Ha az önkormányzatok nem akarják, továbbra sem lesz ebadó

Az Állatportál.hu cikkére hivatkozva portálunk, a 24.hu, az Inforádió és a Pénzcentrum is beszámolt róla: a benyújtott módosító javaslat lehetővé teszi, hogy az önkormányzatok legfeljebb 6, veszélyes eb esetén legfeljebb 20 ezer forintos adót vessenek ki a kutyákra.

Az Mfor mai cikkében azt írja, az ebrendészeti hozzájárulásnak nevezett díj beszedését lehetővé tette volna a korábban hatályos törvény is, de a legtöbb önkormányzat nem élt ezzel a lehetőséggel.

A jelenlegi módosítás csak formailag módosítaná az érvényben lévő törvényt, így ha az önkormányzatok úgy döntenek, akkor továbbra sem fognak adót szedni a kutyák után. Kérdés, mi lesz a szándékuk.

A Jobbik közleményben reagált a miniszterelnök-helyettes beadványára:

Az állatvédelem megoldása még várat magára, az ebadó pedig elfogadhatatlan

A parlament szerdai ülésnapján került napirendre a Semjén Zsolt által benyújtott Állatvédelmi törvény módosítása, amely a Jobbik szerint semmilyen szinten nem viszi előrébb az állatvédelem ügyét.
 
Frakciónk nem támogatja az állatokon végzett kísérletek technikai szabályozását, mint ahogy elutasítjuk azt is, hogy a Fidesz ebadót vetne ki az állattartókra, amelynek összege akár a 20 ezer forintot is elérheti.
 
Ez elviselhetetlen terhet róna a magyar emberekre, ráadásul csorbítja az állatvédők jogait is.
 
A Jobbik nemzeti néppártként felszólítja a kormányt: a Semjén-féle zavaros ötletelés helyett inkább arra fordítson figyelmet, hogy az állatkínzók tettükért tényleges szabadságvesztést kapjanak elrettentésül.
 
Emellett vegyék figyelembe a Jobbik költségvetési módosító javaslatát, amely biztosítaná az állatok ivartalanításának fedezetét.
 
Egyed Zsolt, a Jobbik országgyűlési képviselője