A kormány romaügyi biztosa a melegekkel és a Jobbikkal riogatja a cigányközösséget

A kormány romaügyi biztosa a melegekkel és a Jobbikkal riogatja a cigányközösséget

Folytatódik a Sztojka-beszéd kiszivárogtatása a Népszaván; és azontúl, hogy rámutat arra a folyamatra, ahogy az Orbán-kormány a romaügyi kormánybiztosa révén igyekszik kézivezérelve nyomást gyakorolni az Országos Roma Önkormányzatra (ÖRO), két érdekes motívumot is kiemelhetünk. 

Az egyik, hogy Sztojka Attila a kiszivárgott hangfelvétel szerint úgy próbálta győzködni a hallgatóságát a Fidesz támogatására, hogy ha Orbán megy, akkor a romaügyet

„vagy a Jobbik veszi át, vagy a melegek”.

Sztojka Attila okfejtése értelmében

„az a lényege a meleglobbinak, hogy a romaügyre ráülve legalizálja magát”.

(Ezt abból szűrte le, hogy elmondása szerint az uniós felzárkózási stratégiában a melegek helyzete is teret kap.)

A Jobbik pedig semmi mást nem akar, „csak kinyírni”.

Persze, mindez csupán elméleti lehetőség, a kormánybiztos a maga részéről biztosra veszi a Fidesz győzelmét - írta a Népszava. 

A másik, hogy az már az Orbán-kormány részéről is elfogadott tény, hogy Farkas Flórián elbukott, a Fidesz-szövetséges Lungo Drom elnökét a körülötte lévő botrányok „tömkelege” miatt „nem lehet újraépíteni”.

Továbbra sincs előrelépés a Farkas Flóriánhoz kapcsolódó sikkasztás ügyében

Vadai Ágnes DK-s országgyűlési képviselő július végén írásbeli kérdéssel fordult Polt Péter legfőbb ügyészhez a Híd a munka világába programmal kapcsolatos nyomozás állásával kapcsolatban, ahol rákérdezett Farkas Flórián érintettségére is. Ahogy az Alfahíren arról korábban beszámoltunk, 2016 óta nem sikerült lezárnia az ügyet az ügyészségnek, annak ellenére, hogy az Európai Unió Csalás Elleni Hivatala (OLAF) már több éve nyilvánosságra hozta jelentését, amely szerint a támogatásokat elsikkasztották.

Személye – fogalmazott a portál szerint a kormánybiztos – lejáratódott nem csak a cigányok, hanem, ami a legrosszabb, párttársai körében is. A javára írta ugyanakkor, hogy Farkas Flóriánt a pozíciók helyett a Fidesz győzelme érdekli: annak ellenére, hogy „nagyon komolyan meghurcolták”.

Korábban beszámoltunk arról, hogy Sztojka Attila a romák politikai vezetőit azzal próbálta kvázi zsarolni, hogy tud róluk mindent.

"Azt azért nem kell ecsetelnem, hogy mivel a BM-ben vagyok, mindenkiről tudunk mindent. Amit még nem is gondolnátok: ki, mikor, mennyit, hogyan, mire. Mindent. Hozhattam volna ide nektek egy térképet, és megmutathattam volna, és a ti neveitek is rajta lettek volna. Mindenkiről mindent tudunk, a legapróbb részletekig"

- hangsúlyozta. 

Ezen kijelentése miatt egyébként rendkívüli ülést kezdeményeznek a Nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai.