„Tisztában vagyok vele, hogy nem komolyzenei koncertekre járok” - Interjú Köhler Ágnessel

Számtalan hazai és külföldi koncert megörökítője, enteriőr-, csendélet-, és portréfotós, jó néhány magyar rock és metal kiadvány grafikusa, arculat- és honlap dizájner, valamint (időnként) énekesnő is. Nem mellesleg aktív sportoló és lelkes állatbarát. A vonal túlsó végén Köhler Ágnes, a HammerWorld magazin tervezőszerkesztője.

 - Egy interjúban azt mondtad, hogy már gyerekként elkezdett érdekelni a rajzolás, és az iskoláidat is ennek szellemében választottad ki. Dióhéjban át tudnánk venni az eddigi pályafutásod főbb állomásait ebben a témában?

 - Előbb rajzoltam, mint jártam vagy beszéltem. Mindig is a vizuális kifejezés volt számomra az elsődleges kommunikáció. A fotózás és a rajzolás gyerekkorom óta életem szerves része. Általános iskolában a gödöllői szecessziós művésztelep alapjain működő Nagy Sándor alkotóházban tanultam rajzolni. Majd végül egy rajzfilmrajzoló suli döntötte el, hogy csak ezzel szeretnék foglalkozni. Jóval később jött a digitális grafika és a kiadványszerkesztés. Jó néhány éve pedig már főállásban foglalkozom ezzel a HammerWorld magazinnál, és e mellett fotózom.

 - Össze tudjuk szedni, hogy a hazai színtér előadói közül kikkel dolgoztál együtt, mely zenekaroknak készítettel mondjuk CD borítót, komplett kiadványt?

 - Persze. Remélhetőleg nem hagyok ki senkit… (nevet) Asphalt Horsemen - I., Bloody Roots - Isten kezében, Dalriada - Mesék, álmok, regék / Forrás, Fáraó - Miénk a rock and roll, Kalapács - Dühös nemzedék jubileumi box / Félszáz év total, 30 év metal, Karthago - 30 éves jubileumi box, Lord - 40 éves jubileumi koncert, Nevergreen - Új birodalom / Vendetta / Imperium box, Ossian - 25 éves jubileumi koncert / ’86-’94 / A tűz jegyében / Lélekerő / Fényárban és félhomályban / 30 év legszebb balladái, Sing Sing - Visszaesők, valamint Anette Olzon - Vintersjäl / Cold Outside digitális kislemezének frontoldala.
Azt azért hozzátenném, hogy sok esetben az előzetesen kapott vázlatokat, kreatívokat használom fel, sőt nem csak egyedül dolgozom egy-egy kiadványon, hanem mondjuk a kollégám csinálja a borítót, én meg a bookletet hozzá, vagy fordítva. Tehát teljesen változó.



 - Újságtördelőként eléggé meg van kötve az ember keze, ott van például a laptükör, meg a terjedelem. Gátolnak, zavarnak a „szabályok”, vagy minden esetben a teljes alkotói szabadságra elérésére törekszel?

 - Egy magazin esetében nagyon korlátozott az alkotói szabadság, egy meglévő dizájnon belül kell a legjobbat és leglátványosabbat kihoznom az adott tartalmi információ mellett. A korlátokat inkább kihívásnak tekintem. Azonban a Hammer mellett más jellegű munkákat is végzek, alkalmazott grafikusként arculatot, honlapdizájnokat, és hirdetéseket tervezek, illetve egyéb kiadványokat is készítek.

 - Mikor kezdtél el a fényképezéssel foglalkozni? Hogyan kerültél egyáltalán a fotós árokba? Eleinte milyen célból csináltad?

 - Már gyerekkoromban fotóztam, akkor még kisfilmes gépekkel. Megvolt az inspiráció, hiszen a családom több tagja is fotós volt. Már 2004-ben a Wacken fesztiválon is fényképeztem koncertet, de azt nem média megbízásból. 2009-ben kezdtem komolyabban foglalkozni a koncertfotózással, miután a Hammerhez kerültem.

 - A rendezvényeken mi a fontosabb számodra egy-egy fotó készítésénél: a tökéletes technikai megvalósítás vagy a hangulat teljes átadása?

 - Számomra a hangulat fontos mindig, és azt profi technikai kivitelezés nélkül is lehet érzékeltetni. Kell hozzá természetesen egy alap technika, mármint arra értem, hogy egy mobiltelefonos fotó soha nem lesz olyan szép. De számomra megengedhető a homályosság vagy a becsillanások, ha azok éppen hozzátesznek a képhez.



 - Néhány kollégád azt vallja, hogy a személyes kedvenceket fotózni a legnehezebb, mert akkor nem könnyű megállni, hogy a munkát ne írja felül a tombolás, rajongás… főleg, hogy sok esetben szinte testközelben vannak az idolok. Te hogy állsz ezzel?

 - Tényleg nehéz, mert géppel a kezemben nem mindig tudom átélni az adott pillanatot vagy esetleg a legkedvesebb dalaimat. De ugyanakkor jóval érzékenyebben tudom megközelíteni és sokkal jobban ismerem az előadókat ebben az esetben. És az elkészült képekhez is erősebben kötődöm.

 - Fotózás közben mennyire szükséges magad mögé, tehát a közönség felé is figyelmed? Szemrevaló, csinos nő vagy, ért már valamilyen atrocitás, netán sérülés valamelyik bulin vagy mivel fényképező van a nyakadban, kezedben ez egyfajta „védelmet” jelent ilyen esetekben?

 - Köszönöm! (nevet) Atrocitás szinte mindig ér, azonban szerencsére még nem sérültem meg komolyabban. A legdurvább egy eltévedt fejberúgás volt, de többségében pozitív tapasztalatom van a közönséggel kapcsolatban. Tisztában vagyok vele, hogy nem komolyzenei koncertekre járok. (nevet)

 - Előadóknál, zenészeknél is illik megkérdezni, hogy a kis klubbulikon vagy a nagyobb szabadtéri rendezvényeken érzik jobban magukat. Te melyiket preferálod?

 - Fotózás és fények szempontjából a kis klubbulik hátrányba kerülnek. A legnagyobb kedvenceim a nagy aréna koncertek, csodaszép fényekkel.



 - Azt olvastam rólad, hogy a legnagyobb vágyad, hogy valamelyik gyerekkori nagy kedvencednek legyél a hivatalos turnéfotósa. Ez a kívánalom most milyen stádiumban van?

 - Pár éve mondtam ezt, most már megelégednék egy szimpla promófotózással is. (nevet)

 - És ezt kikkel tudnád elképzelni? Ebben a témában is szerepelnek nevek a bakancslistádon?

 - Nincs semmilyen ilyen jellegű listám, de az Anathema-t és a Rammstein-t mindenképpen mondanám.

 - Egyébként mi kell ahhoz, hogy egy előadó vagy egy zenekar meg tudjon téged fogni?

 - A mélység. Nagyon sokszor nem csak az adott előadó vagy banda zenéje, hanem a személyes szimpátia is számít.

 - Kimondottan mint nőt kérdezlek, számodra az fontos, hogy egy énekes vagy mondjuk egy gitáros milyen kaliber, mennyire jól néz ki?

 - Nem, nálam ez nem számít. A lényeg az, hogy legyen kiállása, vagyis – csúnya szóval –, tudjon pózolni. Ne csak statikusan álljon, akit még instruálni sem lehet… Nem azt mondom, hogy legyen profi fotómodell, de egy előadóművésznél nagyon fontos, hogy legyen kisugárzása. Fotón ez bármi lehet: egy mozdulat, egy nézés, egy kéztartás, a ruhán egy kiegészítő, stb.

 - Ne feledjük, hogy nem csak rock/metal koncerteken, hanem jóval nyugodtabb, csendesebb környezetben is dolgozol: enteriőr, portré, csendélet és makro fotózással is foglalkozol. Érdemes azt megkérdezni, hogy ezek közül melyik a szíved csücske, valamint számodra melyik ág az, amelyik a legalkalmasabb az önkifejezésre?

