A Végállomáson túl kezdődik igazán az élet

A tavaly november elején kiadott Hotel Polimer a legvisszafogottabb vélemények, kritikák szerint is a 2014-es év legjobb albumának tekinthető (mondjuk úgy a hazai modern rock/metal mezőnyben), de szemrebbenés nélkül lazán a kiadványra aggatható még pl. a legizgalmasabb, legprogresszívebb, legkülönlegesebb jelző is.

 

Megadallamok, egyből fülberagadó refrének, lúdbőröztető hangulati elemek, szokatlan és bravúros technikai megoldások, komoly mondanivalójú, értelmesen (!) megfogalmazott, gondolatébresztő magyar szövegek, és egy ösztönös, bivalyerős, de rendkívül sokszínű énekhang jellemzik a lemezanyagot, amivel (talán) sikerül nekik az a bravúr, hogy a semmitmondó, önismétlő és sekélyes hazai mainstraim zenei világba az eddig csak az undergroundra jellemző igényességet, minőséget és egyediséget becsempésszék, vagyis időtálló értéket teremtsenek.

 

Mélyinterjú Cicóval, melyben egy rövid visszetekintés, egy minden részletre kiterjedő, teljes zenekari- és lemezbemutató, valamint a már most rendkívül ígéretesnek tűnő idei események felvázolása a téma.

 

 

 - Mindenképpen azt tudom mondani, hogy a közönség szempontjából és a szakmai visszajelzéseket is tekintve nagyon jól szerepelt. Sokan megvették, úgy tudom, hogy kb. ezer darab CD fogyott, ami ma már fél aranylemez. (nevet) Azt veszem észre, hogy egy olyan intellektuális közeget fogott meg a rajta hallható zene és a szövegvilág, ami maradandó nyomot hagyott, és annak ellenére, hogy eltelt hét év a megjelenése óta, a mai napig nagyon sokan szeretik. Nekem is jó emlékeim vannak a Végállomásról, azt gondolom, hogy az a történet nagyon szépen indult és ért is véget. Azért mondom, hogy véget ért, mert a 2009-es Bedlam reunion-nál egy picit háttérbe került a zenekar, aztán Fodi elköltözésével annak a Nomadnak (a Bedlammal együtt) vége is lett, tehát ez a mostani felállás egy teljesen új formáció, és hogy ugyanazt a nevet visszük tovább, szinte véletlen.

 

 

 - Igen, egy pár dalt játszunk, mert a közönség is szereti, és mert voltak rajta olyan slágerek, amelyeket mi is szeretünk játszani. Marci is nagyon megkedvelte ezeket, annak ellenére, hogy abban a zenekarban még nem ő énekelt, de teljesen magáének érzi azokat a dalokat is, és jónéhány szám a mai napig is nagyon jól működik a koncerteken. Nyilván, hogy most kijött ez az új lemez, egy picit hátrébb fognak szorulni azok a szerzemények, mert inkább az újak közül akarunk minél többet bemutatni. 

 

 

 - Azzal, hogy Fodi Japánba ment, egyszerre mind a két zenekarom megszűnt, illetve nem volt lehetőség arra, hogy tovább csináljam őket. Viszont továbbra is gitároztam, a témák meg elkezdtek jönni, ezért Petyával lementünk jammelni, ő pedig szólt Levinek, hogy gyere Levikém, egy nagyon jó zenekart csinálunk! (nevet) Elkezdtünk hárman dolgozni, és kb. 3-4 hónap alatt összeraktunk négy dalt. Ekkor határoztuk el, hogy keresünk egy énekest. Felvettük ezt a négy számot, kiküldtünk a baráti társaságunkban és a zenei ismeretségi körünkben egy ’wanted’-et, ami után nagyon sok énekest kipróbáltunk. Elég magas volt a mérce, mert ahogy Petya fogalmazott, olyan énekest keresünk, aki majd a zenénket négyzetre emeli. Az volt a nagyon durva, hogy ahány énekes jött, annyifajta zenévé változott ugyanaz a dal. Lehetett érezni, hogy milyen énekesekkel milyen karakterű lenne a zene, tehát nagyjából már azt is be lehetett határolni, hogy kb. mennyi emberhez fog szólni. Több mint húsz jelentkezővel próbálkoztunk, voltak köztük nagyon jó énekesek is, de ők már vagy abbahagyták, vagy éppen el voltak kötelezve más formációhoz, így nem találtuk meg az igazit, ezért kerestünk tovább.

