Január 4-én kérte fel Márki-Zay Péter az országgyűlési választáson is elinduló Tóth Endrét arra, hogy legyen az Egységben Magyarországért oktatásért felelős szakpolitikusa. A momentumos politikus az Alfahírnek adott nyilatkozatában többek között arról beszélt, hogy a hazai oktatás egyik legfőbb célja a társadalmi mobilitás elősegítése lenne, ezzel szemben a szegényebb rétegek gyermekei szinte alig jutnak el a felsőoktatásba. A korábban az Emberi Erőforrások Minisztériumában is dolgozó Tóth Endre a saját szemével látta, hogy miért nem tud adaptívan működni hazánkban az oktatási rendszer. Interjú.
- Minek köszönhető az, hogy Márki-Zay Péter önt kérte fel az Egységben Magyarországért oktatási programfelelősének?
Úgy gondolom benne volt a miniszterelnök-jelöltünk szándékában, hogy egy új arc képviselje az oktatási programot, ezzel is szimbolizálva, hogy megújulásra van szüksége a hazai oktatásnak. Másrészt, még a tavalyi év folyamán volt egy közös lakossági fórumunk Márki-Zay Péterrel, ahol a következő generáció és a hazai oktatás problémáiról beszéltem. Úgy tűnik, hogy az általam ott képviselt szemlélettel tudott azonosulni.
- És milyen szemléletről beszélhetünk? Ön szerint mi a legfontosabb célja az oktatásnak?
Ami számomra fontos, hogy az oktatás a társadalmi mobilitásnak legyen egy csatornája. Ne az legyen az oktatási rendszer funkciója, hogy konzerválja a társadalmi csoportok közti különbségeket. Magyarországon a szegény családok gyermekei alig tudnak eljutni a felsőoktatásba, ez a tendencia az elmúlt évtizedekben egyre rosszabb lett. Nagyon fontos, hogy az oktatás a lehetőséget teremtsen mindenki számára arra, hogy kitörhessen abból a nehéz környezetből, amelybe beleszületett.
- Említette a társadalmi mobilitást, a 2019-es adatok szerint Magyarországon a szegény családok gyermekeinek 90 százaléka nem tudott eljutni a felsőoktatásig. Hogyan lehetne elősegíteni azt, hogy ezek a rosszabb anyagi helyzetbe beleszülető fiatalok eljuthassanak akár a diplomáig is?
Az egyetemig egy szegény családba született gyermeknek rengeteg akadállyal kell szembesülnie. Jelenleg egy burkolt oktatási kasztrendszerről beszélhetünk, hiszen társadalmi háttér és gyakran a származás alapján is elég élesen elkülönülve tanulnak a magyar diákok.
Jelenleg 369 olyan gettóiskola van, ahol az iskolába járók több mint a fele roma és rengeteg olyan iskola van, ahova szinte csak a jómódú értelmiségiek gyerekei járhatnak.
Teljesen különböző minőségű szolgáltatást és oktatást kaphatnak ugyanabban a korosztályban lévő diákok, hiszen óriási különbségek vannak az egyes iskolák között. Ezen alapvetően változtatni kell, mert a mobilitás hiánya komoly károkat okozhat hosszú távon egy ország számára. De rengeteget számít az is, hogy milyen pedagógus oktatja őket, nem mindegy, hogy egy felkészült és motivált szakember oktatja a diákokat, vagy egy túlterhelt, kiégett, nem is az adott szakra képzett tanár foglalkozik velük, aki csupán helyettesítőként oktat. Természetesen a jómódú családok képesek kifizetni egy magántanár szolgáltatásait, ha egy diák lemarad, de egy szegényebb családban erre nincs lehetőség, ami tovább fokozza a különbségeket.
Visszatérve a felsőoktatásra, óriási segítség volna, ha az első diploma megszerzése ingyenes lenne, az ellenzék ezt be is emelte a javaslatai közé. Bár a kormány nem rendelt el általános tandíjat, de megfigyelhető, hogy 2010 óta sok képzésen szignifikánsan csökkentették az államilag finanszírozott helyek számát. Sokaknak Diákhitelt kellett felvennie az egyetem elvégzéséhez. A legtöbb kistelepülésen élő fiatalnak már az is óriási költség, hogy fel tudjon jönni a városba tanulni, hiszen kevés kollégiumi férőhely van, az albérletek pedig rendkívül drágák. Ezért is lenne fontos többek között a Diákváros megépítése.
- Szóba került, hogy a pedagógustársadalom egy része kiégett. Azonban ennek az ún. kiégésnek a pedagógus szakszervezetek és a szakma szerint az is az oka, hogy egyáltalán nincsenek megbecsülve sem anyagilag, sem pedig társadalmilag. A rendszerváltás óta nem sikerült rendezni ezt a problémát. Azt kijelenhetjük, hogy egy hirtelen nagyarányú béremelés nem fogja megoldani a már több mint tízezres tanárhiányt. Milyen eszközökkel lehetne ismét vonzóvá tenni a pedagógus szakmát?
A szakszervezetek szerint több mint 12 ezres tanárhiányról beszélgetünk. Ráadásul, ehhez még hozzájön az az ezer oktató, aki a kötelező oltás bevezetése miatt jelenleg nem végezhet munkát. A fokozódó pedagógushiány egy óriási probléma, amely az oktatás minőségében is érezteti hatását. A béremelés tehát kulcsfontosságú, amit muszáj azonnal meglépnünk, hiszen a gyerekek látják kárát a szakemberhiánynak. Gondoljunk csak a sajátos nevelési igényű - autista, hiperaktív– diákok integrált oktatására, akik különösen igényelnék az differenciált oktatást.
A szegényebb kistelepüléseken ráadásul még nagyobb problémát okoz a tanárhiány, amelyet elsősorban majd azzal lehet orvosolni, ha akár pótlékot ajánlunk fel azoknak a pedagógusoknak, akik ilyen helyen dolgoznak, ezáltal válhatnak vonzóbbá az ottani, sokszor betöltetlen állások.
Másrészt, a munkakörülményeken kéne jelentősen javítanunk. Meg kell adni a szabadságot a tanároknak arra, hogy maguk dönthessék el, hogy milyen könyvből akarnak oktatni. Meg kéne hagyni a szabadságot arra is, hogy milyen eszközökkel szóljanak a gyermekek felé. Ha megadjuk a lehetőséget és a teret az innovatív megoldások alkalmazása terén a pedagógusoknak, akkor szívesebben fognak tanítani. Egy motivált tanár pedig könnyebben fogja átadni a tudásanyagot a diákok számára, így mindenki profitál egy ilyen változásból. Meg kell teremteni a kereteit annak, hogy ismét egy értelmiségi hivatásként éljék meg a munkájukat a pedagógusok. Fel kell szabadítani a tanítást, a jelenlegi zárt és végtelenül ódivatú kereteiből.
- Az előválasztási kampány során beszédtémává vált, hogy Magyarországnak a finn vagy a lengyel oktatási modell szerint kéne átalakítania a hazai edukáció rendszerét. Ercse Kriszta oktatáskutató azonban korábban arról beszélt, hogy „nem lehetséges egy konkrét ország oktatási modelljét teljes egészében átemelni és azt eredményesen alkalmazni.”
Az alapvető, hogy megnézzük a nemzetközi jó gyakorlatokat, hogy mit csinálnak jobban nálunk szerencsésebb országokban. Ha az egykori keleti blokkban nézünk szét, akkor azt láthatjuk, hogy itt is van jó példa. Észtország és Lengyelország is sikeresen alakították át az oktatási rendszerüket az elmúlt időszakban, és most mind a kettő jól teljesít a PISA-felméréseken, vagy akár az idegen nyelvtudás területén. Természetesen hazánknak egy sajátos rendszert kell kialakítania, hiszen nem lehet szolgai módon átemelni egy másik ország komplett modelljét, de tanulni igenis érdemes más országok példájából.
Ercse Kriszta: "Meg lehet akár duplázni is a pedagógusok fizetését, akkor sem fognak többen tanítani"
Az elmúlt 11 évre visszatekintve az látható, hogy az Orbán-kormány számára nem tartozik a prioritások közé a hazai oktatás problémáinak megoldása. Jól jellemzi a helyzetet, hogy még önálló oktatási minisztériumról sem beszélhetünk, sőt: szinte egyedülálló módon hazánkban a közoktatást és a felsőoktatást két külön tárca irányítja.
- Mi az oka annak, hogy az elmúlt három évtizedben akár szocialista, akár fideszes kormányzás volt, az oktatási rendszer jelentős fejlesztése elmaradt? Ennyire nagy kockázat lenne egy oktatási reform idehaza?
Akadtak próbálkozások az elmúlt 12 évben, de ezek inkább többet ártottak, mint használtak. Hiába voltak előremutató elképzelések arról, hogy miként kéne modernizálni a hazai oktatást, a szakmai párbeszéd elmaradt a tanárok felé, így pedig nem tudtak azonosulni sokszor a változásokkal. Hiszen, egy oktatási miniszter kitalálhat bármit, de a nap végén nem ő fogja tanítani a gyerekeket, hanem a pedagógus. És ha tömegesen nem tudnak azonosulni az iránnyal, amit odafönt elvárnak, akkor nem beszélhetünk oktatás fejlesztésről. 2010 után céltalan csapkodás jellemezte az országot. Olyan városi legendák terjedtek el, hogy túl sok diplomás van Magyarországon, amely egész egyszerűen nem volt igaz. De olyan vélemények is akadtak, hogy nem kell mindenkinek érettségit szereznie, különösen az Iparkamara részéről, ami megint visszafelé forgatta volna az idő kerekét.
