Az erős szél miatt a vasárnap keletkezett tűz hétfőre virradóra átterjedt a közel négymilliós város déli szélén található erdős dombra is, és mindenekelőtt a Chapman's Peak nevű hegység kilátóját fenyegeti. Az eNCA tévécsatorna beszámolója szerint a lángok elértek egy luxusszállót is, ahonnan evakuálták a vendégeket.
Senkinek nem esett baja, a kár mértéke egyelőre nem ismert - közölte a vendégház egyik dolgozója. A Times Live című honlap információi szerint a tűzvész miatt több más úthoz hasonlóan ideiglenesen lezárták a világ egyik leghíresebb tengerparti útvonalát, a Hout-öböltől Noordhoekig vezető Chapman's Peak Drive-ot, amely a Tábla-hegyi Nemzeti Park része.
A lángok egy idősek otthonát és több házat is veszélyeztetnek, ezekről a helyekről mintegy száz embert kellett kimenekíteni. A tűzoltóság harminc kocsival és helikopterrel oltja a tüzet, de egyes, lángokban álló területek csak gyalog közelíthetők meg.
A hatóságok szerint még keddig is eltarthat, mire a lángok terjedését sikerül megfékezni. A tűz okát továbbra sem tudják.