 

 

 

 - Igen, voltak ismert énekesek is, és többek között volt egy hölgy is, aki nagyon jól énekelt. Számomra ebben a próbálkozásban, keresésben az volt az érdekes, hogy kiderült, hogy az énekes jelleme és karaktere mennyire hozzáad a zenéhez, mert volt például egy olyan énekes, akire azt mondtuk, hogy rettenetesen jó, de éreztük, hogy vele csak underground kis klubszintű zenekarrá tudnánk kinőni magunkat, az lenne a határ.

 

 

 - A teljes történet az az, hogy van egy haverom, aki egy tehetségkutatóban dolgozik, és egyszer egy közös kávézás során megkérdeztem tőle, hogy figyelj már, te már több mint hatezer előadót hallottál, nincs valaki, akit tudnál nekünk ajánlani? (nevet) És az volt az érdekes, hogy ő rögtön megmondta, hogy megvan a te embered. Mivel ez az ismerősöm nagyon jól ismerte az eddigi munkásságomat, a zenei múltamat, egyértelműen mondta, hogy van egy csávó (ez volt Marci), aki náluk teljesen kilóg. Elmesélte, hogy volt olyan, hogy meg volt beszélve élő adásban műsor közben, hogy mit kell énekelni, de fogta, és belekezdett valami teljesen másba. (nevet) De tök nagy sikere lett, és nagyobb nézettségű lett a műsor miatta. Na, mindegy, a lényeg a lényeg, hogy el akartam kérni a számát, de azt sajnos nem tudta ideadni, csak a menedzseréét. Felhívtam ezt az embert, de mivel ezeket a művészeket kétéves szerződés köti, nem tudtam kontaktba lépni Marcival. Ezután egy teljesen más vonalon, ettől függetlenül, egy másik barátom is szintén őt ajánlotta, így már biztos voltam benne, hogy nekünk ő kell, csak tudjuk előkeríteni. Aztán Petyával kint voltunk a szigetes Korn koncerten, borozgattunk, nézelődtünk, és szólt Petya, hogy itt megy el előttünk Marci. Én nem is tudtam, hogy ő az, mert nekem nincs tévém, tehát nem tudtam, hogy néz ki… és akkor odamentem hozzá, hogy figyelj már Marci, te vagy az énekesünk. Azt mondja, igen? Akkor igyál! (nevet) És átnyújtott nekem egy vecsési savanyúságos üvegben lévő borzasztó mennyiségű pálinkát. Na, ez volt az első találkozásunk… Megadta a számát, hétfőn felhívtuk, és utána már jött is a meghallgatásra. Tehát igaz a legenda, így történt, így tudtam vele kapcsolatba lépni. Amikor pedig letelt a szerződése, akkor már hivatalosan is meg is tudtunk jelenni, és a lemezt is kiadhattuk.

 

 

 - Később kiderült, hogy volt már koncertünkön, úgyhogy képben volt, meg Kazincbarcikán már hallott rólunk. De igazából erről őt kellene megkérdezni, mert ilyenről még nem faggattam. (nevet) De nem ez volt a lényeg, hanem, hogy már az első meghallgatáson kiderült, hogy őbenne van valami több, ami nekünk kell. Azt éreztük, hogy ő több emberhez hivatott szólni, és, hogy ő a négyzetre emelő ember. Fiatal kora ellenére nagyon komoly a hozzáállása, és van benne egy olyan szintű profizmus már most, ami miatt működik a dolog.

