Steinmetz Ádám: nem fogjuk megengedni a politikai szerepvállalást a sportban!

Steinmetz Ádám: nem fogjuk megengedni a politikai szerepvállalást a sportban!

Az ellenzék sportért felelős szakpolitikusa, Steinmetz Ádám lett, aki 2004-ben olimpiai bajnoki címet szerzett a Kemény Dénes által trenírozott vízilabda-válogatottal, míg 2018 óta a Jobbik országgyűlési képviselője. A korábbi sportoló most az Mfor és a Privátbankár vendége volt, ahol szóba került, hogy mit csinálna másképpen az ellenzék, ha április 3-án a kormányváltásra szavaznának a választópolgárok.

„Az elmúlt években zajló káros folyamatok miatt döntöttem amellett, hogy a közéletbe szerepet vállalok. Mint az láthatjuk, nagyon jó, hogy áldoz a kormányzat a sportra, de több olyan terület is van idehaza, ahol áldatlan állapotok uralkodnak"

- jelezte Steinmetz Ádám, hozzátéve: a rendszerváltozás óta nem volt ilyen jó helyzetben több sportág is, vagyis azt nem lehet állítani, hogy ne áldoznának a sportra. A sportinfrastruktúra elképesztően megújult. A tao-sportágakban rengeteg fiatal kezdett el sportolni. Hazánk pedig számos, nívós sporteseményt meg tudott rendezni, de több káros folyamat is van, ami mellett nem lehet elmenni.

Általános tendencia, hogy ahogyan a közéletet, úgy a sportot is eluralta a politika. Olyan helyekre „nyomul be", ahova nem lenne szabad. 

„Sportági szövetségek és nagymúltú sportklubok élén kormánypárti képviselők vannak. A kézilabda szövetség élén például, a Fidesz frakcióvezetője, Kocsis Máté áll, aki egy sikertelen kézilabda-Eb kudarcaiért nem hajlandó vállalni a felelősséget és másokra hárít."

Steinmetz emlékeztetett, hogy Orbán egy nyilatkozatában arról beszélt, hogy a sok pénz megrontja a sportot. „És valóban, ha nem várnak el eredményeket a rengeteg pénzért cserébe, akkor nem lesz fejlődés" - mondta.

Megjegyezte, hogy az elmúlt tíz évben már eredményeket kellett volna felmutatni utánpótlás-fejlesztés terén, hiszen többszáz milliárd forint állt rendelkezésre a magyar sportnak. 

„Föl kellett volna nőnie egy olyan generációnak, amely letarolja a nemzetközi mezőnyt. A legjobb infrastruktúra és a legjobb eszközök állnak a magyar fiatalok részére, még sincs eredmény. A labdarúgásban, az NB1-ben pályára lépők több mint 50 százaléka külföldi játékos.

Hozzátette, hogy a külföldiek létszámát csökkenteni kell. Azok nem kapnak állami pénzt, akik szinte csak légiósokat alkalmaznak, persze nem tilthatják meg a külföldiek alkalmazását, így minden klubelnök maga dönti el, hogy akar-e élni ezzel a lehetőséggel vagy sem. Viszont, ahol nem játszanak magyar fiatalok, ott nem lesz támogatás. 

Steinmetz úgy véli, káros, hogy nem a szakmai oldal irányítja idehaza a sportot. Továbbá nagy probléma a „rablásfaktor" is, hiszen naponta hallani visszaélésekről a tao-pénzek felhasználásával kapcsolatban. Egy átlátható sportfinanszírozást kell létrehozni és a pénzt kizárólagosan valódi sportágfejlesztési célokra kell felhasználni.

„Nem fogjuk megengedni a politikai szerepvállalást a sportban."

{block:block_content:83f6f420-ec81-488d-9ade-46fde05c55af}

Mi lesz a tao-val?

Szóba került az egyórás beszélgetés során a tao jövőbeni sorsa. Steinmetz számításai szerint több mint 400 milliárd áramlik a sportba, amelyből évente mintegy 90 milliárd forint a tao. 

A tao alapvetően egy jó gondolat, amely már a Fidesz-kormány előtt megfogalmazódott, sajnos elsiklott az eredeti célkitűzésekhez képest ez a történet.

„Egy kormányváltás esetén a tao-rendszert nem kívánjuk beszántani. De ez a rendszer az EU jóváhagyásától is múlik, ha az EU a jövőben nem adja áldását rá, akkor egy új és átlátható sportfinanszírozási rendszert kell kialakítanunk. Minden erőmmel azon leszünk, hogy a sport megkapja azt a támogatást, amely egy sikeres működés biztosításához szükséges.”

Kiemelt akadémiák

Steinmetz szerint a kormány felismerte, hogy a rengeteg pénz nem javítja a hazai utánpótlást a labdarúgásban. Ezért kiemeltek 10 akadémiát, akiket kiemelten támogatnak állami szinten, ezzel viszont az a baj, hogy versenyellenes. 

"Ha az állam kiemelten támogat egy adott versenyrendszerben egy csapatot, míg másokat meg nem, akkor torzítja a rendszert. Hogyan várjuk el azt, hogy az a klub, amelyet nem támogat, felvegye a versenyt. Ez eléggé sportszerűtlen gondolkodás"

- mondta a korábbi vízilabdázó, kiemelve: nem derült ki azóta sem, hogy milyen szempontok alapján választották ki ezt a 10 klubot. Hogy lehet például, a Kisvárda akadémiája államilag kiemelt, hogyha az elmúlt 10 évben, a saját első osztályú klubjának sem volt képes saját nevelésű játékost kinevelni. Kisvárdán az utánpótlásban is többségében ukránok játszanak (nem kárpátaljai magyarok) a magyarok helyett.

„Nem vagyunk hajlandóak támogatni magyar közpénzből, a nem magyar gyermekek sportolását. Ésszerűtlen döntés, hogy óriási összegeket költünk Eszéken horvát labdarúgókra. Megtartanánk a határon túli akadémiák rendszerét, ahol határon túli magyarok játszanak, de a külföldiek sportolását nem fogjuk az adófizetők pénzén támogatni."

Steinmetz Ádám elmondta, hogy az elmúlt 12 évben rengeteg sportlétesítmény-fejlesztés valósult meg, így lényegében inkább a tornatermek és a tanuszodák építésére kéne fejleszteni a hangsúlyt, amelyet az iskolások és a civilek is bármikor igénybe vehetnek. 

Átlátható Tao-rendszer, kevesebb stadionépítés, de több uszoda és tornaterem - ez az ellenzék sportprogramja

Vasárnap este Márki-Zay Péter, az összefogás ellenzéki miniszterelnök-jelötje a Partizán című műsorban jelentette be, hogy Steinmetz Ádám jelentkezett arra, hogy segítsen a sporttal kapcsolatos kormányprogramban. A korábbi olimpiai bajnok vízilabdázó 2018 óta tagja az Országgyűlésnek. Kardinális kérdés, hogy a kormányzat számára kiemelten fontos és (némileg) túlfinanszírozott sport jövője miképpen alakulna egy esetleges kormányváltás után.