„Veszélyes precedens a kötelező holokausztkurzus bevezetése”

A Jobbik arra kéri az oktatáspolitikai vezetést, ne engedjen az erőszakos nemzetközi és liberális nyomásnak, hogy az egyetemi oktatási programokat befolyásolják.

„A Jobbik kontraproduktívnak, szakmailag elhibázottnak és veszélyes precedensnek tartja a kötelező holokausztkurzus bevezetését a felsőoktatásban”
– közölte az Alfahírrel Farkas Gergely. A Jobbik Ifjúsági Tagozatának elnöke, az Országgyűlés oktatási és kulturális bizottságának tagja emlékeztetett, hogy – feltehetően izraeli nyomásra – a Pázmány Péter Katolikus Egyetem minden egyes szakának valamennyi hallgatója számára kötelezővé teszi „A holokauszt és emlékezete” című tárgy oktatását.
„A bejelentés nagy vihart kavart az egyetemi hallgatók között, akik feleslegesnek tartják a további óraterhelést, és sajtóhírek szerint az elvárttal ellentétes reakciókat váltott ki. Nem kizárt, hogy a patinás intézménybe jelentkezők száma jelentősen vissza fog esni a közeljövőben”
– jelezte Farkas Gergely.
 
Mint írta, a döntés oktatásszakmai értelemben elhibázott, hiszen egy önkényesen választott, tragikus történelmi esemény egyoldalú ismertetése és emlékezetpolitikai helyének vizsgálata csekély jelentőséggel bír a jövő értelmiséginek képzésében.
„A holokausztnevelés jegyében az összes egyetemi hallgató még a középiskolában minden évben részt vett január 27-én a nemzetközi holokauszt-emléknapon, valamint április 16-án a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapján esedékes megemlékezéseken. Ez legkevesebb nyolc teljes napot jelent, amit holokauszt-tanulással töltöttek”
– fogalmazott a jobbikos politikus, hozzátéve, kétséges, hogy ismereteiket az egyetemeken is szükséges lenne bővíteni.
 
„Veszélyes precedensnek is tartjuk, mivel ezen logika mentén a jövőben például a német vagy a szlovák nagykövetség nyomására kötelezővé válhatnak a magyarországi németek és szlovákok kitelepítésének emlékezetével kapcsolatos kurzusok. A példák tetszőlegesen folytathatóak, ha ez a gondolkodásmód általánossá válna, akkor a hallgatók jórészt aktuálpolitikai érdekekből indított kurzusokat, és nem valódi szaktárgyakat hallgathatnának. A nyilvánvaló kettős mércéről, miszerint miért éppen erről a magyarországi tragédiáról kell kötelező órát hirdetni, már nem is beszélünk, mivel álláspontunk szerint az ideológiai nevelés nem a felsőoktatás feladata, így annak ott semmilyen formában nincs helye” – közölte a jobbikos képviselő.
A Jobbik felkéri az egyetemek és a magyar oktatáspolitika vezetőit, hogy ne engedjenek az erőszakos nemzetközi és liberális nyomásnak, ne engedjék tanrendjük felvizezését és oktatási programjuk befolyásolását.
„Az egyetemek feladata a gondolkodni tudó, problémák megoldására képes autonóm értelmiség képzése, nem válhatnak bizonyos érdekcsoportok játékszerévé” – áll a közleményben.