Valós információk és munkaerőpiaci adatok alapján kell oktatáspolitikát alkotni, nem városi legendákat követve.
Mikor 2016-ban az Emberi Erőforrások Minisztériumánál kezdtem dolgozni, magam is meglepődve tapasztaltam, hogy úgy akarták bevezetni a felsőoktatási jelentkezéshez a kötelező nyelvvizsgát, hogy nem volt semmilyen tanulmány arról, hogy milyen következményekkel járna ez. Mikor aztán a javaslatomra részletesen megnéztük az adatokat, az látszott, hogy van olyan vidéki egyetem, ahol az újonnan felvett hallgatók fele nem rendelkezik nyelvvizsgával. Ez azt jelenti, hogyha ezt bevezették volna, akkor rengeteg diák nyelvvizsga hiánya miatt nem tudott volna továbbtanulni, és többi vidéki intézmény fennmaradása is kérdésessé vált volna.
- Milyen tapasztalatai voltak az EMMI-vel kapcsolatban?
Két dolgot tudnék megemlíteni: az egyik, hogy a legfontosabb döntések nem a minisztériumban születnek meg. Én akkor dolgoztam ott, amikor behozták a CEU-törvényt és a feletteseim is értetlenül álltak a kormány döntése előtt. Csupán a sajtóból értesültek a döntésről, vagyis nem egy stratégiai döntés volt, hanem pusztán a politikai kommunikációs szempontok alapján döntöttek egy egyetem jövőjéről. Ez jellemző az egész Orbán-kormány működésére. Itt nem az oktatás javítása a cél, hanem az, hogy milyen politikai és kommunikációs eszközökkel lehet megnyerni a választást. Ha ehhez az kell, hogy ellenségképet kreáljanak egy felsőoktatási intézményből, akkor azt teszik. A másik fontos tapasztalat az volt, hogy kiüldözték a szakértelmet a minisztériumokból. Olyan szintű fluktuáció volt, hogy az én főosztályomon két év alatt rangidős kollega lettem, mert a munkatársaim kétharmada távozott ilyen rövid idő alatt. Két év után én sem bírtam tovább, felmondtam, és a 2018-as tavaszi kampányt már a Momentum jelöltjeként csináltam végig. Utána pedig a magánszférában helyezkedtem el szakpolitikai elemzőként.
- Ritkán akad példa rá, de jelenleg Magyarországon két különböző minisztérium foglalkozik az oktatással. Hiszen a közoktatás az EMMI-nél maradt, viszont a felsőoktatás és a szakképzés az Innovációs tárcához került. Ez mennyire szakmailag átgondolt döntés? Mi az oka annak, hogy szétszabdalták idehaza az oktatási rendszert?
Ott kezdődött ez a szétszabdalás, amikor látták, hogy Hoffman Rózsa nem bír a felsőoktatással és mindennaposak a hallgatói tüntetések. Aztán 2018 után odajutottunk, hogy már két külön tárca foglalkozik a területtel. Pedig ez az óvodától a felnőttképzésig ez egy egység, amit úgy tudunk hatékonyan irányítani, ha ez egy szerv, egy tárca feladata.
- Melyik a három legfontosabb intézkedés az oktatás területén abban az esetben, ha kormányváltás lesz?
A legsürgetőbb a pedagógusbérek rendezése, hiszen akkora a tanárhiány, hogy mihamarabb olyan intézkedéseket kell bevezetni, amellyel stabilizálhatjuk a helyzetet és visszahozhatjuk az iskolákba a pályaelhagyó tanárokat. A második intézkedés a tankönyv-választás szabadságának visszaállítása, ugyanis a jelenlegi szabályozás túlságosan is megköti a tanárok kezét. Itt is nagyon fontos a gyors döntés, hogy már a szeptemberi tanévben megadhassuk a tanároknak ezt a fajta szabadságot. A harmadik pedig az oktatáskutatás fejlesztése, mert az elmúlt évtizedben teljesen szétverték a háttérintézményeket. Ha valaki szeretne egy alapos reformot megalkotni, akkor nem talál olyan szakmai műhelyt az állami szférában, amely készen állna ennek megfelelő előkészítésére.