Szabálytalan számlázás Szegeden?

A SzeHő ellehetetlenülésében számos gazdasági és politikai folyamat játszott közre, miközben több mint 27 ezer szegedi háztartást fűtött és látott el melegvízzel.
 
Azonban, legalábbis a számlázási gyakorlatból erre következtethetünk, a lezárás, a két cég közti elszámolás nem sikerült tökéletesre. Nem érkeztek meg az elszámoló-számlák, bent ragadt 40 millió forint lakossági túlfizetés a SzeHőnél, és nem sikerült figyelembe venni a társasházak fűtés elszámolási időszakainak fordulópontjait sem.
 
Viszont a legkellemetlenebb meglepetést a júniusban kézhez kapott borítékok rejtették. Ugyanis, már az IKV Zrt. Távhő Üzletág által postára adott számlevelekben két csekket is találtak a szegediek. Az egyik április 15-től május 31-ig tartó fogyasztásáról szól, a másikon pedig a júniusi szolgáltatásra vonatkozó összeg szerepel.
 
A boríték átlagosan 50 - 60.000 forint kiadást jelent a családok számára. Ennek a felhalmozódott összegnek a magyarázata, hogy májusban nem kaptak csekket a háztartások az IKV Zrt.-től, illetve ezenfelül előfordulhat, hogy olyan szolgáltatást akarnak megfizettetni, amely mögött nem volt valós teljesítés - ezt már Tóth Péter, a Jobbik szegedi önkormányzati képviselője állítja.
 
A káoszra utalhat, hogy nemcsak tartalmi, de alaki szempontból sem felelnek meg a számlák a jogszabályi követelményeknek.
 
Tóth Péter lapunkhoz is eljuttatott levelében arról tájékoztat: 
a szegedi Jobbik által felkért szakemberek olyan hibákra világítottak rá, ami a hozzá nem értésből és a jogszabályok figyelmen kívül hagyásából eredeztethető.
 
A számlarészletezésben feltüntetett „ A rezsidíj csökkentése nélkül Önt ebben az elszámolt időszakban következő fizetési kötelezettség terhelte volna távhőszolgáltatásból” című fejezetnél a „távhőszolgáltatásból” szó nem szerepel a jogszabályban meghatározott számlarészben. Az információ megtévesztő, mivel az összeg a teljes számlaértékre vonatkozik, de a szolgáltatásonkénti részletezést a további sorok tartalmazzák. Megállapítható, hogy a rezsicsökkentés a távhőszolgáltatásból eredő 2013. január 1-től feltüntetett összegek hibásak.
 
Szintén a rezsicsökkentés a víziközmű szolgáltatásból eredő 2013. július 1-től feltüntetett összegek hibásak. Valamint, a számítások alkalmából a vízterhelési díjakra nem adták meg a rezsicsökkentést. Mindezek mellett, a rezsibox színe is eltér a jogszabályban meghatározott színárnyalattól.
A képviselő egy panaszlevéllel fordult az IKV-hoz (a formanyomtatványt ITT is le lehet tölteni), amelyben arra kíváncsi, hogy a kiadott számlák megfelelnek-e az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló 2013. évi CLXXXVIII. törvény, valamint a rezsicsökkentések végrehajtásáról szóló 2013. évi LIV. törvény előírásainak az alábbi kérdésekben:
 
- A rezsibox színe, valamint a rezsicsökkentésről szóló tájékoztatás szövege megfelel-e az előírtaknak?
 
- Helyesen került-e feltüntetésre a megtakarítás összege távhőszolgáltatásra (2013. január 1-től), illetve vízi közmű szolgáltatásra (2013. június 1-től)?
 
- Helyesen került-e feltüntetésre a tájékoztatóban a víziközmű szolgáltatásra vonatkozó megtakarítás összege (a számlában elszámolt időszakban)?
 
- Megfelelnek-e a számlarészletezőben a szolgáltatás típusoknál feltüntetett megnevezések a jogszabályban foglaltaknak?
 
- A szerződéses folyószámla számaként milyen adat kerül feltüntetésre?
 
- A kiadott számla tartalmazza-e a hőközponti és épület felhasználási adatokat?
 
Ugyanis, ha valóban fenn áll a jobbikos politikus által vélelmezett helyzet, akkor a szolgáltató kötbér megfizetésére kötelezhető; civil szervezetek a fogyasztóvédelemhez is fordultak már az ügyben.
 
Egyébként a szegedi közgyűlésben is felmerült ez a téma, ám a probléma érdemi tárgyalása helyett személyeskedéstől sem mentes politikai csatározásba torkollt a vita. Végül Tóth Pétert vádolták meg baloldali politikusok közüzem működésének megzavarása bűntettével...