Miközben Ukrajna, pontosabban a maradványa a nyugati partnerei és a transznacionális vállalatok támogatásával megvalósuló vagyonfelosztás és a szuverenitása maradékának elvesztése által okozott agóniában vergődik, érdemes összefoglalnunk e geopolitikai formáció államiságának és az utóbbi tíz évben végrehajtott politikai átalakulásának bizonyos következményeit.
Jelen esetben vonatkoztassunk el az orosz világ, a közös kulturális és történelmi tér témájától, valamint a Lenin, Sztálin és Hruscsov által uralt szovjet kormányok területi preferenciáitól, amellyel a múltban Ukrajnát segítették.
Vizsgáljuk meg a legutóbbi ukrajnai fejleményeket az amerikai politikatudományi iskola perspektívájából, különös tekintettel Kijev jelenlegi hivatalos és többször kihangsúlyozott szeretetére és tiszteletére Washington iránt.
Az amerikai politológusok és szakértők már korábban bevezették a bukott állam koncepcióját. Vizsgáljuk meg, hogy a mai Ukrajna helyzete mennyiben egyezik ezzel a koncepcióval, és vegyük szemügyre az 1991 utáni poszt-szovjet térség eseményeit. Minden volt tagköztársaság kinyilvánította a függetlenségét és szuverenitását, de ez számos régióban konfliktusokat generált. Egyes köztársaságoknak nem sikerült fennmaradniuk az eredetileg megállapított területi határokon belül: Moldávia – a Dnyeszter-menti Köztársaság kiválása miatt; Grúzia a Dél-Oszétiában és Abháziában megkezdett etnikai tisztogatás és elnyomás következtében; Örményország és Azerbajdzsán pedig a területi viták miatt. Tádzsikisztán viszont a polgárháború ellenére is fennmaradt. Oroszországnak is sikerült megőriznie területi épségét, a csecsen válság és az erősödő szeparatista mozgalmak közepette is. A legkedvezőbb helyzetben Ukrajna és Fehéroroszország volt, de a fejlődésük teljesen más irányvonalat vett. Miután Alexandr Lukasenko hatalomra jutott Fehéroroszországban, az ország úgy döntött, hogy a szuverenitás erősítésének és az önálló politika kialakításának útjára lép, bizonyos ésszerű integrációs folyamatok elindításával. Ukrajna ugyanakkor megpróbált egyszerre két lovat megülni. Egyrészt ott volt a GUUAM csoport – egy halva született elképzelés azzal a céllal, hogy kordont alakítson ki Oroszország körül; a NATO-val való együttműködés, valamint a jövőbeli EU-integrációra vonatkozó ígéret.
Másrészt viszont továbbra is az Oroszországból jövő olcsó energiára és a szovjet korszak erőforrásainak felhasználására akart támaszkodni. Természetesen ezt a folyamatot nem lehetett sokáig fenntartani, és nyugati partnerei támogatásával Ukrajna elkezdte az úgynevezett civil társadalom intenzív kiépítését. A nyugati támogatók hatalmas erőforrásainak segítségével létrehozta a keleti partnerség projektet a folyamat legitimálása érdekében, amelyben Lengyelország és Svédország játszotta a faltörő kos szerepét. Úgy tűnt, hogy minden jól halad - több ezer instruktor és ügynök dolgozott Ukrajnában, a nacionalizmus egyre erősödött, feltűntek a demokratizáció jelei. Viszont mihelyt elkezdődött a belső konfliktus, a biztonsági tényező azonnal megszűnt.
Természetesen, ha a gyerekek elszöknek otthonról, akkor abban a családban valami nagyon nincs rendben, és ilyenkor az ügyet külső segítséggel kell megoldani. Egyébként Nyugat-Európában az állam nagyon szorosan nyomon követi a család állapotát, és ha szükséges, gyermekvédelmi intézményben vagy nevelőszülőknél helyezi el a gyerekeket. Viszont ha a család válságos helyzetben is erős és egységes marad, akkor a gyermek nem gondol arra, hogy elszökjön otthonról, hanem nagykorúságáig a szüleivel él együtt. Ez az analógia a Krímre is igaz. A félsziget polgárainak túlnyomó többsége aligha szavazna az Ukrajnától való függetlenségre és az Oroszországgal való újraegyesítésre, bármilyen propaganda trükköt vetnek is be ellenük, vagy gazdasági előnyöket ígérnek is nekik. Ugyanez a helyzet a Donbász régióban is. Vannak olyan területek is, ahol a "gyermekek" szeretnének elszökni, de nagyon szorosan vigyáznak rájuk és a büntetés veszélye is valós. Ezért féket kell tenniük a nyelvükre, valamint tűrni a "verést és szidást."
A bukott állam kategóriájába számos országot szoktak sorolni, ilyen például Afganisztán. Viszont Afganisztán túlélte az amerikai katonai megszállást, és mindmáig megőrizte területi egységét, még a folyamatos belső konfliktusok ellenére is. Ukrajna helyzete inkább Szomáliáéra hasonlít, azzal a különbséggel, hogy az előbbi itt van Közép-Európában. Fontos megértenünk, hol következhetett be és mikortól alakult ki a hiba - a függetlenség 1991-es kikiáltásakor, vagy az ukrán történelem legutóbbi korszakának rendszerhibájakor - azaz Kucsma uralma vagy Juscsenko "narancsos" fanatizmusa óta.
