Szíria, Ukrajna... Azerbajdzsán?

Amely az örményeknek és az oroszoknak, de sok európainak is a kereszténység egyik régi szállásterülete, míg a türk (hun) eredetű azerbajdzsániak (azeriek) számára Erdély-szerű ősi terület, ahonnan gasztronómiájuk, irodalmuk, zenéjük és kultúrájuk többsége származik és amelyet az örmény erők orosz támogatással 1992 óta megszállnak, elűzve saját hazájából egymillió azerit, akik a mai napig menekültként élnek hazájuk, vagyis Azerbajdzsán nyugatabbi részein.

Őket nevezi a nemzetközi jog menekülteknek, illetve IDP-knek. A mozaikszó jelentése: Internally Displaced Person, vagyis belföldi hontalan személy. Ők, egymillióan, 25 éve a mai napig menekülttáborokban élnek, néhol embertelen körülmények között. Annak ellenére, hogy Azerbajdzsán a nemzetközi országimázs miatti, posztszovjet módra és Európai szemmel visszataszító stílusban (lévén Azerbajdzsán is a Szovjetunió része volt) az elmúlt két évtizedben nem fukarkodott a dollár százmilliókkal, ha rongyrázásról volt szó. Elég csupán a Párizs-London-Monte Carlo stíluseleggyel felhúzott bakui belvárosra (azt a pár négyzetkilométert elhagyva már ott tesped a posztszovjet nyomor), az Eurovíziós Dalfesztiválra vagy a tavalyi értelmetlen Európai Olimpiára gondolni. Igaz persze az is, ha az állam az olajbevételekből jólétben fürdetné a népét, pár évtized alatt feledésbe merülhetne a jogos területi követelés. És persze az biztosan igaz: az olajbevételek sem tartanak örökké.

 

Az azeri nép (és nem a fentebb jellemzett azeri állami vezetés) által megszenvedett hegyi-karabahi konfliktus sok egyéb, döntően nagyhatalmi érdekeket szolgáló helyi vérfürdőhöz hasonlóan a kommunista rendszer megszűnésével kezdődött. Az elmúlt 26 évben Karabahhoz hasonlóan tucatnyi olyan emberéletek százezreit kóstáló vérfürdőt nézett végig a világ, amely régi etnikai/vallási/területi konfliktust élesztett fel valamilyen nagyhatalmi átrendeződés miatt.

 

Ilyenek közül a legismertebb a Balkáni háború a szomszédunkban vagy Ukrajna szintén a közelünkben, de ugyanígy említhetjük Szíriát, vagy az úgynevezett Arab Tavaszt.

A karabahi háborúról az elmúlt években többször is részletesen írtunk, például itt, itt vagy itt , de a legjobb és legrészletesebb összefoglaló, egyben tudományos munka az örmény-azeri szembenállás hátteréről Marosvári Csaba tanulmánya, amely itt vagy itt érhető el.

 

Amit igen fontos megjegyezni: a tűzszünet beállta, egyben a konfliktus befagyasztása után minden nemzetközi fórum (köztük számos ENSZ-határozat), vagyis a nemzetközi jog szerint Hegyi-Karabah Azerbajdzsán részének számít, ahol az örmények kikiáltottak egy orosz-csatlós műállamot (hasonlót, mint Dél-Oszétia, Abbházia, vagy Transzdnyisztria), amelyet azonban Tuvalun kívül (amely egy apró szigetekből álló domain- és offsore államocska, a Földön jegyzett országok közül a harmadik legkisebb) nemzetközileg senki nem ismer el.

 

A péntek óta tartó vérengzés számszerű tényeiről beszámoltunk, azonban arról a hozzánk rendre orosz szűrőn keresztül, (az MTI és más híroldalak is angol illetve más idegen nyelvű orosz forrásokra támaszkodnak), vagyis a háborúban az örmények oldalán érdekelt orosz fél szemszögéből tájékoztatva keveset tudni, hogy egyrészt a kilencvenes évek elején befagyott konfliktus újabb kiolvadása nem példa nélküli az elmúlt években és arról is kevés szó esik, milyen nagyhatalmi játszmák miatt ölik most újra egymást Európa határán, a Kaukázusban.

A jelenlegi, a hírek szerint mindkét oldalról több tucat áldozatot követelő összecsapás az örmények által megszállt terület határán (az úgynevezett Alacsony-Karabah térségében) zajlik, Terter, Füzuli, Hodzsavend és Ağdam térségében. Ağdam neve mostanság a focirajongóknak is ismerősen csenghet, ugyanis a Karabah Ağdam, az azeriek büszkesége, a megszállt terület csapata az utóbbi években jól szerepelt az Európa Ligában.