 

 

 - Nekem az a véleményem, hogy zenében nincsen korkülönbség. Mint ahogy egyszer Ozzytól is megkérdezték azt, hogy te mit szóltál volna, hogy ha húszéves korodban, az első Black Sabbath lemezre készülve, odajött volna valaki egy csecsemővel, hogy ez Zakk Wylde, és majd ő lesz a gitárosod. Kiröhögted volna? (nevet) Biztos furcsa lett volna, mert ugye idővel kiderült, hogy Zakk Wylde is egy nagy fénypont volt Ozzy karrierjében, nagyon jól tudtak együtt dolgozni, olyannyira, hogy Zakk a mai napig is egy rendkívüli nyomot hagyó gitáros, főleg, hogy ő is kinőtte magát, és a saját lábára tudott állni. Visszatérve ránk: nyilván felfogásban mi is fiatalodtunk, úgyhogy a zenekarban olyan 23-28 év az átlagéletkor. (nevet)

 

 

 - Igen, pontosan. Azt azért tudni lehet, hogy a Bedlam és a Tankcsapda karrierje együtt indult, és nagyon jó baráti viszonyban voltunk, vagyunk is. Én nemcsak Cserkóval, hanem Lukács Lacival is nagyon jóban vagyok. Igazából Cserkó hívott fel, hogy szeretne velünk zenélni, és ez nekem megtisztelő volt. Elkezdtünk együtt dolgozni, és kb. fél év volt ez a közös munka, de ő időközben megkapta az amerikai vízumát, és kiköltözött. Kíváncsi lettem volna, hogy ha több időt tud maradni, akkor mi lett volna ebből a zenekarból, de ugyanakkor meg örülök, mert miatta lehet, hogy kaptunk volna egy olyan figyelmet, amire akkor még nem voltunk felkészülve. Nyilván nagy volt az elvárás, hogy ő mit fog produkálni, de mi a saját tempónkban akartunk menni. Jobb is ez, hogy így alakult. Kívánom, hogy ő is találja meg a számítását odakint. Egyébként Marcit Cserkó hívta fel először, és emiatt talán egy kis löketet is adott Marci érdeklődésének, hogy jöjjön a Nomadba.

 

 

 - Nem nagyon van ilyen megkülönböztetés. Számomra a két korszak között talán annyi a különbség, hogy ez a mostani felállás eleve nagyobb közönséget megszólító zenekarnak indult már a kezdetekkor is. Persze a régi Nomadba is beleadtunk apait-anyait, de most valahogy egyszerűen több embert tudunk megszólítani. És azt látom a koncerteken, hogy nekünk szinte tök mindegy, hogy milyen zenekarokkal játszunk, hiába nem vagyunk kimondottan metal vagy punk vagy rock banda, mert mindenféle közönségnek tudunk valamit adni, és vissza is csak pozitív élmények jöttek eddig. A Nomad valami miatt úgy alakul, hogy stílusokat áthidaló lett.  

 

 

 - Az a közönség, aki akkor szerette Marcit, amikor még a Csillag születikben szerepelt, az nem kimondottan koncertre járó aktív réteg. Ennek a tévés szereplésnek egyaránt van negatív és pozitív oldala is. Pozitívum, hogy Marci abban a pár műsorban valamilyen szinten elültette az emberekbe az ő karakterét, de akkor épphogy vagy alig-alig volt húszéves. Azóta már lassan három év telt el, és ezalatt az idő alatt rengeteget fejlődött. Már akkor meg tudta fogni a közönséget, mert azt ne felejtsük el, hogy ez a Csillag születik egy olyan műsor volt, ahol Marci nem más előadókat imitálva ért el egy dobogó közeli helyezést, hanem a saját dalaival, ami azért nem kis teljesítmény, mert ezeket meg kell tudni írni.

 

Hogy negatívumot is mondjak, egyértelmű, hogy nagyon sokan rossz szemmel nézik ezeket a tehetségkutatókat, mert tudják, látják, hogy a tévé által közvetített része egy kitalált marketing. A nézettségi szám az az egyedüli perspektíva, amiket egyedüliként figyelembe vesznek, és hogy ezeknek az előadóknak milyen élete vagy egyénisége van, az nem számít. Előveszik, használják, majd kidobják őket… aztán jön a következő. Ez a világ egy kicsit kiábrándító, és még azt is hozzátenném, hogy a fesztiválszervezők kifejezetten rühellik az ilyen tévésztárokat. Én nagyon örülök annak, hogy Marci nem egy olyan irányba ment el, hogy celeb legyen, hanem egy olyan zenekarhoz csatlakozott, amelyik próbál valamit adni az embereknek, nem pedig csak ezt az ideig-óráig tartó hírnevet használja ki.

