garanciát látták arra, hogy azok gazdálkodásával megvalósulnak a természetvédelmi területkezelési célok. A magyar táj ember alkotta táj, az alföldi puszta, a Hortobágy és Kiskunság több száz évnyi külterjes gazdálkodás, extenzív legeltetés, állattartás alakította ki és tartotta fenn. Ezen nem szabad változtatni, és ezt figyelembe vették a nemzeti parkok.
Az NFA nem rendelkezik ezzel a szakértelemmel, de nem is veszi figyelembe a szakmai szempontokat. Az NFA törvény az állami tulajdon kormányzati célokat szolgáló hasznosítását szolgálja, ami nem összeegyeztethető jelenleg a természetvédelemmel. Ez a feladata, és ezzel nem is lenne gond, csakhogy vannak olyan élőhelyek, ahol nem ez a legfontosabb szempont, hanem hogy olyan gazdálkodás működjön, amivel meg tudjuk őrizni nemzetünk örökségét.
Miért őrizzük meg ezt a kincset?
Ehhez azt kell megérteni, hogy mire való a biológiai sokféleség. Ez a sokféleség fenntart egy ökológiai regenerációs képességet a tájban. A fajok sokasága egy rendszert teremt meg, és ha egy faj kipusztul, akkor egy olyan építőelem eshet ki, ami a rendszer működőképességét biztosítja. A sokféleség az alapja annak, hogy a természeti erőforrásokkal hosszú távon gazdálkodni lehessen. Nincs olyan stabil gazdaság, ami nem természeti erőforrásokra támaszkodna. Vannak persze nyugati államok, amelyek nem a saját erőforrásaikra támaszkodnak, hanem harmadik világbeli országokat zsákmányolnak ki, vagy éppen a kínai gyerekmunkára építenek, de azt gondolom, hogy egy tisztességes országban nem lehet ilyet tenni.
Hazánk legfontosabb természeti erőforrása a termőföld. A termőföld termelékenysége megújulóképessége járul hozzá az erdők működőképességéhez, a gyepek fennmaradásához, vizekkel való gazdálkodáshoz, a szántóföldi termelés fenntartásához, és ezek mind olyan elemek, amelyek teljes mértékben függnek a biológiai sokféleségtől, ami így hatással van az emberek életminőségére is.
Megkérdezhetnénk azt is, hogy mi szükség van a nemzeti hagyományainkra, mire való a közös nyelv, mi értelme a nemzetben gondolkozásnak? Ezek mind a stabilitás, a fenntarthatóság részét képezik - az összetartozás elemei. Együtt kell működnünk, és közösen kell fellépnünk a bármilyen irányú támadás ellen. Ennek az építőfolyamatnak az alapja a természeti erőforrásokat fenntartó ökológiai regenerációs képesség, ami nem működik biológiai sokféleség nélkül.
Amit felsorolt, az a Nemzeti Hitvallásban is szerepel. Ezek szerint kijelenthető, hogy Alaptörvény-ellenes a Fazekas Sándor által benyújtott javaslat?
Az egészséges környezethez való jog részeit az Alaptörvény több helyen is kifejti, de ez az alapjog már többször megkérdőjeleződött. Amikor hazánkban az alapvető alkotmányos jogok egymásnak feszülnek, például a megélhetéssel kapcsolatos jog ütközik az egészséges környezethez való joggal, a kiemelt gazdasági érdekekre való hivatkozás sajnos rendre háttérbe szorítja a környezeti szempontokat.
Az Alkotmánybíróság (Ab) korábban kimondta, hogy a környezet- és természetvédelem egy olyan kötelezettsége az országnak, amely nemcsak alapjogot érint, hanem a Kárpát-medence egészére vonatkozó önkéntes kormányzati kötelezettségvállalás is. Ez ügyben tiltja az Ab a visszalépést, akár intézményi, akár jogszabályi szinten.
Ha Szabó Marcell, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes véleménye szerint a törvény Alaptörvény-ellenes, amit ki is mondott, akkor talán mi is gondolhatjuk így.
Léteznek olyan értékek, amiket tiszteletben kell tartani: ilyen a magyarságunk, az anyanyelvünk, a Kárpát-medence egészében való gondolkodás és ilyen természeti örökségünk is.
Visszatérve a szakmaiságra, a hortobágyi hírek nem tölthetnek el minket túl sok bizalommal.
Az Orbán-kormányban jelenleg nincs megfelelő környezetvédelmi szakpolitika, nincsenek olyan szakemberek, akik értenek ehhez. Ez a gyakorlat 2010-ben, az önálló tárca megszüntetésével kezdődött el; mindent az agrárgazdálkodási szempontok alá soroltak. Ha újabb bevételt remélnének belőle, akkor még a temetőket is bevetnék krumplival. Nem érzik a korlátokat, és nem látják be, hogy a tájjellegű gazdálkodás a magyarság érdekeit szolgálja. Ángyán József professzor ezt képviselte korábban a kormányban.
Amikor hortobágyi állattartó-gazdák arról beszélnek, hogy 40 ezer juh legelőterület nélkül marad, mert nem tudják őket etetni az állatkihajtás után, ugyanis nem maradt legelőjük, az FM egy sajtóközleményben reagál. Szerintük komolytalan ez az ügy, mert nincs is Hajdú-Bihar és Szolnok megyében összesen 40 ezer juh. A Magyar Juh- és Kecsketenyésztők Szövetségének adatai alapján azonban kiderül, hogy Hajdú-Bihar megyében 193 ezer anyajuhot tartanak számon, míg Szolnokban több, mint 48 ezret. Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárkamara elnöke egyébként képes volt ugyanezt a képtelenséget elismételni a rádióban is.
Vagy hazudnak, vagy pedig buták, nem tudom, melyik rosszabb.
A hagyományos legeltetéssel fenntartott gyepekre állat kell. Ha fogalmuk sincs, hogy mennyi állat van, hogy a fenébe fogja az NFA biztosítani majd a védett területek gondozását? A természetvédelmi őrszolgálat legalább kapcsolatot tartott a gazdálkodókkal, az esetleges konfliktusokat ők vállalták fel. A földalapkezelő nem vizsgálja, hogy a pályázatokban szereplő adatok a valóságot tükrözik-e, miközben a Kehi vizsgálatból kiderült, sok esetben csak papíron, a pluszpontok miatt vállaltak állattartást a pályázók.
Ha valaki befizeti a magyar államnak a bérleti díjat, onnantól nem számít, hogy mit csinál, ha veszteséges egész évben, az sem számít. Nyilván a magyar társadalmat viszont kellene, hogy érdekelje ez, hiszen nem mindegy, hogy a bérlők termelnek-e értékeket, egészséges élelmiszert, teremtenek-e új munkahelyeket.
Hogyan lehet a társadalom figyelmét felhívni erre?
A médiának nagyon nagy a felelőssége abban, hogy miképpen tolmácsolja ezeket az ügyeket. Ha valaki azt mondja, hogy "Orbán egy geci", az két hétig hír, és a csapból is az folyik. Ha egy nemzeti parknak megszűnik 1000 hektárnyi védett értéke, azzal egy napig, egy sajtóközlemény erejéig foglalkoznak. A média nem tudja eljuttatni az emberekhez a valódi problémákat, például, az Iszlám Állam elleni esetleges magyar szerepvállalás sokkal nagyobb teret kap, mint például a nógrádi megyei falvakban, vagy szerte az ország vidéki térségeiben tapasztalt szegénység, munkanélküliség.
Amikor a megélhetés az emberek legégetőbb problémája, nehezen tudjuk a környezetvédelemről is megfogalmazni, hogy valójában miért annyira fontos.
Ebben segítettek korábban a hazai zöldmozgalmak. Egész Európában nem volt arra példa, hogy egy országban ennyi, egymástól független és autonóm szervezet működött volna, mint amennyi hazánkban volt a 1990-es és a 2000-es években. Ezeket a nagy múltú szervezeteket azonban az elmúlt időszak kormányzati intézkedései elsorvasztották. Turi-Kovács Béla 2002-ben még 1 milliárd forintot biztosított arra, hogy ezek a civil szervezetek ellássanak állami feladatokat, mára ez az összeg 70 millió forintra csökkent.
Ez egy tudatos folyamat?
Nem tudjuk, hogy tudatos, vagy csak egyszerű hanyagság.
Abból a szempontból lehet tudatos, hogy a környezetvédelmi korlátok lebontásával például a TTIP-nek is megágyazhatnak.
Amikor 1987-ben megfogalmazták a fenntartható fejlődés eszméjét, azt mondták, hogy a világnak erre az útra kell lépnie. Akkor még tévesen úgy hitték, hogy a társadalomnak, a gazdaságnak és a környezetnek az érdekeit egyszerre kell figyelembe venni, de jó tíz évvel később rájöttek arra, hogy ez butaság. Hiszen a környezet biztosítja azokat a forrásokat, amelyekre a gazdaság épül. Ez alapfeltétel; ha hiányoznak ezek az erőforrások, a gazdaságot sem lehet építeni. Ugyanakkor mindennek azt kell szolgálnia, hogy az embereknek jobb és teljesebb legyen az élete. Ebben a folyamatban csak a társadalom lehet a cél, és az egyik eszköz a gazdaság.
A magyar politikai elit viszont a gazdaságot tekinti célnak, alárendelve a társadalmat, és nem számít az emberek élete.
A TTIP esetében a kereskedelem alá rendelnek minden egyéb szempontot. Mi vitatjuk, hogy a szabadkereskedelem a gazdaság mozgatórúgója. A természeti erőforrások fenntartható használata nélkül nincs hosszú távú jövő, akik ezt vallják, azok viszont szembemennek a kormányzattal.
Nincs különbség a szocialista nyolc év és a fideszes kormányzás között. Mert azt leszámítva, hogy más érdekközösséget, más maffiacsaládokat szolgálnak, ugyanazt az irányt képviselik; a magyar társadalom csak egy szükséges munkaeszköz, erőforrás. A TTIP egy esélytelen versenyhelyzetet teremt a magyar és az európai cégek számára az észak-amerikai vállalatokkal szemben.
Ebben a helyzetben milyen lehetőségei vannak egy ökopártnak?
Az LMP behatárolt körülmények között működik: nem szereti sem a jobboldali, sem pedig a baloldali média. Talán az ATV még jobban szelektál minket. Bár a parlamenti munkánk aktív, de ez nem hoz olyan támogatottságot, ami alapján megnyugodhatnánk. Szíven ütnek minket azok a közvélemény-kutatási eredmények, amelyekben nem tükröződik az a munka, amit elvégeztünk. Személy szerint én sem érzem úgy, hogy fel tudnék mutatni eredményt, hogy azoknak az embereknek, akiket képviselek a parlamentben, most jobb lenne. Hogy később ennek érdemi eredménye lesz-e, azt még nem tudhatjuk, de az LMP-t továbbra is az általa képviselt emberek sorsa motiválja.