Orbán Viktor miniszterelnök az idei évértékelőjén bemondta az all in-t, és megmutatta a lapjait. Ennyire nyíltan talán régen beszélt a hallgatóságához; elismerte, Európában - legalábbis - teljesen egyedül maradt, ami az ország szempontjából azt jelenti, hogy Európai Unión kívüli befektetőkre van szükség az ország működtetéséhez.
Ezt a magányt Orbán Viktor a békevágyával, és a szerinte kiürült béketáborral magyarázta.
Ha csak ennyit hallgatunk a miniszterelnök gondolataiból, akkor ki ne adna neki igazat?! Valójában nincs olyan normális ember, aki háborút akarna! (Ön sem, tisztelt Olvasóm! Egy pillanatra emelje fel a tekintetét, nézzen körbe, és gondoljon bele, tényleg kockáztatná az életét, a szerettei életét, a felépített egzisztenciáját a nagyhatalmak geopolitikai játszmája miatt?! Ugye, nem?!)
Szóval, ha csak idáig tartana Orbán Viktor békejavaslata, számomra még szimpatikus is lehetne, még akkor is,
Viszont annál mindenféleképpen reménytelibb, mint azon vezetők álláspontja, akik a fegyverszállítmányoktól várják, hogy kitörjön a béke (Joe Biden amerikai elnök például tegnap ígért újabb harceszközöket Kijevnek).
Bemásolom az évértékelőből, mit jelent Orbán Viktor számára a béke.
"Ennek nem kellett volna így történnie, pontosabban történhetett volna másképp is. Adhattunk volna garanciát, hogy Ukrajnát nem vesszük fel a NATO-ba, de az ellenkezőjét tettük, és megerősítettük a korábbi, 2008-as döntésünket, hogy fel fogjuk venni őket. Követhettük volna azt a megoldást is, amit 2008-ban választottunk, amikor kitört az orosz–georgiai, azaz grúz háború, és Oroszország elfoglalta Grúzia területének 20 százalékát. Akkor úgy döntöttünk, hogy a tüzet nem engedjük elharapózni, és a zseniálisan tárgyaló Sarkozy elnök vezetésével a konfliktust sikerült lokalizálni, és meglett a tűzszünet. Tehettük volna azt is, amit 2014-ben Angela Merkel vezetésével tettünk, amikor Oroszország megtámadta Ukrajnát, és elcsatolta a Krím-félszigetet. Választhattuk volna a háborút is, olyasfélét, mint a mostani, de akkor mi, a Nyugat másképpen döntöttünk: harc helyett tárgyalás, háború helyett béke. Emlékszem, akkor is voltak háborúpártiak, de volt erős német, francia vezetés is, amely bátor volt, és időben lépett. Így maradt el a háború, és jött létre a minszki megállapodás. Egy évvel ezelőtt a Nyugat másképpen döntött. Amikor Oroszország támadást indított, a Nyugat a konfliktust nem elszigetelte, hanem összeurópai szintre emelte. Minősíthette volna helyi, regionális háborúnak vagy két szláv állam közötti katonai konfliktusnak, ahogyan Magyarország javasolta is. Ami történt, egy újabb érv a brüsszeli szuperállam ellen és az erős nemzetállamok mellett. Amikor a tagállamok döntöttek, béke lett; amikor a birodalmi központ döntött, akkor háború."
Ha abból indulunk ki, hogy az erősebb ellenféllel szemben pragmatikus szempontból nem érdemes harcolni, az elfogadható érv lenne - bár Orbán Viktor Brüsszel-ellenes szabadságharcai kapcsán a NER nem így döntött, kockáztatva az uniós forrásokat. Az évértékelő szerint viszont
Igen, mondhatjuk, hogy ez béke volt. De biztonságban is voltunk? Nem, most sem vagyunk. Ez egy olyan békeállapot, ami valójában nem volt biztonságos. Orbán Viktor pedig erre a nem biztonságos békére tette fel a tétjeit, s a legrosszabb az, hogy a pókerasztal többi játékosa még erre a békére sem hajlandó.
- S mi legyen azokkal, akik még az asztalhoz sem ülhetünk oda? Azaz mi legyen velünk?
- Tényleg a nyugati háborús retorikát, vagy az orbáni alkalmi békeajánlat közül kell választanunk?
Ha van, akkor muszáj találnunk egy harmadik utat:
Ám, amíg erre nincs esély, amíg ezt senki nem képviseli, nem vagyunk biztonságban. Ez biztos.