Schiffer: az USA az első számú felelős

Az LMP társelnök-frakcióvezetője szerint az Egyesült Államoknak is ki kellene vennie részét a menekültválság rendezéséből.

Azért, hogy ma ilyen állapotok vannak a mediterrán térségben, az első számú felelős az Amerikai Egyesült Államok 

- fogalmazott Schiffer András.

Szerinte ahhoz, hogy Magyarország hatékonyan tudja érvényesíteni érdekeit az Európai Unión belül, kellene, hogy legyen valamilyen nemzeti minimum. Pártja céljai között említette egy közös uniós menekültügyi politika kialakítását, aminek - mondta - "a kvótarendszer csak az egyik eleme".

Szükséges egy közös eljárásrend, egy közös intézményrendszer egy közös pénzügyi alappal - sorolta Schiffer András, hozzátéve, ennek részeként mérsékelni kell az olasz és a görög, valamint a magyar határőrizet támogatása közötti, tízszeres különbséget.

Schiffer András szerint számos egyéb szempont mellett a kvótarendszer kialakításánál azt is figyelembe kellene venni, hogy az elmúlt évtizedekben mely európai centrumországok húztak hasznot a harmadik világból érkező olcsó munkaerőből.