A katonatiszt kancellár nem vetne be erőszakot a SZFE-blokád ellen, de lépni fog, ha lejár az ultimátum

A katonatiszt kancellár nem vetne be erőszakot a SZFE-blokád ellen, de lépni fog, ha lejár az ultimátum

Szarka Gábor, az SZFE újonnan kinevezett katonatiszt kancellárja egy hosszú interjút adott a hvg.hu-nak, amelyben ugyan nem volt hajlandó válaszolni a művészettel kapcsolatos kérdésekre, és nem foglalt állást arról sem, hogy a kormányzat miért nem vette figyelembe az egyetemi polgárság, illetve a tanári kar véleményét. 

Az SZFE katonatiszt kancellárja az épületbe nem, de a levelezésbe már bejutott

A Kossuth rádió Jó reggelt! című műsorának pénteki vendége az SZFE újonnan kinevezett kancellárja, Szarka Gábor volt. A műsorban felidézték, hogy az új vezető elsőre nem tudott bejutni az egyetem Vas utcai épületébe, azóta pedig a hallgatók az egyetem Szentkirályi utcai épületét is blokád alá vették.

Ugyanakkor az interjúnak mégis volt egy különleges hangulata, ebből szemezgetünk.

Az SZFE új vezetése büntetlenséget ígér és fizetésemelést adna a hallgatóknak, ha befejezik a sztrájkot és beengedik őket az egyetemre

Nyílt levélben tett ajánlatot az SZFE sztrájkoló oktatóinak és tüntető diákjainak Novák Emil megbízott általános rektorhelyettes és Szarka Gábor kancellár. Többek között kétlépcsős bérfejlesztést, az intézmény jövőjéről szóló, átfogó egyeztetést, valamint az egyetemi épületek blokádját szervezők büntetlenségét ígérték a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) új vezetői abban az esetben, ha azonnal befejeződik az intézmény dolgozóinak sztrájkja és október 7-ig az épületek blokádja.

Részletek az interjúból:

"Most háborúba küldték?

Szarka Gábor: Nem úgy élem meg, hogy háborúba küldtek volna, de a helyzet, amit az egyetemen belül kialakítottak, közel jár a háborús helyzethez.

Az egyetemfoglalás kezdetén mit gondolt, mikor lesz vége?

Arra számítottam, hogy mikor mi megérkezünk, elindul egy párbeszéd, hogy sikerül mediátor szerepet betölteni a kuratórium és az egyetemi polgárok között. Most úgy látom – bár az általunk szabott szerda éjféli határidő még nem telt le –, hogy ez tévedés volt.

Önök egy 8 pontos megegyezési javaslatot tettek le az egyetem számára, amelynek elfogadására szerda éjfélig adtak határidőt. Ön szerint elfogadják?

A józan ész diadalára számítok, arra, hogy a diákok az első dühből vagy lendületből elutasított ajánlatot végiggondolják még egyszer. Ugyanígy a dolgozók is. A hallgatók az egészet egy ultimátumnak tekintették, mert szabunk egy határidőt. De az ultimátum általában feltétel nélküli megadást jelent, tehát én mondok egy határidőt, és ha nem az történik, akkor csinálok valamit.

(...)

Ha egy oktatási rendszerben az oktatási rektorhelyettes és az oktatásban szerepet vállaló vezetők nem látnak rá a dokumentumokra, az órákra, a tanulmányi kérdésekre, semmilyen módon nem engedik információhoz jutni őket, akkor nehéz megállapítani, hogy ott bent mi folyik. Nyilvánvalóan nem cél a tanulmányi félév felfüggesztése, ez a legutolsó feltétel, ha nem tudunk semmit elérni és nem látjuk, mi zajlik odabent. Az egyetlen cél, hogy a hallgatók tanulmányait valamilyen szinten biztosítani tudjuk.

(...)

Az elejétől kezdve azt mondjuk, igyekszünk a lehető legtoleránsabban eljárni, és erőszakot biztosan nem fogunk alkalmazni a hallgatókkal szemben a kapunál. De az nem normális, hogy nem engedik be az igazgatásért felelős vezetőt sem, tehát nem tudok körülnézni, a tűz- és munkavédelmi kérdéseket megtekinteni, ellenőrzést végrehajtani, az okmányokhoz hozzáférni, csak ha esetleg kikérem azokat. Azt pedig nyilvánvalóan semmilyen szervezet sem szereti, ha az okmányai szanaszét keringenek a rendszerben. Itt a probléma az, hogy a kinevezett vezetők semmihez sem férnek hozzá.

Térjünk vissza arra, mi lesz, ha a diákok nem fejezik be a blokádot?

Én bizakodó ember vagyok, szerda éjfélig még néhány óra hátravan. Előfordulhat, hogy változás áll be, talán egy idősebb kolléga meggyőzi őket.

Beszélgettek olyanokkal, akik meg tudnák győzni a diákokat, hogy hagyják abba?

Az előző kancellárt kértem arra, hogy segítsen, ő öt évet szolgált az egyetemen és elismerik. Ő volt a felelős azért, hogy ne alakuljon ki olyan helyzet, ami most van. Nem a tiltakozás jeleit akarom erőszakkal leszedetni az épületről, de az észszerűség határain belül kell maradni, ne egy 18-19 éves kislány kontrollálja a ki-bejárást, akinek semmi tapasztalata nincs. Nem tudom, hogy a tanköztársaság hogy működik és kitől kapják az utasításokat.

Nem is mutatna jól.

Valóban, de a diákok a korrekt véleménynyilvánítás talajáról átléptek egy olyan mezsgyére, amit már nem tudok elfogadni. Meg kell majd nézni, hogy a háttérből, a szervezők közül ki a felelős azért, hogy ez idáig fajult, hogy olyan dolgokra is rávették a diákokat – egyfajta Stockholm-szindróma hatása alatt –, ami már túlmegy a józan ész határán, de ettől őket nem szabad bántani."