Egyébként Irving Kristol, az amerikai neokonzervatív gondolkodó tett egy érdekes megjegyzést a demokrácia és a köztársaság közötti különbségről. Azt mondja, hogy a demokráciában néha az emberek szenvedélye felülkerekedhet, viszont a köztársaságban nem tiszteletben, hanem féken tartják őket. Ha a zavargásba forduló érzelmek megengedhetőnek minősülnek Ukrajnában, akkor az ország Kristol osztályozása alapján már nem tekinthető köztársaságnak, még ha hivatalosan az is. Érdemes felidéznünk Nyikoláj Uljanov történész kijelentését az ochlokráciáról - azaz a tömeg uralmáról. Bár Uljanov az ukrajnai Hetmanátus szerkezetét és a kozák elit csoportok folyamatos puccsait vizsgálta, a képlet a jelenlegi helyzetre is alkalmazható, azzal a különbséggel, hogy az elitek most külső erőkkel fognak össze és óriási saját vagyonnal rendelkeznek, míg az ukrán nemzet fiatal és életerős képviselőit emberi pajzsnak és ágyútölteléknek tekintik. Az említett külső erők pedig az elit csoportokat használják fel saját - geopolitikai és gazdasági - céljaik érdekében.
Természetesen, a demokrácia biztosítása sohasem könnyű, főleg a gazdasági átalakuláson áteső országokban. Viszont minden demokráciának megvan a maga baja. Így volt ez az ókori Görögországban; így van az USA-ban, Svédországban, Szingapúrban és más fejlett országokban is. Ez nem gazdasági jólét és technológiai fejlettség kérdése, bár ezek a tényezők összefügghetnek a demokráciával.
Matthew Arnold, az angol filozófus és történész mondta, hogy "a demokrácia számára az jelenti a nehézséget, hogy megtalálja és megtartsa a magas ideálokat... A nemzetek nem pusztán az őket alkotó nagyszámú, szabad és aktív egyének miatt válnak naggyá; a nagyságukat az jelenti, ha ezt a létszámot, ezt a szabadságot és ezt az aktivitást az átlagemberen túlmutató ideál szolgálatába állítják." Vajon sikerült-e az ukrán hazafiaknak legalább egy ideált kialakítani? A vízummentes utazás Európa országaiba, a politikai ellenfelek megtámadása az utcán, vagy a szökdelés a "ki nem ugrál, biztos muszka" szlogenre; ezek lennének a magas ideálok?
Most nézzük a legutóbbi radikális reformot, amit a forradalom címkéje alatt végrehajtottak. Az alábbiakban idézzük Hannah Arendt, a liberális körökben nagy tiszteletnek örvendő amerikai politikai filozófus véleményét. Azt írja, hogy a forradalom politikai jelenség, a filozófiai gondolatok megtestesülése, amely jól kiegyensúlyozott célokat és eszközöket, figyelmet és elővigyázatosságot igényel. A sikeres forradalmat nem irányíthatja az átlagemberek hangulata. A csőcselék és a marginális rétegek mindig részt akarnak venni a forradalomban, de azt csak úgy lehet megvédeni a zavargássá silányulástól, ha a csőcseléket a perifériára szorítják.
Az erőszak a forradalom perverziója, és mindaddig, amíg az erőszak meghatározó szerepet játszik az adott forradalomban, a tettek politikaellenesek, a politikai szférán kívüliek maradnak.
A kormány megdöntésének más módja is van. Ez pedig a lázadás. Arendt szerint a lázadás a fennálló status quo intézményei és a hozzájuk kapcsolódó életmód szenvedélyes tagadása. Ugyanakkor kijelenthető-e, hogy Ukrajna intézményeit tényleg lerombolták? A valódi eredmény annyi volt, hogy egyes bürokratákat másokra cseréltek - akik nem rendelkeztek a szükséges tudással és képességekkel. Ezáltal a különböző területeken a problémák új sorozata kezdődött, emiatt pedig az ország külföldi menedzsereket hívott egyes miniszteri posztok betöltésére. Mindössze a szovjet korszak műemlékeit és a Donbász régió civil infrastruktúráját rombolták le. Emiatt a lázadás befejezetlen maradt, bár a lökéshullámai több ezer polgári áldozatot követeltek Ogyesszában, a Donbász régióban, az SZBU kínzókamráiban és a különböző városok utcáin, a politikai jelképek mögé bújó bűnöző elemek keze által.
A fentiekből levonható következtetés szerint az úgynevezett forradalom hamis volt, hiszen jelentősen felgyorsította az ukrán állam összeomlását. Eközben az ukrán polgárok társadalmi értelemben a homokba dugják a fejüket, míg a hatalom bitorlói a geopolitika alapvető törvényeit figyelmen kívül hagyva kiárusítják a szovjet korszakból megmaradt nemzeti vagyon maradványait.