 

 

 - Az az igazság, hogy 2015-ben, mivel már nincsenek számottevő lemezeladások, ezáltal megszűntek a kiadók felé irányuló megfelelési kényszerek, tehát a mai világban már semmi nem kéne, hogy egy zenészt hátráltasson. Ezt hívják örömzenélésnek, és én mindig is ezt csináltam. Azt is megkérdezhetted volna, hogy miért nem a Bedlamot csinálom inkább. Azért, mert én egy olyan ember vagyok, aki nem szeret visszafelé tekinteni. A Bedlam is az én akkori énem volt, és büszkén is tudom vállalni, de ha most azt folytatnám, akkor önmagamat hazudtolnám meg, mert akkor a múltamból szeretnék megélni. Én a mai napig szeretem megfogalmazni a saját érzéseimet zeneileg, illetve most már szövegileg is, mert el kellett kezdenem dalszövegeket is írni. Kicsit rossz, hogy ez is az én nyakamba került, de egyébként meg élvezem. De visszatérve a kérdésedre, úgy gondolom, hogy a Nomadnak a mai napon megfogalmazott zenéje, az a mai énem, és emiatt úgy veszem észre, hogy ez a hitelesség a közönség reakciójából is vissza-visszatekint. Egyre többen ismerik meg és kezdik szeretni a zenekart. Engem egyetlen dolog motivál, hogy hogyan fogalmazzam meg azt, ami az adott napon érdekel.

 

 

 - Mindenképpen csapatmunka volt és mindenki aktív részese volt az alkotómunkának. Egyértelműen sok olyan dal van, amire azt mondanám, hogy nagy részben az én szerzeményem, de ugyanakkor teret kapott, ezáltal a többiek is hozzárakták a saját személyiségüket, ötletüket, zeneiségüket, ami nagyon jót tett a lemez egészének.

 

Én úgy alkotok, hogy hangulatokat szeretek megfogni, és ha valami olyan sikerül, ami rám is hatással van, akkor lesz abból dal. Felveszem a témáimat, csinálok egy demót, és körbeküldöm a zenekarban, hogy jó-e ez így. És akkor ők jönnek az ollóval, és egy kicsit megfaragják. Ami nekem néha fájó pont, de úgy érzem, hogy ezzel ők is hozzáteszik a saját egyéniségüket. Vannak olyan számok, amiket egy picit máshogy csináltam volna, de aztán tök jó lett, hogy engedtem ennek az úgymond demokratikus módszernek. De majd lehet, hogy egy-két dalhoz egyszer csinálok egy szerzői változatot. (nevet) Például a Kimondhatatlan jóval hosszabb, progresszívebb lett volna eredetileg, de a lemezre került változat sokkal közönségcentrikusabb, slágeresebb lett, ha lehet így mondani.  

 

 

 - Mindenképpen. Én ott dolgozom, majd utána hazaviszem, hallgatgatom, szeretgetem a témákat, aztán megint javítgatok rajtuk, tehát gyakorlatilag tényleg a próbateremben születnek a dalok. Most is, a lemez készítése alatt, közben is szinte ott éltem, mert a próbateremben vettünk fel mindent, tehát minden gitárt, basszusgitárt, éneket. A dobot kivéve, mert ahhoz ugye kellett egy profi akusztikájú stúdió. Azt már Horváth Atival csináltuk a keveréssel együtt a SuperSize Recordingban. 

