"Szét akarta hajtani" a Ladát

A járművezetőt megállították, aki láthatóan zavart állapotban volt, és semmilyen okmány nem volt nála.

A járművezetőt megállították, aki láthatóan zavart állapotban volt, és semmilyen okmány nem volt nála. Az intézkedéskor az egyenruhásoknak feltűnt, hogy a járműnek nem volt indítókulcsa, ellenben a vezetékek úgy voltak összekötve, hogy feltehetőleg azzal indította el a kocsit.
 
Kiderült, hogy a férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezett, és a gépjárművet mindössze pár perccel az intézkedés előtt tulajdonította el a Füredi utcából. A sofőr a rendőröknek szó szerint azt mondta,
„gondoltam, hogy elhozom az autóját és széthajtom, majd otthagyom valahol”,
mivel állítása szerint a gépkocsi egy ismerőse tulajdonát képezi, aki tartozik neki. Az ellenőrzés során felmerült, hogy a 25 éves, helyi lakos O. Krisztián ittasan vezette a járművet, ezért az járőrök vérmintavételre, majd a Kaposvári Rendőrkapitányságra állították elő.
 
Ellene
  • járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének gyanúja miatt büntetőeljárást,
  • a vezetői engedély hiánya miatt szabálysértési,
  • a biztonsági öv használatának elmulasztása miatt pedig közigazgatási hatósági eljárást indítottak,
  • továbbá jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki,
de az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet.