Schadl-Völner-ügy: Az Igazságügyi Minisztérium már meg sem próbálja mentegetni Varga Juditot

Schadl-Völner-ügy: Az Igazságügyi Minisztérium már meg sem próbálja mentegetni Varga Juditot

Ez a pillanat is eljött: most már meg sem próbálja mentegetni az általa vezetett(?) tárca Varga Judit minisztert, egyszerűen a minél kisebb veszteségek reményében igyekeznek tudomást sem venni az igazságügyi miniszter esetleges érintettségéről a Schadl-Völner-féle korrupciós botrányban

Az LMP-s Keresztes László Lóránt két írásbeli kérdéssel fordult Varga Judithoz. 

Az egyikben arra volt kíváncsi, hogy

  • megvalósult egy korábban a sajtóban idézett telefonbeszélgetésben említett találkozó Varga Judit és Schadl György között. Amennyiben igen, pontosan mikor történt ez és miről egyeztetett Ön a végrehajtók vezetőjével?

Valamint arra is választ várt, hogy

  • Schadl György letartóztatását megelőzően Varga Judit hányszor találkozott a Végrehajtói Kar elnökével és milyen jellegű megbeszéléseket folytattak.

Keresztes László Lóránt egy másik nyomozati jegyzőkönyvre hivatkozva azt a kérdést is feltette:

"Miniszter asszonynak van tudomása arról, hogy kire utalt az Ön korábbi helyettese, Völner Pál, amikor azt mondta, hogy vannak olyan információk a birtokában, amitől egyeseknek meginoghat a széke?"

A konkrét kérdések esetében simán lehetett volna azt mondani, hogy "nem". Például: "Varga Judit soha nem találkozott Schadl Györggyel, de legalábbis semmi köze a valószínűsíthető bűncselekményekhez". De nem ez történt. Az igazságügyi államtitkár, Répássy Róbert mindkét kérdésre ugyanazt a választ adta: 

"A kérdésében hivatkozott büntetőeljárás és a nyomozás során beszerzett bizonyítékok értékelése nem tartozik a Kormány hatáskörébe. A büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 167. § (4) bekezdése értelmében, a bizonyítékokat a bíróság, az ügyészség és a nyomozó hatóság értékeli. Figyelemmel arra is, hogy a kérdésében hivatkozott ügyben az ügyészség vádat emelt, tájékoztatom, hogy az Igazságügyi Minisztérium folyamatban lévő bírósági eljárásokról nem nyilvánít véleményt."

Azt pedig csak mi tudjuk, Önök, tisztelt Olvasók, és én, hogy senki, de senki nem kérte a minisztérium véleményét, tényeket, egyszerű tényekre kíváncsi mindenki.