"A jelölési és a választási folyamatnak a pártban, és nem a sajtóban kell zajlania"

Itt nem lesz szivárogtatás.

Amint arról beszámoltunk, Demeter Márta is pályázik az LMP női társelnöki pozíciójára.

A politikus lapunkkal ezzel kapcsolatban közölte, hogy mivel még tart a jelölési folyamat, csak annak lezárultát követően tartaná tisztességesnek nyilatkozni. Elmondta azt is, elsőként az LMP politikai közösségével kívánja megosztani a társelnöki pályázatát.

„Határozott álláspontom, hogy a jelölési és a választási folyamatnak a pártban, és nem sajtóban kell zajlania. A párttisztségekkel kapcsolatos döntést a Kongresszus hozza meg, ezért nem gondolom helyénvalónak, hogy bárki is megelőlegezze a kongresszusi küldöttek döntését”

- magyarázta Demeter Márta, aki egyben ígéretet tett arra is, amint a döntések megszületnek, a nyilvánosság elé fog állni.

(Címlap- és borítókép: Demeter Márta - Facebook)