Terroristát fogtak az olaszok, de el akarták titkolni

Ismert, és egyszer már elítélt terroristát fogtak a hatóságok Szicíliában. Ám az esetet el akarták titkolni.

A tunéziai Ben Naszr Mehdit 2007-ben csukták le először, terrorcselekmény előkészítéséért
egy olyan csoport tagjaként, amely azóta csatlakozott az Iszlám Államhoz.
Hét évet ült egy különlegesen szigorú dél-olaszországi fegyintézetben, majd kiutasították az országból. Most a migrációs áradatot kihasználva jutott vissza Európába. Mehdi
 mintegy 200 migránssal együtt érkezett,
akiket egy, a Földközi-tengeren hánykolódó hajóról mentett ki az olasz haditengerészet. Azt állította, hogy a "politikai üldöztetés" elől menekül, és Észak-Európában szeretne menedékjogot kérni. Az ujjlenyomata buktatta le. A transzportot szervező három embercsempésszel együtt letartóztatták, és egy szicíliai börtön vendégszeretetére bízták. Néhány nap múlva pedig átadták a tunéziai hatóságoknak. 
 
A történet legszebb része az, hogy a helyi sajtó szerint az olasz hatóságok 
el akarták hallgatni az egész ügyet,
nehogy az "pánikot okozzon".
 
A valódi ok azonban sokkal inkább az lehetett, hogy megóvják a súlyos beégéstől a baloldali olasz kormányt. Angelino Alfano belügyminiszter korábban nem győzte bizonygatni, hogy 
semmi bizonyíték nincs arra, hogy a menekültek között terroristák is lehetnek. 
Mehdi amúgy nem egyszerű talpas dzsihádista. A 38 éves férfit az Olaszországban valaha tevékenykedő legveszélyesebb figurák közé sorolják. Kiváló robbantási szakértőként tartják számon, akinek remek kapcsolatai vannak a szíriai, iraki és afganisztáni szélsőséges iszlamistákkal. 
 
A líbiai kormány egyik biztonsági tanácsadója már májusban figyelmeztetett arra, hogy a Földközi-tengeren át Európába érkező migránsok tömegében terroristák bújhatnak meg. Az észak-afrikai ország vezetését nehezen lehetne "idegenellenes hangulatkeltéssel" vádolni, amivel a fősodratú média rendre elintézi a terrorveszély és a migrációs hullám összefüggésével kapcsolatos minden aggodalmat. Már csak azért sem, mert infomációikat nem az ujjukból szopták, hanem 
embercsempészek lehallgatásából
nyerték