 

 

 - Is-is. Most áprilisban lesz kétéves ez az új formáció, és hogy nem jött ki rögtön lemez, az azért is lett így, mert ki kellett tapasztalnunk, hogy a zenekaron belül kinek milyen karaktere van, kinek mi áll jól, hogy tudja a maximumot nyújtani, és ennek szellemében kellett megírni a dalokat. Ez nyilván az énekesnél a legfontosabb. Az új számokkal semmi gond nem volt, mert ott pontosan be tudtuk lőni, hogy Marcinak mi fekszik a legjobban, de van három olyan szerzemény is a lemezen, amelyek még akkor íródtak, amikor ő még nem volt nálunk, na, azokkal volt meló bőven, hogy fel tudjuk őket emelni a többi szintjére. Aztán néhány szövegen is javítani kellett, mert azok még egy pár akkordos, egyszerűbb, döngölős témákhoz íródtak, de mivel ezekre csak kiabálni, ordítani vagy valami monológot mondani lehet csak, Marciban meg ennél jóval több van, így ezeket is át kellett írni, vagy teljesen egy újat alkotni. 

 

 

 - Igen. Mivel természetesen továbbra is nagyon jó barátságban vagyunk, küldözgettem neki témákat, ő meg elég sok szöveget küldött vissza. Valamit fel tudtunk használni, mert nagyon jól illett az adott dalhoz, de volt olyan eset is, hogy nem akart találkozni a szöveg és a zene. Ez sokszor van így, mivel az egy teljesen önmagában is egy független alkotás. Néha egyből passzol, néha pedig sehogyse akar összeállni. Fodi szövegírása és kifejezésmódja egyébként nagyon közel áll hozzám, és azt el kell mondanom, hogy a szövegírás nem egy egyszerű dolog, hanem művészet. Nyilván ihlet kell hozzá és inspiráció. Ha jön az inspiráció, akkor leírod. Azonban azt nem nagyon lehet úgymond kordában tartani, hogy így jöjjön, vagy úgy jöjjön egy szöveg, hanem az vagy jön, vagy nem. (nevet)

 

 

 - Egyáltalán nem. Írtam egy szöveget, a Kimondhatatlan-t, és az annyira tetszett a többieknek, hogy azt mondták, hogy írjak már többet is. Mondtam, hogy jó, írok, ha tudok, de nekem erre most nincs időm, mert a dalokat kellene csinálni. (nevet) Engem eddig tökéletesen kielégített a zeneszerző énem, de most már így egy kicsit olyan, hogy van egy baba, és akkor tetőtől-talpig neked kell megcsinálni, ami viszont már nagy munka. Úgy néz ki, hogy továbbra is fogok írogatni, de azért nagyon szívesen venném, ha a következő Nomad lemezen is lennének Fodi szövegek. 

 

 

 - Igen, öt év után itthon volt két hetet. Sajnos nagyon rövid volt ez az idő, és pont olyan szezonban jött, hogy nem tudtunk semmit csinálni. Terveztük volna, hogy esetleg csinálunk egy olyan koncertet, ahová a régi tagokat is meghívjuk, mert az nagyon jó buli lett volna, de mivel augusztus közepe volt, és ilyenkor semmi ilyen jellegű hely nincs nyitva, ezért nem valósulhatott meg. Azért remélem, hogy egyszer a jövőben összejön. Ha azt mondom, hogy öt év után most jött haza először, akkor az azt jelenti, hogy 2019-ben lehet, hogy meglesz a lehetőség egy újabb találkozásra. (nevet)

 

[video:https://www.youtube.com/watch?v=VYnjkU5xUYw]

 

 

 - Ez volt az első két dal, amin Marci bemutatkozott. 2013 januárjában rögzítettük ezeket, az új felállás első koncertje pedig rá három hónapra, április 12-én volt. A lemezhez nem vettük fel újra ezeket, mert nem volt rá szükség. Azok úgy jók, ahogy vannak, és így ismerték meg őket az emberek. Egyébként az Ajtó a mennybe az egy korábbi dal volt, amit még Fodival kezdtünk el összerakni, ő is írta a szövegét, és fel is énekelte, de készre sosem volt vele megcsinálva.

