Fényes nappal fogta be a 94 éves néni száját, és tépte ki fülbevalóit egy férfi

A gyanúsított 2017. június 3-án 1 órakor Tatabányán, a Tél utcában egy személygépkocsi utas-és csomagteréből különböző szerszámokat és ruhaneműket tulajdonított el. A bűncselekmény elkövetőjét egy járókelő megzavarta és a tárgyakat hátrahagyva a helyszínről elmenekült.

A járőrök a megadott személyleírás alapján 2 óra 40 perckor a tatabányai férfit lakásán elfogták és a rendőrkapitányságra előállították. A nyomozók megállapították, hogy a fiatalember az utóbbi hetekben több bűncselekményt is elkövetett Tatabányán.

Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte, hogy 2017. május 12-én 9 órakor

egy járdát seprő 94 éves asszony száját befogta és a füléből kitépte arany fülbevalóit,

valamint 2017. május 27-én 10 óra 50 perckor egy temető buszmegállójában várakozó 76 éves nő földre letett táskáját, benne személyes irataival és pár ezer forintjával együtt ellopta, majd elfutott.

A rendőrök a férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására. A Tatabányai Járásbíróság 2017. június 4-én a férfit előzetes letartóztatásba helyezte.