 - Mindegyik más miatt izgalmas. A koncertfotózás a legintenzívebb, az enteriőrfotózás pedig a legmeditatívabb. A legjobban portrékat szeretek készíteni, kifejezni azt, hogyan látom én a másik embert. A portrén belül pedig a zenekari fotózás a kedvencem.

 - Önálló fotókiállításod is volt már…

 - Igen, Csinkov Barbara szervezésében. A helyszínt az LA Communications biztosította. Nem tematikus kiállítás volt, hanem válogatás az eddigi munkáimból. Koncert-, és csendélet fotókat, valamint portrékat szedtünk össze ehhez az eseményhez.

 - Kezdőknek, akik valamelyik területen el szeretnének indulni, milyen hasznos tippeket, szakmai tanácsot adnál?

 - Fotózzanak minél többet!

 

 - Hogyan jelent meg az életedben a rock/metal zene, hogyan jutottál el az egészen extrém stílusokig?

 - A 90-es évek közepén, amikor először meghallottam az Anathema és a Paradise Lost zenéjét, úgy éreztem, ez nekem szól. Onnantól nem volt megállás…

 - Mennyire tudsz elvonatkozatni ebben az esetben a munkád és a szabadidőd között? Magyarul van-e átfedés a két dolog között?

 - Csak átfedés van a kettő között! Szerencsés vagyok, hogy a munkám egyben a hobbim is. Nagyon sok kedvencemet volt lehetőségem a munkám kapcsán fotózni.

 - Mondanál a favoritok közül néhány nevet, akiket már sikerült egy-egy koncerten megörökíteni?

 - Rengeteg zenekart lehetne felsorolni, de mondjuk a legnagyobbak: Iron Maiden, Kiss, Rammstein, Machine Head, Nightwish.

 - Törékeny hölgy létedre – mint kiderült – az igen csak kemény muzsikákat kedveled, olyannyira, hogy már lassan másfél évtizede te is zenélsz, zenekarozol. Jártál-e valamilyen szinten ilyen jellegű suliba, tanultál-e énekelni?

 - Tizenéves koromban tanultam klasszikus hangképzést, ami – hihetetlenül hangzik, de – közel áll a hörgéshez. Hasonló a levegővétel és egyik sem megterhelő a toroknak.

 - Eddig milyen csapatokban fordultál meg? Szerepeltél-e lemezen? Most van-e aktív zenekarod?

 - Saját zenekarom, az Inseason már 15 éve létezik, de jelenleg nem vagyunk aktívak. Nincs vele semmilyen célunk, leginkább csak örömzenélünk, ha éppen időnk engedi. Egy demónk és egy EP-nk jött ki eddig. Több csapatban is vendégeskedtem már, stúdióalbumokon és koncerteken is: Nadir, Existence Is Punishment, Remorse, Sunset.

  - Végezetül, hogy ne csak szakmázzunk, ha megengeded, egy picit a magánélet felé is elkanyarodnék… Ha jól tudom, a testmozgás sem áll távol tőled. Már gyerekként is űztél valamilyen sportod? Jelenleg mivel tartod karban magad?

 - Gyerekként nem érdekelt a sport komolyabban, leginkább azért mert rossz testnevelő tanáraim voltak. Ennek ellenére sokat mozogtam és évekig erősítettem a Gödöllő Táncegyüttes csapatát is, ami fizikailag megterhelő volt. Később kezdtem el futni és komolyabban edzeni, ezeket a mai napig űzöm. Lovagolni is tanultam, azonban azt sajnos idő hiányában abbahagytam, de minden vágyam, hogy újra lóhátra pattanjak.

 - Kisebb termetű négylábú kedvenceid is vannak…

 - Igen, három kutyám van és a családom minden tagjának van minimum egy örökbefogadott állata. Anno a barátság az ember-állat kapcsolatának megnevezése volt. Számomra a kutyáim nem csak a legjobb barátaim, hanem családtagok is.

 - Hol lehet megtekinteni a munkáidat, vagy legalábbis egy részét?

 - A saját honlapomon, valamint a Facebook-oldalamon.