 

 

 - Akkor olyan közegben mozogtunk, ahol az angol nyelvű produkciók is mentek. Gyakorlatilag az akkori underground zenei élet rock/metal arcai és zenekarai kivétel nélkül angolul énekeltek, de nem érzem azt, hogy nálunk olyan nagy különbséget tett volna akkor az a két dal. Ezzel a zenekarral pedig nem is nagyon vannak olyan ambícióink, hogy külföldi irányba mozogjunk, mert úgy gondolom, hogy 2015-ben megint egy olyan időszak van, hogy igazából magyar nyelven lehet az emberekhez hozzászólni. Szívügyünk is, hogy a környező országok magyarlakta területein is koncertezzünk majd. Tavaly voltunk Erdélyben, és nagyon nagy nyomot hagyott bennünk.

 

 

 - Olyan szinten konceptlemez, hogy gyakorlatilag az életünket meséli el az album. Teljes mértékben rólam, rólunk szólnak a dalok, tehát egy történet.

 

Ez a Hotel Polimer egyébként nagyon sok mindenhez fogható. A sztori egész pontosan úgy volt, hogy egyszer én ott egy hölgy társaságában eltöltöttem egy éjszakát, és akkor lettem figyelmes erre az akkor még létező hotelre, mert minden műanyag volt benne. Műanyag volt a hotelszobaajtó, nem falambéria volt a falon, hanem műanyag lambéria, és azt hiszem, hogy még az éjjeli szekrények, de még a tévé is műanyagból voltak. Amikor a szám szövege íródott, ez húzta be magához az ötletet, és adta a Hotel Polimer történetét, hogy valójában a mai értékeknek csak a mását kapjuk mi, és ilyen módon egy plasztik, műanyag világ az, amiben élünk. Az igazi szépségeket ettől nem is nagyon tudjuk látni.

 

Valóban ez olyan, mint egy hotel, hogy különböző szobákba lehet bemenni, az egyik tágasabb, a másik kisebb, és valamelyik ember az egyik szobáig jut el, valamelyik a másikig, de ugyanakkor nyilván ezen a művilágon kívül kell, hogy legyen valami olyan, ami az embert motiválja és vezeti előre. Egy cél. Annak ellenére, hogy nem minden dal szól a napos oldalról, összeségében úgy érzem, hogy ezeket a problémákat föltárva megpróbálja az emberek szemét felnyitni, hogy mindenki találja meg azokat az értékeket az életében, ami igazából figyelmet érdemel. 

 

[video:https://www.youtube.com/watch?v=cc0GboCTyJE]

 

 

 - Igen, Kowáék közönsége nagyon jól vette a mi anyagunkat is, jól sikerültek a velük közös koncertek. 

 

 

 - Nem hiszem, hogy a személyes ismeretségünknek köszönhető, mert egyrészt nem is én beszéltem Lacival, másrészt nem ők személyesen szervezik a fellépéseket, hanem külön turnémenedzserük van. A Tankcsapda egy olyan kaliberű zenekar, hogy nagyon sok csapat bombardírozza őket, hogy szeretnének velük turnéra menni, ezért nagyon örülök, hogy most ez összejött. Nekik is valamilyen szinten fontos, hogy ki játszik előttük, mert ha rossz hangulatot csinál egy-egy bulin az előzenekar, az nekik sem jó. Mi oda fogunk pörkölni! (nevet)

 

 

 

 - Ahogy Marci egyszál akusztikus gitárral tud énekelni, annak nagyon nagy ereje van, és számomra (is) nagyon izgalmas, ezért azt sem tartom kizártnak, hogy a következő lemezen lesz ilyen jellegű dal. A közönség is nagyon szereti, ezért annak sem vagyok ellene, hogy akár egy komplett akusztikus műsort összerakjunk az egész zenekarral, és koncertezzünk is így.

 

[video:https://www.youtube.com/watch?v=e0YG_OHBUlA]

 

 

 - Jaj, dehogy! (nevet) Már gőzerővel dolgozunk a harmadik Nomad anyagon, minden nap ezzel foglalkozunk, és azon vagyunk, hogy felül tudjuk írni a Hotel Polimer lemezt. Nagyon jó témák jönnek, nagyon benne vagyunk abban a keréknyomban, amit ez az album elindított, tehát mindenképpen haladunk. Ha azt mondom, hogy eddig aktívak voltunk, akkor most meg úgy lehet fogalmazni, hogy még csak most fogjuk a rakétákat meggyújtani.