Újabb robbanások, még több áldozat

A China News Service hírügynökség jelentése szerint szombaton váratlanul ismét nagy tűz lobbant fel a területen. A helyszínen lévő újságírók hét-nyolc robbanást hallottak, és legalább három helyen sűrű füstfelhő emelkedett az ég felé.
 
A szerda éjjeli robbanás helyszínén több helyen még mindig nem sikerült eloltani a tüzet.
 
A Hszinhua jelentése szerint a hatóságok súlyosan mérgező nátrium-cianid terjedését észlelték a kikötői negyedben, ezért megkezdték a veszélyeztetett lakosság kitelepítését az övezetből.
 
Mint ismert, a katasztrófa szerda éjszaka egy tűzzel kezdődött, amihez mozgósították a tűzoltóságot, és amikor már munkához láttak a helyszínen, akkor robbant fel több vegyszerraktár. A baleset színhelyére összesen mintegy ezer tűzoltót küldtek, és sokan még nem kerültek elő közülük - mondták el a szombati sajtótájékoztatón.
 
Esély sem volt a menekülésre, ezért ilyen magas az áldozatok száma a soraikból - mondta Tiencsin tűzoltóparancsnoka.
 
Kiderült a tájékoztatón az is, hogy bár a szabályok szerint veszélyes anyagokat tilos tárolni lakó- és középületek 1000 méteres körzetén belül, a város egyik apartmanegyüttese 500 méteren belül volt. Amikor a telket az ingatlanfejlesztő megvette, akkor még nem voltak ott a veszélyes raktárak, és később sem kapott tájékoztatást róluk.