Davutoglu Twitter-mikroblogján azt írta, hogy az akció során sikeresen evakuálták Szíriából az őrséget, és magát a síremléket is Törökország területére vitték. A kormányfő azt írta, hogy a sírhelyet Szíria egy másik, török katonai ellenőrzés alá vont pontjára tervezik áthelyezni. A hadsereg közleményében arról számolt be, hogy az akció során egy katona egy balesetben meghalt.
A török állami tévé arról adott hírt, hogy török szárazföldi csapatok harci gépek támogatásával hajtották végre az evakuálást. Davutoglu szerint a műveletben mintegy 100 katonai jármű, köztük 39 harckocsi vett részt. A hétszáz éves mauzóleum az Oszmán Birodalmat megalapító I. Oszmán szultán nagyapjának, Szulejmán sahnak állít emléket. A sírboltot egy 1921-es szerződés török tulajdonná nyilvánította, Ankara több tucat fős díszőrséget állomásoztatott ott.
A síremlék Aleppó tartományban, az Eufrátesz folyó partján fekszik, mintegy 35 kilométerre délre a török határtól. Tavaly ősszel az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet elfoglalta a mauzóleum körüli területeket. Akkor a török vezetés úgy fogalmazott, hogy a dzsihadisták vészesen közel kerültek a jelentős jelképes erővel bíró síremlékhez.
Törökország mindeddig vonakodott attól, hogy részt vegyen az Egyesült Államok és szövetségesei által létrehozott, az IÁ legyőzésére irányuló nemzetközi koalícióban. Ankara attól tart, hogy amennyiben a dzsihadistákra mért légi csapásokat nem kíséri átgondolt politikai tervezés, a támadások stratégiailag kedvező helyzetbe hoznák a Bassár el-Aszad szíriai elnökhöz hű kormányerőket - miközben a török vezetés Aszad eltávolítására törekszik - és a kurd (pesmerga) harcosokat, akik a három évtizede nagyobb autonómiáért küzdő törökországi kurdok szövetségesei.
Mindazonáltal a vasárnapi akció mellett az is Ankara növekvő aktivitását jelzi, hogy a héten megállapodást kötött az Egyesült Államokkal a mind az IÁ, mind Aszad ellen küzdő szíriai mérsékelt ellenzékiek kiképzéséről és felfegyverzéséről.