Trilógia lesz az új Pókember

Július 6-án mutatják be a Pókember: Hazatérés című filmet, Tom Holland már a harmadik színész aki eljátszhatja a barátságos és közkedvelt szuperhőst, ahogy azt már láthattuk az Amerika Kapitány: Polgárháború című alkotásban is.

A Marvel Studios és a Sony Pictures közösen dolgozik a projekten, most kiderült az is, hogy már a folytatást tervezik. A második rész 2019. július 5-én, két évvel az első után érkezhet, Tom Holland pedig azt is elárulta, hogy minimum három részes lesz a kaland.

„Igen, ezt nevezzük a karakter ívének. Még mindig sok lehetőség van Peter Parker és a Pókember számára, különösen, felnőni a következő két filmben. Határozottan nem lesz még kész a Hazatérés végére, és nagyon várom, hogy feltárjuk az életének további alakulását… mint ahogy átesik a pubertáson. Ez egy elég izgalmas pár film lesz.”

 - mondta a színész.

A riporter kapásból visszakérdezett, hogy jól értelmezzük-e, hogy trilógia van készülőben.

„Lesz Pókember 2 és 3… Igen, most már tudjátok, bocs Marvel. Hupsz!”

 - tette hozzá Holland. A saját filmeken kívül láthatjuk majd Peter Parkert és Pókembert jövő májusban a Bosszúállók: Végtelen háborúban, majd a csapat negyedik kalandjában is.