Szájer kilépett a Fideszből, Orbán Viktor szerint az egyetlen helyes döntést hozta

Szájer kilépett a Fideszből, Orbán Viktor szerint az egyetlen helyes döntést hozta

Szájer József a mai nappal kilépett a Fideszből. A volt EP-képviselő a párttagságáról való lemondást Kubatov Gábornak, a Fidesz pártigazgatójának címzett egymondatos levelében jelentette be

- írja a Magyar Nemzet.

A Szájer-ügy kapcsán a lap a kormányülés szünetében egy rövid telefonos interjú keretében megszólaltatta a miniszterelnököt. Orbán Viktor úgy fogalmazott:

"Amit Szájer József képviselőtársunk tett, az a mi politikai közösségünk értékrendjébe nem fér bele. Harmincéves munkáját nem fogjuk elfelejteni és megtagadni, de cselekedete nem elfogadható, és nem védhető. A történtek után az egyetlen helyes döntést hozta, amikor bocsánatkérés mellett európai parlamenti mandátumáról lemondott, és a Fideszből kilépett. Döntését tudomásul vettük."

Alfahír-kommentár:

A Fideszben szemmel láthatóan megint leosztották a feladatokat: Orbán Viktor kimondta a társadalmi konvenciók alapján elvárt értékítéletet (ezzel le is tudta a kötelező feladatot), miközben a csinovnyikok (véleményvezérek, internetes trollok és "hasznos idióták") megpróbálják a citromot valahogy visszalapátolni a paciba, ezzel minimalizálni a károkat. Vegyük észre, Orbán nyilatkozatában helyesli a bocsánatkérést és a lemondást, miközben propagandatévéjében a fideszes fenegyerek azt mondta: "Emiatt se bocsánatot kérni nem kell, se távozni!"

Ereszszerecsen-mosdatás zajlik a Fideszben a Hírcsárda receptje alapján

Szájer József áldozat, aki nem hagyta magát zsarolni, ezért még a politikai mártíromságot is vállalta - nagyon úgy tűnik, ez a Fidesz kommunikációs irányvonala a droggal megspékelt homoszexuális partiba belebukó Szájer ügyében.