Ki nem találná, kivel utazott legtöbbször közpénzen Matolcsy György!

Természetesen Vajda Zitával utazott a legtöbbször a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke hivatalos útra, amely a magyar adófizetőknek 10 millió forintjába került. Nevezett hölgy, amellett, hogy 2013-tól a jegybank nemzetközi pénzügyi titkára volt, betöltötte Matolcsy György szeretőjének pozícióját is (Matolcsy és Vajda kapcsolatáról a Népszabadság szerzett tudomást, nyilván ez is egy ok volt arra, hogy a Mészáros Lőrinc érdekeltségi körébe került lapot megszüntették).

Vajda Zita azóta már nyilvánosan is felvállalta a válófélben lévő Matolcsyt, és megvált az MNB-ben betöltött állásától, hogy az MNB alapítványában dolgozhasson.

Matolcsy 2013-as kinevezése óta 36 hivatalos külföldi úton járt, ami 75 millió forintjába került a költségvetésnek. Egyedül nyolc alkalommal utazott, legtöbbször viszont Vajda Zita kísérte őt el (9 alkalom, 10 millió forint) - tudta meg az RTL Klub Híradója. Kiderült az is, hogy együtt repültek Párizsba, Londonba, Dublinba, Isztambulba, Baselbe, Frankfurtba, valamint Washingtonba is.

Az MNB tájékoztatása mindezt nem azért tették, mert szeretők voltak, hanem mert Vajda volt a legalkalmasabb ember arra, hogy Matolcsy György nemzetközi tárgyalásait segítse.