 

1992 óta ebben a tűzszüneti sávban kisebb-nagyobb összecsapások mindig voltak. Amikor nagyobbak, gazdát is cserél egy-egy falu és ilyen állapotok maradnak utána, mint a ma a tűzszüneti vonalon épp az azeriek kezében lévő Maragában.

 

 

 

A megcsonkított házakban ma is laknak, sokszor villany, víz és minden infrastruktúra nélkül. Az élni akaró azeriek házait és földjeit a közeli hegyek tetejéről mindennapi szinten örmény mesterlövészek pásztázzák akkor is, ha épp nincs konkrét katonai összecsapás

 

 

 

A mesterlövészek vadászgatása mellett persze a katonai összecsapások is rendszeresek, ellenére annak, hogy hivatalosan tűzszünet van. Jóllehet, a péntek óta tartóhoz hasonló nagyságú összecsapás 1992 óta nem volt, de például 2014 augusztusának első hetében is jelentős összetűzés volt, amelyről a magyar és európai média is beszámolt, a kisebb lövöldözéseknél (heti 2-3 halott az 1992 óta tartó átlag) mindez nem szokás, pedig ezek nem a Távol-Keleten, hanem Európa határán történnek.

 

 

 

Közép-Európai posztkommunista lábvizünkből ugyan nehéz elképzelni, de ilyen területen volt katona (emellett pedig a háborúban a fél családját kiirtották) a "baltás gyilkosként" ismert Ramil Safarov is, aki megölte örmény katonatársát a kétezres évek elején egy budapesti kollégiumban, majd hazánk kiadta a magyar börtönből Azerbajdzsánnak. Ugyanitt, a tűzszüneti határon szolgált a ma nemzeti hős Mübariz Ibrahimov, aki 2010-ben a fentebbi fotón is látható Çaylı település frontvonalán egy éjszakai szolgálatban megunta az örmény mesterlövészeket és átkúszott a front túloldalára és egy sorozatlövővel harc közben egymaga megölt csaknem száz (!) örmény katonát. Mübariz Ibrahimovról Azerbajdzsán-szerte (de még Törökországban is) utcákat, tereket, hadihajókat neveztek el, szobrokat állítottak neki.

 

 

A péntek óta tartó kiújult konfliktus a mai, vasárnapi friss azeri és örmény hírek szerint jövő hétre lecsillapodhat és visszafagyhat a némileg megolvadt tűzszünet, de az újabb regionális háború víziója, amiről olvashattunk a hétvégi európai és magyar sajtóban egyáltalán nem volt alaptalan. A háborút a kilencvenes évek elején az örmények az oroszokkal a hátuk mögött vívták meg, akik azóta is stratégiailag fontos térségnek tartják Karabahot. Egyrészt fontos ütközőzóna köztük és a NATO-tag, mára térségbeli nagyhatalom Törökország között, másfelől fontos energiaellátási vonalon fekszik (Kaszpi-tengeri kőolaj és földgáz), amelynek ellenőrzéséért már a második világháborúban is kiemelt harc folyt (történészek szerint a németek és a szovjetek indirekte emiatt vívták meg Sztálingrádot).

Az orosz-euroatlanti (kicsiben tavaly óta orosz-török) szembenállás Szíriában és Ukrajnában is hasonló okokból folyt és folyik, a tavaly mélypontra került török-orosz viszony pedig kiemelten fontos helyzetbe hozta a karabahi térséget is. Az azerieket hagyományosan támogatja a mindenkori török állam (Bir millet, iki devlet, vagyis egy nemzet, két állam - mondják az azeri-török relációra), míg az orosz energiapolitikának az uniós szankciók után újabb hatalmas érvágás lenne, ha Törökország a TANAP-vezeték végleges megvalósítása révén nem csak hogy semmit nem érezne az orosz bojkottból, hanem profitálna is a megromlott viszonyból.

 

A riasztó (orosz szűrőn át hazánkba jutott) hírek ellenére a kiújult konfliktus rövid úton lokalizálhatónak tűnik, de Szíria, Ukrajna és az orosz gép lelövése után aggasztónak tűnik egy újabb, olyan helyi háború lehetősége, amelyet csak az immár igazoltan törékeny tűzszünet tart vissza és amelynek közvetett vagy közvetlen résztvevői nem csupán a pár magyar megyényi területen direkt módon farkasszemet néző azeriek és örmények.